Nagyvilág

Aláírásgyűjtés a kettős állampolgárságért

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) választmánya december 5-én újraindítja a kettős állampolgárságért kezdeményezett aláírásgyűjtést, melyet még 2003-ban ez a szervezet indított útjára.

Maga a kettős állampolgárságra vonatkozó aláírásgyűjtés a VMDP szerint nem lehet pártokhoz kötött akció, ezért a szervezet Ifjúsági Tagozata ezért vállalta, hogy 2007. február elejéig kezdeményezi egy a különböző ifjúsági szervezetek képviselőiből álló bizottság létrehozatalát, amely koordinálja az aláírásgyűjtés lebonyolítását és az aláírt ívek begyűjtését, majd Budapesten történő átadását.

Az aláírásgyűjtő ívek fejlécén a következő szöveg áll: „Alulírottak, kérjük a magyar kormányt, a parlamenti pártok vezetőit, minden közjogi méltóságot, valamint a magyarországi demokratikus köz¬vélemény egészét, hogy a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli nemzeti in¬tegrációja érdekében támogassák a kettős állampolgárságra vonatkozó igényünket. Fenyeget a schengeni vasfüggöny. Célunk, hogy a vajdasági magyarok közül az, aki kéri, letelepedés nélkül is megkaphassa a magyar állampolgárságot.”

A VMDP IT tagjai 2006. december 5-én Vajdaság szerte elkezdik gyűjteni az aláírásokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik