“A szankciók magukban szerintem nem rendezik a biztonsági kérdéseket. Ezenkívül fontolóra kell vennünk egy ösztönzőcsomag összeállítását Észak-Korea számára, hogy visszatérjen a tárgyalásokhoz, és szükséges mértékben rugalmasságot is kell tanúsítanunk” – mondta el-Baradei tokiói látogatása alkalmával.
A NAÜ vezetője egyebek mellett gazdasági és humanitárius segítségnyújtást említett a szükségesnek tartott ösztönző intézkedések között. De azt is mondta, hogy az Észak-Korea okozta atomválság rendezése érdekében első lépésként Phenjannak el kell fogadnia, hogy a NAÜ ellenőrizze atomprogramját.
Észak-Korea 2002 decemberében kiutasította a NAÜ ellenőreit, és a rákövetkező évben kilépett az atomsorompó-szerződésből is. A távol-keleti ország idén október 9-én végrehajtotta első kísérleti atomrobbantását, ami miatt az ENSZ Biztonsági Tanácsa szankciókat vezetett be ellene.