A 70 éves exminiszterelnök egy szolgálati ajtón távozott a kórházból, ahová vasárnap szállították, miután Montecatiniban egy politikai rendezvényen rosszul lett. Orvosa szerint az eszméletvesztést szívritmuszavar okozta, de állapota nem ad okot aggodalomra. Ugyanakkor figyelmeztetett: a médiacézárból lett politikus túlságosan nagy fordulatszámon él, napi alig 3-4 órát alszik, ezért lassítania kell.
„Teste olyan, mint egy Ferrari, de őrült sebességgel vezet. Óvatosnak kell lennie, mert különben megcsúszik és lerohan az útról” – mondta Alberto Zangrillo doktor a La Repubblica című napilapnak.
Berlusconi már kedden jelezte pártja, a Forza Italia őt meglátogató tagjainak, hogy szombaton részt kíván venni a Prodi-kormány elleni jobboldali római megmozdulásban, amelyre legalább 200 ezer embert várnak.