Az olasz Claudio Fava kedden mutatta be a CIA lehetséges európai titkos börtöneinek ügyében vizsgálódó EP-bizottságnak végleges jelentéstervezetét, amelyben azt taglalja, hogy a CIA hogyan vett igénybe európai országokat terrorizmussal gyanúsított személyek illegális szállítására és fogva tartására.
Fava elmondása szerint számos uniós ország kormánya működött együtt aktívan vagy passzívan, és tudtak a CIA-akciókról. Kijelentette, hogy Spanyolországot és Németországot nem számítva gyakorlatilag minden uniós állam ódzkodott a vizsgálóbizottság érdeklődésétől, Javier Solanának, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője pedig elhallgatott, kihagyott információkat a bizottságban május 2-án tartott meghallgatásán.
A jelentéstevő rámutatott, hogy az amerikaiak három tanácskozáson is világosan beszámoltak az európaiaknak titkos fogolyszállításokról, mint a terrorizmus elleni küzdelem egyik módszeréről.
Claudio Fava összesen 1245 olyan esetről szerzett tudomást, amikor a CIA által bérelt repülőgépek leszálltak az Európai Unió területén. A járatok túlnyomó többsége logisztikai célt szolgált, de egyeseken valószínűleg terrorizmussal gyanúsított személyeket szállítottak.