Egy újvidéki tanácskozáson elhangzott felszólalásában úgy fogalmazott, hogy Szerbiának ki kell használnia a német elnökséget, s alá kell írnia az EU-val a stabilizációs és társulási szerződést akkor is, ha a hágai Nemzetközi Törvényszék által körözött Ratko Mladic tábornokot addig nem adják át a nemzetközi igazságszolgáltatásnak.
Mivel Németország az EU meghatározó állama, Szerbia számára kulcsfontosságú lesz a jövő év első fele, s a belgrádi kormányzatnak egy hónapot sem szabad elvesztegetnie – fejtegette Boris Tadic, hozzátéve, hogy nemrég arra kérte az európai vezetőket: folytassák Szerbiával a stabilizációs és társulási szerződésről a tárgyalást, s csupán az egyezmény aláírását kössék ahhoz, hogy elfogják-e és kiadják-e Hágának Mladic tábornokot.
Az a célom, hogy Szerbia EU-tagállamhoz illő potenciállal rendelkezzen, és mindent meg akarok tenni azért, hogy utódomnak már ne okozzon gondot a hágai törvényszékhez fűződő kapcsolat és Szerbia rossz nemzetközi helyzete – jelentette ki az elnök, aki indulni kíván a nemsokára esedékes elnökválasztáson, s második mandátuma lejártával már nem töltheti be a tisztséget.