“A hatoldalú tárgyalásokat azután lehetne felújítani, hogy az illetékesek magas szintű megbeszéléseket és egyeztetést tartanak az APEC-csúcs alkalmával” – mondta parlamenti képviselők előtt a miniszterhelyettes.
Az Európai Unió (EU) üdvözölte szerdán Észak-Korea döntését, miszerint felújítja a tárgyalásokat atomprogramjáról a nemzetközi közösséggel.
Október 9-én Észak-Korea kísérleti atomrobbantást hajtott végre, erre válaszul az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) öt nappal később szankciókat szavazott meg Phenjan ellen.
“Ha a tárgyalások gyümölcsözőek lesznek, az ENSZ BT új határozatot fogad el, csökkentendő a szankciók súlyát, ám az a puszta tény, hogy Phenjan visszaül a tárgyalóasztalhoz, nem elegendő azok enyhítéséhez” – mondta Ju.
Az amerikai diplomácia vezetője, Condoleezza Rice már kedden jelezte, hogy az újabb megbeszélésekre nem kerülhet sor november közepe előtt. A konkrét időpontra vonatkozó kérdésre csak annyit mondott, hogy a tárgyalások “bizonyosan még az év vége előtt” lesznek.