Nagyvilág

EU: lassultak a török reformok

Az Európai Parlament (EP) szerint lelassultak a reformok Törökországban, nem biztosított a szólás- és a vallásszabadság. A képviselők Ciprus és az örmény népirtás tényének elismerését, Ankara vállalt kötelezettségeinek betartását is elvárják – közölte az EP sajtóosztálya.

Az EP a következő területeken észlelt hiányosságokat, illetve nem megfelelő előrelépést: véleménynyilvánítás szabadsága, vallási és kisebbségi jogok, polgári-katonai intézmények szétválasztása, helyi bűnüldözés, nők jogai, szakszervezeti jogok, kulturális jogok, valamint „a bírósági határozatok állami szervek által történő gyors és megfelelő végrehajtása”. A képviselők bírálják Ankarát a környezetvédelem és a határőrizet hiányosságai, a korrupció és amiatt, hogy a civil szervezetek szabad működése nem biztosított.

Korábban a török csatlakozás előfeltételeként szerepelt, hogy Ankara ismerje el az örmény népirtás tényét. Ezt a parlament a plenáris szavazáson törölte, helyette az örmény-török kapcsolatok rendezésére ösztökéli a két országot, Ankarát pedig továbbra is arra kéri, ismerje el, hogy népirtás történt. A képviselők a polgári és a katonai, politikai és intézményi szerepek egyértelmű alkotmányos szétválasztását olyan feltételként említik, „amelynek eleget kell tenni, ha komolyan felmerül Törökország EU-hoz történő csatlakozásának kérdése”.

Az EP többek között arra szólítja fel Ankarát, írja alá és ratifikálja az Európa Tanács nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményét és a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartáját. A képviselők minden török állampolgár számára a törvény előtt egyenlő bánásmód biztosítását követelik, „amely alól a kormányzati tisztviselők, a katonai személyzet vagy a biztonsági erők tagjai se élvezzenek mentességet”.

A parlament elismeri a korrupció felszámolása érdekében történt erőfeszítéseket, azonban további lépéseket vár ezen a területen. Ezek mellett a parlament reményét fejezi ki, „hogy XVI. Benedek pápa közelgő törökországi látogatása hozzájárul majd a keresztény és muzulmán világ közötti kultúra- és vallásközi párbeszéd megerősítéséhez”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik