Nagyvilág

Kubis: nincs szélsőséges tagja a koalíciónak

A szlovák kormány egyértelműen elutasít minden szélsőséges megnyilvánulást, ezt tettekkel is bizonyította. Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy ne kapjanak teret azok, akik a békés együttélés ellen vannak - mondta Ján Kubis a szlovákiai magyarellenes incidensek kapcsán.

A magyar és a szlovák külügyminiszter kedden a Magyar Televízió Az este című műsora vendége volt. Egyetértett abban, hogy nem szabad teret engedni azoknak, akik az indulatokat gerjesztik a két nép és ország között.

Kubis – akit Pozsonyból kapcsoltak élőben – szerint nem lenne szerencsés, ha “egy kisebb szélsőséges csoport” rontana Szlovákia külkapcsolatain. Közölte, hogy Szlovákiában vizsgálják az elkövetett bűncselekményeket, és több személyt letartóztattak. Göncz Kinga arra hívta fel szlovák partnere figyelmét, hogy a kétoldalú kapcsolatokban nyolc éve nem voltak a mostanihoz hasonló atrocitások.

Megjegyezte: a dolog úgy kezdődött, hogy az új szlovák kormánykoalíció tagja, a Szlovák Nemzeti Párt vezetője erősen magyarellenes kijelentéseket tett. “Nagyon veszélyes, ha a térségben meglévő feszültségeket ilyen nyilatkozatokkal kiengedjük a palackból” – fogalmazott Göncz Kinga. Hozzátette: Magyarországon szélsőséges politikai erő nincs kormányzati pozícióban, itt nem voltak fizikai támadások szlovákokkal szemben, és a budapesti kormány kezdettől fogva elhatárolódott a néhány magyarországi futballpályán feltűnt szlovákellenes feliratoktól.

Ján Kubis úgy vélte, a kérdés túl van politizálva. “A jelenlegi szlovák kormánykoalíció demokratikus választás eredményeként alakult, egyik tagja sem szélsőséges. A koalíció tagjai elhatárolódtak mindenfajta szélsőséges megnyilvánulástól” – szögezte le a szlovák külügyminiszter. Mint mondta, Pozsonyban nem hallották, hogy Magyarországon elítélték volna a magyarországi szélsőséges megnyilvánulásokat. Kubis kitért arra is, ha Magyarországon a televízióban zászlóégetést mutatnak, és azt, hogy magyarokat bántalmaznak, azzal nem segítenek a helyzeten.

A magyar külügyminiszter fontosnak nevezte, hogy a történtek kapcsán a társadalom is megszólaljon, ne csak a politika. Üdvözölte, hogy Szlovákiában civilek fellépnek az atrocitások ellen. A két külügyminiszter az elkövetkező napokban kétszer is találkozik egymással, a visegrádi együttműködésben részt vevő országok külügyi vezetőinek találkozóján, valamint az EU-külügyminiszterek ülésén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik