Külföld

Hiller is levelet írt Slota miatt

admin
admin

2006. 07. 29. 13:26

Hiller István, az MSZP elnöke aggodalmát és megütközését fejezte ki Ján Slota szlovák politikus legutóbbi megnyilvánulása miatt a szlovák miniszterelnöknek írt levelében.

Slota: “Brutális magyarosítás


Brutális magyarosítás zajlik Szlovákiában – vélekedett Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) szlovák koalíciós párt elnöke a Die Presse című osztrák lap hétvégi kiadásának adott interjúban. “Szlovákia déli részén több ezer cég van magyarok tulajdonában. Aki ott állást keres, annak esélye sincs, ha nem beszél magyarul” – idézte a lap Slotát, aki szerint egyértelmű bizonyíték a magyarosításra, hogy míg korábban 250 ezer magyar élt Szlovákiában, számuk most 450 ezer.

A pártelnök az MTI-hez is eljuttatott levelében leszögezi: “pártom, a Magyar Szocialista Párt határozottan elítéli Slota úr és pártja, az SNS idegengyűlölő, magyarellenes nézeteit”. Legutóbbi megjegyzései becsmérlők, és teljesen elfogadhatatlanok. Slota úr mondatai egyértelműen sértik a szabadság, a demokrácia, valamint a népek és nemzetek egyenlőségének európai elveit és gyakorlatát. Sőt, a jó ízlés határán is túlmennek – fogalmaz Hiller István.

Levelében a pártelnök arra szólítja fel a szlovák miniszterelnököt, hogy tegye világossá álláspontját, és ítélje el Ján Slota úr megjegyzéseit. Hiller István szerint – bár az MSZP tiszteletben tartotta a szlovákiai választók döntését – lett volna arra mód, hogy másfajta működőképes koalíció alakuljon. “A döntés az Öné, de a felelősség is” – írja az MSZP elnöke.

Mint fogalmaz, “elvárjuk az új kormánytól, hogy azokat a célokat kövesse, amelyeket Ön és külügyminisztere is hangoztatott, azaz Szlovákia maradjon az euro-atlanti integráció és a szomszédos államokkal, közép-európai partnerekkel folytatott széleskörű együttműködés már helyesnek bizonyult útján”.

Az MSZP azt várja el Szlovákia kormányától, hogy tartsa tiszteletben az emberi jogokat, beleértve a nemzeti kisebbségek egyéni és kollektív jogait is, összhangban az erre vonatkozó nemzetközi és kétoldalú egyezmények szellemével és betűjével.

Hiller István megjegyzi, hogy augusztus 24-25-én a Németországi Szociáldemokrata Párt (SPD), az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) és a Magyar Szocialista Párt elnökei Bécsben közös megbeszélést tartanak. Ennek egyik fontos, az MSZP által javasolt témája épp a levelében érintett kérdéskör lesz.

A pártelnök hozzáteszi: “fontosnak tartom, hogy a Smer-SD és személyesen Ön is a bécsi megbeszélés időpontjáig tegye egyértelművé álláspontját Slota úr nézeteivel kapcsolatban, mert ennek tisztázatlansága az együttműködésünket kizárja”.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.