Nagyvilág

Bush üdvözli a magyarokat

Hazánk érdemeit méltatta a találkozóra a tervezettnél korábban érkező amerikai elnök a Sándor-palotában, válaszul Sólyom László köztársasági elnök felvetette a vízumkérdés ügyét.

Ünnepélyesen fogadták George W. Bush amerikai elnököt és feleségét csütörtökön délelőtt a köztársasági elnöki hivatalnak otthont adó Sándor-palota előtt. Az amerikai elnököt szállító páncélozott limuzin 9 óra 15 perckor gördült be a budavári Szent György térre, George Bush azonban hosszú percekig tartó várakozás után szállt ki a gépkocsiból az őt köszöntő harsonák hangjára.

A vendéglátó Sólyom László köztársasági elnök, George Bush és felesége a téren felállított dobogón hallgatta végig az amerikai és a magyar himnuszt. Ezt követően Sólyom László a palota történetét bemutató kiállítás kalauzolta az amerikai elnöki párt. Megtekintése után a két elnöki pár közös fotózásra állt ki a Tükör-teremben. Az eredeti elképzelés szerint ez a fénykép a Sándor-palota erkélyén, háttérben Budapest panorámájával készült volna el, ám az amerikai elnököt védő biztonsági szolgálat vezetői az erkélyen való megjelenést letiltották, mivel azt túlságosan veszélyesnek ítélték meg.

Az eredeti tervektől eltérően elmaradt a katonai tiszteletadással történő fogadás ceremóniája, ehelyett Sólyom László és George Bush a palota Mária Terézia-termében azonnal megkezdte tárgyalásait.

Elnöki köszöntők

A sajtó jelenlétében, az 1956-os forradalom évfordulóját kiemelve kezdődött meg a tárgyalás a Sándor-palota Mária Terézia-termében. Sólyom László megköszönte, hogy George Bush az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulója tiszteletére Magyarországra látogatott.

Elmondta, a tárgyalások során érinteni kívánja az emberi jogok érvényesítésének szükségességét a terrorizmus elleni harc miatt jelentkező fokozott biztonsági kockázatok körülményei között is. Hozzátette, hogy kitér majd a vízumkényszer ügyére. George Bush elmondta, azért jött Magyarországra, hogy megemlékezzen az 1956-os forradalomról. Ezt követően az amerikai magyarok és az egész amerikai nép üdvözletét tolmácsolta.


Sólyom László köztársasági elnök a sajtó számára nyilvános percekben úgy fogalmazott: “rendkívüli örömömre szolgál, hogy eljött az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóját megünnepelni. Ez egy személyes gesztus, mely méltó nyitánya annak a sorozatnak, amikor több mint 50 állam és kormányfő fogja ezt az évfordulót megünnepelni.”


56 világtörténelmi jelentősége


Hozzátette, hogy ilyen rendkívüli nemzetközi részvétel azt jelenti, hogy elismerik a magyar forradalom világtörténelmi jelentőségét. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok 1956 után több mint 35 ezer magyart fogadott be.

Szólt arról az értékközösségről, a demokráciáról, a szabadságról, az emberi jogokról, mely a két nemzetet összeköti. A köztársasági elnök hangsúlyozta, hogy a terrorizmus elleni harc csak akkor lehet sikeres, ha az emberi jogokat tiszteletben tartjuk. Hozzátette, hogy üdvözli az Európai Unió és az Egyesült Államok szerdán Bécsben rendezett csúcstalálkozóján aláírt deklarációt.

Bush-elnök hangsúlyozta, hogy az amerikai nép tisztelettel néz Magyarországra és nagyra értékeli a demokrácia érdekében tett erőfeszítéseit, amelyek sikerre vezettek. Sólyom László szavaira válaszolva kijelentette: várja a magyar köztársasági elnök által felvetett témákat a zárt ajtók mögötti megbeszélésen.

Lesz érdemi megbeszélés

Az amerikai elnök budapesti megbeszélésein fontos, érdemi kérdésekről lesz szó – hangsúlyozta csütörtökön a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában Göncz Kinga külügyminiszter. A miniszter asszony szerint a látogatás jelentős esemény a világban is. “Ha ez egy olyan ország, ahová az amerikai elnök eljön, akkor arra érdemes odafigyelni” – fogalmazott. Göncz Kinga elmondta azt is, hogy Kelet-Európában Magyarországon a legmagasabb az egy főre eső amerikai befektetések összege.

A politikus hangsúlyozta, hogy bár Bush programja igen feszített, így is van lehetőség érdemi problémák megtárgyalására. Rámutatott: biztosan szó lesz arról, hogy a magyarok vízum nélkül utazhassanak az Egyesült Államokba, bár erről a külügyminiszter részleteket nem mondott. A lehetséges témák között említette a világ energiabiztonságának kérdését is. Göncz Kinga szerint a magyar-amerikai együttműködésre szükség és lehetőség van Afganisztán, a Nyugat-Balkán, Irak és Irán problémáinak megoldásában is. Ezek a témák szintén ott vannak a tárgyalási dossziéban. “Ilyenkor egy vastag anyagot kap az ember” – mondta a miniszter, utalva arra, hogy a magyar tárgyaló fél témák sokaságával készült az amerikai elnökkel folytatandó tárgyalásokra..

George Bush, aki tegnap este érkezett hivatalos látogatásra Budapestre és este hatig tartózkodik a magyar fővárosban, ma megbeszéléseket folytat a magyar vezetőkkel. Az amerikai elnök a Sándor-palotában Sólyom László köztársasági elnökkel, a Parlamentben Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel tárgyal. Ezt követően részt vesz egy megemlékezésen az 56-os magyar forradalom 50. évfordulója kapcsán, majd 16.30-kor beszédet mond – ha az időjárás engedi – a Citadellán. A CNN a város panorámáját maximálisan kihasználó televíziós közvetítést ad, s az élő adást Amerikában is lehet majd látni. Göncz Kinga véleménye szerint ez önmagában is óriási reklám az országnak. “Ha harminc percet meg akarnánk venni az amerikai televízióban, arra a magyar költségvetés nem lenne képes” – jegyezte meg a magyar külügyminiszter.

Rendkívüli biztonsági intézkedések

Az amerikai elnök látogatása idejére rendkívüli biztonsági intézkedéseket, példátlan forgalomkorlátozást léptettek életbe a magyar fővárosban, ahol az amerikai elnökök közül hivatalos látogatáson eddig csak George Bush édesapja, idősebb George Bush járt 1989-ben. A világ legjobban védett politikusa egy 15 kocsiból álló konvojjal közlekedik Budapest utcáin, és háromszáz testőrén kívül elhozta saját páncélozott járműveit. A magyar rendőrség kétezer fős alakulattal járult hozzá Bush védelméhez, a biztonsági intézkedések több tízmillió forintba kerülnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik