Nagyvilág

Német nagykoalíció tartományi szinten is?

Baden-Württembergben és Szász-Anhaltban az eddig kormányzó kereszténydemokraták (CDU), Rajna-Pfalzban a szintén kormányzó szociáldemokraták (SPD) győztek a németországi tartományi választásokon, a szavazatok egy részének feldolgozása alapján közzétett előrejelzések szerint.

Baden-Württembergben és Rajna-Pfalzban az sem kizárt, hogy a CDU, illetve az SPD a mandátumok abszolút többségének a birtokában alakít kormányt, de ez a lehetőség este nyolc óra tájban nyitottnak tűnt. Eddig a CDU, illetve az SPD a liberálisokkal (FDP) kormányzott közösen a két tartományban.

Inkább nagykoalíció, mint a Baloldali Párt?

A keleti Szász-Anhalt tartományban a CDU mögött valószínűleg ismét a Baloldali Párt (korábbi nevén: a Demokratikus Szocializmus Pártja – PDS) végez a második helyen, a szociáldemokraták harmadik helyezése biztos. A kereszténydemokraták eddig ebben a tartományban is a liberálisokkal kormányoztak együtt, ez a koalíció most borulhat.

Jens Bullerjahn a szociáldemokraták helyi kormányfőjelöltje már a választási kampány során jelezte: inkább nagykoalíciót alakítanak a CDU-val, s lesz ő ebben a felállásban második ember, semmint hogy összefogjanak a korábbi eredményén körülbelül négy százalékot javító Baloldali Párttal, bár a két baloldali erőnek az első előrejelzések szerint esélye lenne a többségre a tartományi gyűlésben.

Barátságos kampány

Ezek voltak az első tartományi választások Németországban azóta, hogy ősszel nagykoalíciós kormány alakult Berlinben. Az első elemzésekben könnyen adódott olyan következtetés levonása, hogy a tartományi választásokkal a választók megerősítették azt, amit ősszel országos szinten kívántak: a kereszténydemokraták és a szociáldemokraták meggyőző fölénnyel végeztek az élen mindenütt, ahol már eddig is éllovasok voltak.

A választási kampányra is rányomta bélyegét az országos nagykoalíció, azaz a CDU és az SPD nemigen harcolt egymás ellenében. A kampányt helyi témák uralták: a magas munkanélküliségi szinttel küzdő Szász-Anhaltban a szociális kérdések, Baden-Württembergben az oktatáspolitika és a külföldiek beilleszkedése a társadalomba. A három tartományi választás eredménye fontos a felsőház, a tartományi képviselet (Bundesrat) összetétele szempontjából: amennyiben az országos szinten ellenzéki liberálisok mindhárom helyen kibuknának a kormányból, a Bundesratban az uniópártok (CDU, CSU) és a szociáldemokraták kényelmes kétharmados többséghez jutnának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik