Külföld

Román köszöntővel nyitott Gyurcsány

admin
admin

2005. 10. 20. 11:32

A két kormányfő megnyitójával kezdődött a történelmi jelentőségű magyar-román kormányülés, melyen megállapodás születhet a csíkszeredai magyar főkonzulátus megnyitásáról.

Románia és Magyarország közös európai értékeket vall, amennyiben tiszteletben tartja a szabadságot és az emberi jogokat, és ezen az úton továbblépve konkrét terveket készül kidolgozni, hogy ezeket az értékeket a gyakorlatba is átültesse – mondta Calin Popescu Tariceanu román miniszterelnök, megnyitva Bukarestben a közös magyar-román kormányülést. Tariceanu megtisztelőnek nevezte, hogy Románia lehet e történelmi esemény házigazdája.

József Attilát idézett Gyurcsány


A magyar miniszterelnök József Attila A Dunánál című versének leginkább közismert sorait idézte: “Anyám kún volt, az apám félig székely/ Félig román/ vagy tán egészen az”, illetve “A harcot, amelyet őseink vívtak/ Békévé oldja az emlékezés/ S rendezni végre közös dolgainkat,/ Ez a mi munkánk; és nem is kevés”. Majd a magyar kormányfő társelnökként elmondott megnyitó beszédében románul mondta el: “a románok és a magyarok sorsa közös, a mi sorsunk az együttműködés”. Román kollégájához hasonlóan Gyurcsány Ferenc is a mostani ülés egyik legfontosabb feladatának azt nevezte, hogy az együttműködés révén egyszerű, ám az állampolgárok számára nagyon fontos dolgokat sikerüljön megvalósítani.

A magyar miniszterelnököt és a magyar kormány tizenhat miniszterét katonai tiszteletadással fogadták a román kormánynak helyet adó bukaresti Victoria palotánál. A rövid fogadási ünnepséget követően a Victoria palota Transylvania (Erdély) termében ült tárgyalóasztalhoz a két kormány. Gyurcsány Ferenc korábban elmondta: a háromórásra tervezett kormányülés napirendjén 11 pont szerepel. Mindegyikben vagy konkrét döntés, vagy konkrét feladatok meghatározása várható.

A tennivalók sora

“Nem ünnepségre készülünk, ahol van két ünnepi szónoklat és mindenki megy haza” – hangsúlyozta a kormányfő még indulása előtt. A leglátványosabb sikerrel kecsegtető tárgyalási pont kapcsán ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy bármennyire is fontos kérdés a csíkszeredai magyar főkonzulátusról születő megállapodás, nem szabad, hogy a kormányülés többi, úgyszintén jelentős gyakorlati kérdéséről elterelje a figyelmet.

Napirenden szerepel egyebek között az államhatár rendjéről, az együttműködésről és a kölcsönös segítségnyújtásról szóló szerződés aláírása, számos környezetvédelmi probléma megvitatása. Jegyzőkönyvben rögzítik a sokat vitatott verespataki aranybánya tervével kapcsolatban készített környezetvédelmi hatásvizsgálatot. Szó lesz kulturális, oktatási, belügyi-közigazgatási, energetikai kérdésekről.

A magyar kormány első alkalommal tartja a határokon túl hivatalos ülését, Bukarestben, ami történelmi premier, de az együttes kormányülés gondolatát a II. világháború utáni német-francia kiegyezés gyakorlata ihlette. A miniszterelnök szerint a történelmi megegyezés és kiegyezés feltételeinek megteremtésén túl a két kormány épp az egyesülő Európa üzenetét váltja valóra: együttműködni olyan sok dologban, amennyiben csak lehet és olyan konkrétan, amilyen mértékben csak lehetséges.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.