Nagyvilág

Saron: most a palesztinoknál a labda

A palesztinok jogosultak arra, hogy saját államuk legyen és Izrael nem akar uralkodni felettük – jelentette ki Ariel Saron izraeli kormányfő csütörtökön az ENSZ jubileumi csúcsértekezletén.

A politikus megbékélést és kompromisszumkészséget sürgetett a palesztinok részéről annak érdekében, hogy véget érjen a közöttük lévő konfliktus. „Most már, hogy Izrael kivonult a Gázai övezetből, a palesztinokon a sor bebizonyítani, mennyire akarják a békét – hangoztatta. „A palesztinok mindig a szomszédaink lesznek, tiszteljük őket és nincs szándékunkban uralkodni felettük. Joguk van a szabadságra” – hangsúlyozta Saron.

Az izraeli kormányfő megismételte azt a többször hangoztatott felhívását, hogy a palesztinok fegyverezzék le a militáns csoportokat, ahogy azt az Egyesült Államok által is támogatott közel-keleti béketerv, az úgynevezett útiterv is előírja.

Izrael tegyen bizonyságot békevágyáról! A probléma egyetlen megoldása, hogy kivonul a megszállt területekről – reagált Száeb Erekat palesztin főtárgyaló Saron beszédére. Hozzátette, hogy a békéhez és biztonsághoz vezető út a megszállás megszüntetésén át vezet. A főtárgyaló egyben felszólította Izraelt, hogy újítsa fel a tárgyalásokat a palesztin államiságról Gázában és Ciszjordániában, ahogy az az útitervben is szerepel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik