A jelenlegi kancellár 1944-ben született a mai Észak-Rajna Vesztfália területén található Mossenbergben, egy ötgyermekes családban. Apja, Fritz Schröder, a II. világháborúban, 1944-ben esett el, hogy pontosan hol az csupán néhány évvel ezelőtt derült ki, egy romániai tömegsír feltárása során. Édesanyjának, noha később újra házasodott, keményen kellett dolgoznia, egyebek mellett takarítónőként, hogy el tudja tartani Bextenben élő családját.
Schröder kezdetben hivatalnokként keresett pénzt, miközben esti iskolába járt. 1966-tól jogot tanult a Göttingeni Egyetemen, ahol diplomája megszerzése után tanársegédként dolgozott, 1976-tól pedig egészen 1990-ig ügyvédként tevékenykedett.
Politikai karrierje több mint négy évtizedes múltra tekint vissza, hiszen 1963-ban csatlakozott az SPD-hez. 1978-ban a Fiatal Szocialisták, a szocialista párt ifjúsági szervezetének élére került, két évvel később pedig már tagja volt a német parlamentnek és vezetője az SPD hannoveri csoportjának. Az 1986-os alsó-szászországi választásokon győzelemre vezette pártját, majd 1990-től a SPD-Zöld koalíció vezetője és a tartomány miniszterelnöke volt. A győzelmet sikerült megismételnie 1994-ben és 1998-ban is. Politikai pályafutása 1994-ben érte el szövetségi azaz országos szintet, amikor a Helmuth Kohl kancellár kihívójaként induló Rudolf Scharping neki ígérte a külügyminiszteri posztot, ám az SDP vereségével Schöder is búcsút inthetett a bársonyszéktől. 1998-ban azonban, pont azon az estén, amikor Alsó-Szászországban ismét győzelemre vezette pártját, bejelentették, hogy az SDP őt jelöli kancellárnak az ősszel esedékes választásokon. A győzelem és a zöldekkel alakított koalíció azt jelentette, hogy Gerhard Schröder lett 1998 október 27-én Németország első embere.
Kancellári kinevezése óta Schröder elődjéhez képest új stílusban, új eszközökkel irányítja Németországot. Míg az ország újraegyesítését levezénylő Helmuth Kohlra a németek többsége tiszteletre méltó államférfiként tekintett, Schröder a dinamikus politikus képét alakította ki magáról: fiatalos, szellemes, élénk, képernyőre termett színes személyiségnek mutatkozott a sokszor nehézkes és szürke politikai életben.
A vállalati szektort növekedésközpontú gazdaságpolitikájával hódította meg, a lakosságot pedig új elképzelésekkel, és a munkanélküliség csökkentésének ígéretével nyűgözte le. E dicsőséges korszak azonban nem tartott sokáig, a 2002-es választásokra a szociális ellátórendszer határozott leépítésével, és a be nem tartott ígéretekkel a háta mögött átfogó munkaerő-piaci reformmal készült a Schröder-kormány – sokáig úgy tűnt, hogy nem sok eséllyel. Hogy mégis sikerült megfordítani az eredményt az egyértelműen Schröder egyetlen, de nagyon hatásos politikai húzására vezethető vissza. A kancellárnak ugyanis választók millióinak támogatását sikerült megszereznie azzal, hogy határozottan ellenezte az amerikaiak által indított iraki inváziót és még határozottabban visszautasította a német katonák részvételére vonatkozó külföldi megkereséseket.
Második győzelme után ismét a munkanélküliség növekedése került a figyelem középpontjába, az állástalanok számának növekedésével ez a probléma vált a kancellária legégetőbb pontjává. Miközben a világméretű gazdasági recesszió rányomta bélyegét a német gazdaságra is, a munkanélküliek száma meghaladt az öt milliót. A szociális juttatások megkurtítására épülő reformtervezet miatt jelentősen csökkent népszerűsége, nem véletlen, hogy támogatói inkább az ország nemzetközi tekintélyének növelését próbálják Schröder nevéhez kötni: a második világháború óta ugyanis első ízben az ő kancellári ideje alatt vehetett részt külföldi hadműveletben a német katonaság, mely képviseltette magát a koszóvói és a makedón békefenntartó alakulatban is.
