Nagyvilág

150 milliárd dollárba kerül majd a Katrina

Becslések szerint a Katrina hurrikán okozta károk felszámolására, az újjáépítésre mintegy 150 milliárd dollárt kell az Egyesült Államoknak fordítania, és ez alaposan lerontja majd a költségvetés pozícióját.

Júliusban még a Fehér Ház azt jelentette be, hogy 94 milliárd dolláros javulást tervez a folyó évi kölségvetésben, hozzátéve, hogy George Bush elnök könnyen teljesíteni tudja majd ígéretét a tavalyi rekordméretű deficitnek hivatali ideje végére a felére történő csökkentéséről.

A Fehér Ház költségvetési hivatalának júliusi előrejelzése szerint a szeptember végével záruló pénzügyi évben a deficitnek 333 milliárd dollárra kellene csökkennie, ami 79 milliárd dollárral maradna el a tavalyi rekorddeficittől. A tervben jövőre 341 milliárd dolláros deficitcél szerepelt. Most mindkét adat realitása kérdőjelessé vált, hiszen a kormány napi mintegy 2 milliárd dollárt költ a Katrina hurrikán mentési munkálataira, és ezek az összegek közvetlenül a költségvetést terhelik.

Rövid távon jelentősen növelik e terhek a költségvetést – közölte a szenátus költségvetési bizottságának elnöke. A Fehér Ház ezzel szemben egyelőre kitart amellett, hogy a kölségvetési deficit a tavalyi 521 milliárd dollárról 2009-ig megfelezhető, 260 milliárd dollárra csökkenthető. Vagyis, hogy a Katrina hatásán egy-két éven belül túl lehet jutni és a helyreállítási terhek hosszabb távon nem érintik majd sem a költségvetés, sem a gazdaság állapotát. John Snow pénzügyminiszter más közgazdászok nézetét is osztva azt közölte, hogy a Katrina hurrikán hatására lassulhat az USA idei növekedési üteme, jövőre azonban ösztönző hatást váltanak ki a helyreállítási munkálatok.

Egyes törvényhozók azzal érvelnek, hogy a katasztrófa költségvetési kihatásait egyes kiadási tételek megnyirbálásával kellene kiegyensúlyozni, de ezek a megjegyzések nem találnak visszhangra. Az iraki háború finanszírozásához, vagy New York szeptember 11-i terrorista támadás utáni megsegítéséhez hasonlóan a mostani újjáépítési terheket sem egyes költségvetési tételek kiiktatásával finanszírozzák.

Sőt a következő öt évre tervezett, viszonylag csekély összegű, 35 milliárd dolláros szövetségi program-megszorítások is kérdőjelessé váltak most, amikor a Medicaid egészségbiztosítási program bővítésre szorul. Hasonlóképp nem várható, hogy a költségvetési adóbevételek pótolhatnák a kiesést: egyes törvényhozók éppenséggel a hurrikán áldozatait segítő és a hurrikán okozta gazdasági hatásokat ellensúlyozó adómérsékléseken gondolkoznak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik