Nagyvilág

Orbán: szemléletváltásra van szükség a Kárpát-medencei magyarságot illetően

A baloldal, amikor csak teheti, ráront saját nemzetére, így tesz a mostani magyarországi baloldal is, melynek nemzeti fordulatot kell végrehajtania - vélekedett Tusnádfürdőn Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a XVI. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján. Orbán délután Tőkés Lászlóval találkozik.

Orbán a székelyföldi fürdőváros kempingjében szervezett rendezvényen is megtartotta nagy lélegzetű beszédét, melynek meghallgatására nagy tömeg gyűlt össze a tábor területén. A Magyarország jövője jövőre címet viselő előadásában a politikus kifejtette: az ország jövője a parlamenti választások eredményén múlik. Ezután “tézisekbe” foglalva felsorolta, mi mindent kell megváltoztatni a Fidesz számára kedvező választási eredmény esetén.

A szónok szemléletváltást tartott szükségesnek a Kárpát-medencei magyarság problémáival kapcsolatban. E közösség számára az európai integráció, a lebomló államhatárok, a szabad mozgás és a decentralizáció a szétdaraboltság körülményei között is merőben új lehetőségeket kínál – állapította meg a pártelnök. Az anyaországnak sem úgy kell tekintenie a határon túli magyarságra, mint hátrányra, tehertételre, hanem úgy, mint befektetésre, közös gazdasági felemelkedést segítő tényezőre – mondta Orbán.

Az előadó további téziseiben az az alapgondolat kapott hangsúlyt, mely szerint Magyarország jövője nem a tízmilliós hazai, hanem a tizenötmilliós nemzet egészében rejlik. A december 5-i népszavazáson Orbán szerint nem a magyarországi lakosság, hanem a magyar kormány mondott nemet. Csak együtt lehet felemelkedni – hangsúlyozta Orbán, aki szerint erős nemzettudatra lenne szükség – ez ugyanis a magyarok alapvető nemzeti érdeke, amit – mint az előadó fogalmazott – nem ismernek fel a magyarországiak. A nemzettudat erősítésében a határon túli magyarok erőforrást jelentenek a “belmagyarok” számára – mondta.

Orbán kedvezőtlen képet festett a magyar gazdaságról. Szerinte a mai magyar kormány nem néz szembe a valósággal, például azzal, hogy csökken a növekedés, a túladóztatás pedig megbénítja a gazdaságot. A politikus úgy vélte, radikális adócsökkentést is magában foglaló gazdaságpolitikai fordulatra van szükség.

Orbán Viktor kemény szavakkal illette azt a baloldalt, amely a XX. században jelent meg Kelet-Európában. Ez a baloldal, amikor módja volt rá, mindig rárontott saját nemzetére – hangoztatta, példaként említve Kun Bélát, a Rákosi-korszak vezetőit és azokat, akik 1956-ban leverték a forradalmat.

Orbán szerint ugyanígy rontott rá saját nemzetére a kettős állampolgárság ügyében a nem mellett állást foglaló magyar baloldal. Erre a baloldalra azonban szükség lesz a jövőben a nemzeti egység megteremtése szempontjából – hangsúlyozta a szónok, aki úgy vélte, a magyarországi baloldalnak “nemzeti fordulatot” kell végrehajtania saját szemléletében.

Orbán beszélt azokról a “nemzetvédő” teendőkről, melyeket egy jövendő magyar kormánynak kötelessége lesz megtennie a Kárpát-medencei térségben, elsősorban az etnikai arányok megváltoztatására irányuló törekvésekkel, a magyarlakta vidékek adminisztratív feldarabolásával, a magyar nemzetiségűek fizikai megfélemlítésével, hátrányos megkülönböztetésével szemben. Ennek érdekében akár olyan egyoldalú lépéseket is vállalni kell, mint amilyen a státustörvény volt – mondta Orbán Viktor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik