Nagyvilág

Brit katonákat vádolnak háborús bűnökkel

2003 szeptemberében elkövetett háborús bűnök miatt három brit katonát állítanak bíróság elé. A vád: iraki foglyokkal való embertelen bánásmód – közölte Lord Goldsmithnek, a kormány jogi főtanácsadójának szóvivője. A katonákat Nagy-Britanniában állítják hadbíróság elé.

A három érintett mellett egy másik ügyben további négy katona ellen emeltek vádat – írja a BBC online. Az első esetben a vádlottak állítólag olyan őrizetesekkel erőszakoskodtak, akiket egy tervezett akció során ejtettek foglyul. Az egyiküket állítólag meg is ölte a 34 éves Donald Payne szakaszvezető. A másik két katonának, a 21 éves Wayne Crowcoft őrmesternek és a 22 éves Darren Fallon közlegénynek foglyokkal való embertelen bánásmód miatt kell felelniük a bíróság előtt.

A másik eset egy iraki civil halálával kapcsolatban robbant ki. Négy állítólagos gyújtogatót vettek őrizetbe a brit katonák, akiket rugdostak és ütlegeltek, mielőtt egy csatornába kényszeríttették volna őket, ahol az egyik fogoly megfulladt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik