Külföld

Sürgeti az iraki kivonulást néhány képviselő

admin
admin

2005. 06. 17. 10:55

Az Irakban állomásozó amerikai csapatok kivonását a jövő év október elsején kellene megkezdeni washingtoni kongresszusi képviselők egy csoportja szerint. Csütörtökön benyújtott határozattervezetük arra szólítja fel George Bush elnököt, hogy az év végéig jelentse be a kivonulás menetrendjét.

Ez az első eset, hogy a kongresszusban kezdeményezték az iraki kivonulást. A tervezetet két demokrata és két republikánus párti képviselő nyújtotta be. A washingtoni kormány rendre elutasítja, hogy menetrendet szabjon a kivonulásra. A Fehér Ház szóvivője elmarasztalóan szólt a négy képviselő tervezetéről.

Scott McClellan megismételte a szokásos fejtegetést arról, hogy a kitűzött időpont “rossz üzenet” lenne, azaz kiváró taktikára késztetheti az ellenséget. Az amerikai katonákat – hangoztatta – akkor kell hazahívni, amikor befejezték küldetésüket, az iraki erők kiképzését, hogy azok gondoskodni tudjanak a biztonságról és az ország védelméről.

A menetrendet követelő határozat egyik beterjesztője Walter Jones észak-carolinai republikánus párti képviselő, aki 2002 őszén az elnököt az Irak elleni háborúra feljogosító kongresszusi határozatra szavazott. Ő volt az egyik fő szószólója 2003-ban annak, hogy a kongresszus éttermeinek az étlapján a francia sültkrumlinak (french fries) nevezett hasábburgonyát szabadságburgonyaként tüntessék fel, a francia előtagot száműzve, mivel a párizsi kormány ellenezte az iraki háborút.

A Gallup intézet legfrissebb felmérése szerint minden tíz amerikaiból hat úgy véli, hogy az amerikai katonák egy részét, vagy az összeset ki kellene vonni Irakból, az Ipsos közvélemény-kutató pedig megállapította, hogy az amerikaiak 41 százaléka támogatja csupán George Bush elnök iraki politikáját. Az Irakban állomásozó amerikai erők létszáma jelenleg valamivel több mint 130 ezer.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.