Latolgatnak
“Valószínűtlen, de nem elképzelhetetlen” az Európai Unió és vele az euróövezet teljes összeomlása az alkotmányos szerződés francia és holland elvetése után elindult belső folyamatok eredményeként – áll az egyik tekintélyes londoni kutatóintézet elemzésében, amely több, az EU lehetséges jövőjéről szóló forgatókönyvet is felvázol. Az EIU 21 oldalas elemzése öt lehetséges jövőképet tartalmaz. A cég a legkisebb, 10 százalékos valószínűséget annak adja, hogy folytatódik az integráció mélyítése és feléled az euróövezet stabilitási paktuma. Az EIU szerint ennél még annak is nagyobb – 15 százalékos – a valószínűsége, hogy a tagországok visszasüllyednek “a szűk nemzeti érdekek agresszív védelmébe”, ami elfojtja az alkotmány egyes elemeinek újjáélesztésére irányuló halovány próbálkozásokat is. Ugyancsak 15 százalékos valószínűséggel jósolja a két rétegű EU kialakulását. A londoni elemzők nagyobb – 20 százalékos – valószínűséget jósolnak a részleges visszabontásnak. E forgatókönyv alapján – az egységes piac közvetlen szabályozóin kívül – sok hatalmi jogkört visszautalnának tagállami szintre. Az EIU a legnagyobb, 40 százalékos valószínűséget azonban a status quo fennmaradásának jósolja, vagyis annak, hogy az integrációs folyamat leáll, de az eddigi integrációt nem bontják vissza.
Izgalmas pillanatokat élt az Európai Unió az utóbbi hetekben. Két tagországban is leszavazták az uniós alkotmányt, csütörtökön pedig a tagállamok Brüsszelben szokásos félévi ülésüket tartó vezetői egyetértettek: néhány hónapra elhalasztják a ratifikációs folyamatot, de mindenesetre kitolják az irományban a ratifikációra adott 2006 november végi határidőt. Azonban, aki tovább akar haladni a megkezdett úton, az megteheti – vagyis azok a tagországok, ahol nem lesz gond a ratifikációval.
A gondokra orvosságként Jacques Chirac őszre egy rendkívüli csúcsértekezlet összehívását javasolja. Itt a tagállamok áttekinthetnék az alkotmányozási folyamatot, illetve terítékre kerülne az a sokak által hangoztatott nézet, hogy az EU elszakadt polgáraitól. Az ötletet Gerhard Schröder, német kancellár is támogatta.
A megegyezés az alkotmány kérdésében könnyű volt, azonban a pénteken kezdődő büdzsé-vita keményebb diónak mutatkozik. Ugyanis a 2006-tól kezdődő hétéves költségvetés alapjainak lefektetése a britek és a hollandok – eddig csökönyös – ellenkezésén bukhat. Ezért a találkozó előtt olyan vélemények is elhangzottak, hogy a 2007-2013-as költségvetésről nem lesz megegyezés.
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke figyelmeztette a tagállamokat, hogy nem ez a megfelelő idő a nemzeti kártya kijátszására, s több nyilatkozatában is bizakodásának adott hangot. Ugyanakkor ezt nem látszott alátámasztani Jean-Claude Juncker, az Európai Tanács luxemburgi soros elnökének nyilatkozata, hogy kedden Tony Blair brit kormányfő kerek-perec elutasította az elnökségnek azt a javaslatát, hogy „a 2003-as szinten fagyasszák be” a briteknek a költségvetésből fizetett visszatérítést, ami éves átlagban 4,6 milliárd euró. Juncker elsősorban ezért valószínűtlennek nevezte, hogy a tagállamok egyezségre juthatnak a többéves költségvetési keretről. A brit kormányfő szóvivője is megerősítette az elutasítást, ugyanis a befagyasztás 25-30 milliárd eurójába kerülne Nagy-Britanniának a következő hét évben, és nettó értékben több mint egyharmaddal több pénzt kellene befizetnie a közös büdzsébe, mint Franciaországnak.
Diplomaták azonban még így is 70 százalékosra becsülik a megegyezés esélyét. Viszonylagos bizakodását a politikai kényszerítő körülményekre és arra a tapasztalatra alapozták, hogy a két legproblematikusabbnak látszó országtól, Nagy-Britanniától és Hollandiától eltekintve a többi tagállam nagyon akarja a megállapodást. Diplomaták szerint sok múlik azon, hogy London megfelelő ellentételezést kapjon a közös agrárpolitikából (KAP-ból). A britek világossá tették, hogy mindaddig nem hajlandók engedni a rebate-ből, amíg a közös büdzséből aránytalanul nagy arányban részesedő KAP-ot – amelynek viszont Franciaország a fő kedvezményezettje – nem érintik valamiképpen a megszorítások.
Itt mindenekelőtt annak a 2002 októberében kötött agráralkunak a módosításáról van szó, amely 2007 és 2013 között a 2006-os szinten fagyasztotta be a piaci jellegű agrárkiadásokat. Csakhogy a 2002-as agráralku felbontásához a britek kivételével tulajdonképpen senkinek sincs kedve. A tárgyalások vége felé egyeseknek úgy tűnt, hogy a bolgár és román csatlakozás mezőgazdasági költségeinek a pénzügyi fedezete lehet az az alkutárgy, amellyel az elnökség megpróbálja rávenni Londont a visszatérítés befagyasztására. Arról van szó, hogy a 2002-es alku még nem tartalmazta a két 2007-ben csatlakozó tagjelölt költségeit. A román és bolgár csatlakozás így vagy pluszköltségként jelentkezik, vagy a meglévő és előre rögzített keretek közé szorítják be, annyival csökkentve a régi tagokra eső támogatások mennyiségét. Utóbbiról eddig a franciák hallani sem akartak, ám szerdán Barroso bizottsági elnök is közvetve felszólította Párizst arra, hogy hozza meg a maga áldozatát a politikai megállapodás oltárán. „Mivel mindenkinek erőfeszítést kell tennie, nem találnám abnormálisnak, hogy például a román és bolgár mezőgazdasági kiadásokat abból a pénzborítékból finanszírozzuk, amely jelenleg elő van irányozva. Mindenkinek el kell mozdulnia” – hangsúlyozta a Bizottság elnöke. A bolgár-román agrárköltségek hét évre összesen mintegy 10 milliárd euróttennének ki.
Jean-Claude Juncker is elismerte, hogy a másik, az elnökségnek leginkább fejfájást okozó ország Hollandia, amely nem akar többé a közösség egy főre jutó legnagyobb nettó befizetője lenni, és amely kevesli az elnökség által eddig a nettó befizetőknek felajánlott költségvetési kompenzációt. Diplomaták ugyanakkor úgy tudták, hogy a luxemburgiak megtalálják majd a módját, hogyan szereljék le a hollandok ellenállását – írja a Bruxinfo. Potenciálisan a megegyezés útjában állhat még Olaszország, Portugália és Görögország is, amelyek régiói jelentős támogatásoktól esnének el az elnökség javaslatainak értelmében. A tíz új tagállam „veszteségei” a Bizottság eredeti javaslataihoz képest hét év alatt 8-9 milliárd euró körül alakulnak, ami annak a szabálynak a módosításával áll elő, amely eddig a GDP 4 százalékában rögzítette az egy ország által maximálisan felhasználható felzárkózási források mértékét.
