Külföld

Forradalmak Ázsiában: ki lesz a következő?

admin
admin

2005. 04. 13. 12:07

A kirgizisztáni hatalomváltás után bizonytalan helyzetbe kerülhetnek a térség országait eddig diktatórikus módszerekkel irányító elnökök. A kérdés, hogy a forradalmi hév átterjed-e más szovjet tagállamokra is.

Két éven belül a harmadik – forradalmi elemeket sem nélkülöző – hatalomváltás zajlott le a posztszovjet térségben. A 2003-as grúziai és a tavalyi ukrajnai forradalom után március végén Kirgizisztánban is bekövetkezett az, amire a politikai elemzők többsége aligha számított. Drámai gyorsasággal, néhány nap alatt összeomlott Askar Akajev rendszere, amit a – környékbeli országokhoz képest – viszonylag szabadnak és liberálisnak tartottak.

A lényeges kérdés azonban az, hogy a forradalmi hangulat továbbterjedhet-e más posztszovjet államokra. A jelenlegi vezetők előtt nem sok kiút látszik. Akajev, többek között a rendszer 2002 óta zajló keményedésével vesztette el népszerűségét, az engedékeny politika azonban kockázatos lehet, hiszen a szociális helyzet szinte mindegyik országban robbanásig feszült. Ráadásul a kirgiz események megmutatták, hogy nem feltétlenül szükséges nagyhatalmi támogatás az ellenzék győzelméhez.

Tulipános népfelkelés

Bár a grúz, illetve ukrán események, valamint a kirgiz népfelkelés közötti alapvető különbségeket minden szakértő hangsúlyosnak tartja, számos hasonlóság és a résztvevők nyilatkozatai némileg árnyalják a képet.


A lemondott Akajev elnök

Kirgizisztánban a korábbiakkal ellentétben nem volt egységes és határozott ellenzék, még az sem egyértelmű, hogy mekkora volt a tényleges támogatottsága. Míg Kijevben heteken át százezrek demonstráltak, Biskekben Akajev menekülésének napján legfeljebb tízezer körülire teszik az elnöki palotát ostromlók számát. A tüntetések gyors radikalizálódásában döntő szerepe volt annak, hogy Tadzsikisztán mellett Kirgizisztán a legszegényebb közép-ázsiai ország. Ennek, és Akajev tárgyalásképtelenségének, illetve gyors menekülésének köszönhető, hogy két napra anarchiába süllyedt a főváros, a fosztogatások áldozatai elsősorban a – főképp török és kínai tulajdonban levő – boltok lettek. Az erőszak elharapózását a jobban szervezett ellenzék sikerrel akadályozta meg a grúz „rózsás” és az ukrán „narancsszínű” forradalom során.

“A grúz és ukrán események ihlettek minket, és talán a mi forradalmunk is ihletet ad másoknak” – nyilatkozta Roza Otunbaeva, az új kirgiz vezetők egyike, néhány nappal miniszteri kinevezése után, nemzetközi kontextusba helyezve az eseményeket. A másik négy, közép-ázsiai ex-szovjet tagköztársaságot elsősorban a nyíltabb és keményebb diktatúra különbözteti meg Kirgizisztántól, ahol az ellenzéki vélemények időnként még a sajtóban is megjelenhettek. Ugyanakkor az eddigi hatalomváltáshoz vezető tényezők mindegyikben adottak. Időnként tartanak elcsalt választásokat, óriási a korrupció, nagy a szegénység, és jelentős a hatalomból eltávolított korábbi vezetők száma.

Kazahsztántól Türkmenisztánig

Kazahsztán a legnagyobb, és az olajtartalékainak köszönhetően leggazdagabb ország a térségben. A jövőre esedékes elnökválasztáson az ellenzék egységesen kíván jelöltet állítani, de a média teljes állami irányítása, illetve a viszonylagos stabilitás a változások ellen hatnak.

Tadzsikisztánban az 1992-97 között lezajlott polgárháborút továbbra sem heverte ki az ország. A választásokon rendre 90 százalék feletti a részvételi arány, és a februári parlamenti választásokon Imomali Rakhmanov elnök pártja 52 helyet szerzett meg a 63 fős alsóházban, míg a polgárháborúban ellene harcoló iszlamista ellenzék mindössze kettőt. Ugyanakkor a déli területeket a központi hatalom továbbra sem tudja ellenőrzése alatt tartani, annak ellenére, hogy jelentős számú orosz katonai erő is jelen van az országban.





Legkényesebb a helyzet Üzbegisztánban, ahol politikai ellenzék gyakorlatilag nem létezik, iszlám szélsőségesek azonban 1999-ben és 2004-ben számos öngyilkos merénylettel hívták fel magukra a világ figyelmét. Iszlam Karimov elnök a fegyveres erők brutális alkalmazásával válaszolt. A rezsim ugyanakkor rendkívül népszerűtlen, az emberi jogok gyakorlatilag ismeretlenek a mindennapi életben.



Szaparmurat Nyazov

Türkmenisztánban a személyi kultusz és elnyomás szinte példátlan méreteket öltött. Az ország elnöke Szaparmurat Nyazov hivatalosan felvette a Türkmenbasi, azaz „minden türkmének atyja” nevet, új történelmet írt, átnevezte a hónapokat, és örökös elnökké választatta önmagát.

Legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy egyik napról a másikra megszüntette a vidéki kórházakat és könyvtárakat. Az ország annyira elszigetelt, hogy a hivatalos bejelentéseken kívül szinte semmilyen információ nem szivárog ki.

Nagyhatalmi érdekek

Az említett négy országban – ellentétben Ukrajnával és Grúziával -, a térség nagyhatalmainak szinte teljesen megegyezőek az érdekeik. Oroszország, Kína, és az Egyesült Államok legfontosabb célja, hogy stabil államok felügyeljék a nehezen ellenőrizhető hegyvidékeket, és sikeresen küzdjenek az iszlám szélsőségesek ellen. Az Egyesült Államok a közeli Afganisztánban, Oroszország Csecsenföldön, Kína pedig a keleti tartományokban vívja saját háborúját. Ezen túl, a főképp Afganisztánból származó heroin tranzitútvonalainak lezárását szeretnék elérni. Oroszország és az USA egyaránt katonai támaszpontokat tart fenn Kirgizisztánban, míg Tadzsikisztánban orosz-, Üzbegisztánban amerikai bázis van.

A nagyhatalmak elképzeléseit jócskán befolyásolja a térségben fellelhető olajmennyiség. Üzbegisztán, Kazahsztán és Türkmenisztán jelentős olaj és földgáztartalékokkal rendelkezik, amelyek jórészt ma még kiaknázatlanok, mivel hiányzik a továbbításukhoz szükséges infrastruktúra. Ez azonban tartósan felértékeli politikai jelentőségüket, hiszen nem mindegy merrefelé vezetnek a majdani vezetékek.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.