Külföld

Interjú Szekeres Imrével – Kőbe vésett fikciók

admin
admin

2001. 09. 04. 19:12

A költségvetési bizottság szocialista elnöke szerint az infláció csak nagyon lassan csökkenthető, a költségvetési többletbevételekről pedig az országgyűlésnek kell döntenie.

Ön a jogszerű állapotok helyreállítására szólította fel egy levélben Orbán Viktor miniszterelnököt. Van tudomása olyan esetről, amikor a kormány tételes jogot sértett?

– A kormány 1998 óta arra törekszik, hogy minél kevesebb kötöttség mellett és minél kevésbé ellenőrizhetően gazdálkodhasson az adófizetők pénzével. Ennek érdekében a ciklus elején módosították a költségvetési törvényt, megteremtve a lehetőségét annak, hogy az országgyűlés által hónapokig vitatott költségvetési törvény számos pontját akár már január elején átírhassa a kormány. Például a mezőgazdasági támogatások esetében élnek is ezzel a lehetőséggel. Ami a tételes jogszabálysértéseket illeti, a kormány számos esetben még a saját maga által alkotott regulákat is megszegi. Tavaly év végén olyan pénzmozgást könyveltek el kiadásként, amelyet nem lett volna szabad; ebben az évben már áprilisra jelentősen túllépték azt a kezesség- és garanciavállalási összeget, amelyet a költségvetési törvény megállapít. Ez utóbbi problémát végül úgy “rendezték”, hogy utólag törvényben változtatták meg a számítás módját. A legjellemzőbb példa azonban az, hogy az Orbán-kormány saját maga szerette volna a költségvetés terven felüli bevételeit elkölteni.

– A Fidesznek az az álláspontja, hogy ezekről az átcsoportosításokról az országgyűlés a zárszámadás keretében dönt majd.

– A kormány láthatóan sajátjaként rendelkezik azokkal a többletbevételekkel, amelyek éppen a rossz kormányzati tervezőmunka miatt keletkeznek. A Fidesz álláspontja valóban az volt, hogy a kormányzati költekezést az országgyűlés utólag majd jóváhagyja, tehát minden rendben van. Ezzel persze azt is mondták, hogy a törvényességnek pusztán a zárszámadás elfogadásának időpontjában kell fennállnia, menet közben nem. Ez a mi számunkra elfogadhatatlan. Az alkotmány értelmében a kormány feladata az, hogy az országgyűlés döntéseit végrehajtsa. Mindaddig tehát, amíg nincs új parlamenti döntés, a kormány nem rendelkezhet a többletről. Emlékeztetnék arra, hogy a szocialista-szabad demokrata kormányzás időszakában a privatizációs többletbevételek sorsáról az Országgyűlés döntött. A kormánypártok korábbi érvelése egyébként tükrözi a demokráciafelfogásunkat is: szerintük az a parlament dolga, hogy már elköltött pénzek felhasználását utólag elfogadja. Szerintem viszont a költségvetési vita, az állami pénzek felhasználásáról szóló döntés a demokrácia próbaköve. Az MSZP sikerének tartom, hogy az Orbán-kormány végül is térde kényszerült: a tavalyi évről szóló elszámolás keretében kénytelen a parlament elé terjeszteni döntésre a többletbevételek sorsát.

– Noha az államháztartási törvény csak a tervezett hiány túllépésének esetére teszi kötelezővé, Ön szerint nem volna-e indokolt pótköltségvetést benyújtani most, amikor ilyen magas arányt képviselnek a többletbevételek?

– A törvény szerint pótköltségvetést akkor kell készíteni, ha a hiány a vártnál nagyobb, magyarul helyre kell hozni az ország pénzügyi helyzetét. Erről most nincs szó. A költségvetési törvény módosítására azonban szükség volna. A módosítás szükségességét könnyű belátni: a tervezettnél magasabb infláció nem csupán a bevételeket növeli meg, de majdnem mindegyik intézményre többletkiadást is ró – az előirányzatok nem lesznek tarthatóak. Összességében pedig az államháztartásban 284 milliárd forintnyi többletbevétel várható. Ez annyi, mint az egész felsőoktatás éves költségvetése. A helyzet tehát merőben eltér attól, amit a hatályos törvény tartalmaz.

– A MSZP-SZDSZ kormány idején éppen a privatizációs többletbevétel kapcsán bontakozott ki vita arról, hogy a nem tervezett bevételt mire fordítsák. Akkor az a nézet győzött, hogy a többletbevételből az államadósságot csökkentsék. Közgazdasági értelemben az ilyen bevételeket – vagy legalábbis azok egy részét – nem volna-e ma is indokolt adósságmérséklésre használni?

– Ma még nem a belső államadósság növekedése az elsődleges gond, hanem a magas infláció. A fiskális politika – a többletbevételek terhére – adócsökkentéssel járulhatna hozzá a tartós infláció letöréséhez. Szerintem az általános forgalmi adó felső kulcsát 25-ről 20 százalékra lehetne mérsékelni. Részben azért, mert hosszú távon ez antiinflációs lépés, részbe pedig azért, mert a magyar gazdaság versenyképességét biztosítaná arra az időpontra, amikor majd az EU tagjai leszünk. Az is lehetséges út azonban, hogy a hiány további csökkentését – általa az államadósság lefaragását – vállalja a költségvetés, amire hosszabb távon feltétlenül szükség van. Már csak azért is, mert az államadósságot jelenleg anélkül növeli a kormányzat, hogy arra a költségvetés keretében felhatalmazást kapott volna. Az autópálya-építés finanszírozását szolgáló kötvénykibocsátás például egyértelműen az államadósságot növeli.

– A miniszterelnöknek írott levelében Ön azt is említette, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) egyaránt kifogásolja az államháztartás átláthatatlan, követhetetlen pénzmozgásait. Van ennek még jelentősége?

– A nemzetközi intézmények éppen azt kifogásolják, amit a hazai közgazdász- és jogásztársadalom is, hogy ne csak a parlamenti ellenzékre hivatkozzam. Az idei országjelentésében az IMF tételesen és pontosan megfogalmazta ezeket a kifogásait. Eszerint nem megbízhatóak az elszámolások és a mérlegek. Állami feladatokat gazdasági társaságok valósítanak meg – annak érdekében, hogy ne lehessen ellenőrizni, vagy ne kelljen közbeszerzési eljárást lefolytatni. Azt is mondják, hogy a kormány összekeverik a folyó kiadásokat és a vagyonváltozás tételeit. A nemzetközi intézmények megkérdőjelezik a nyilvános pályázatok tisztaságát is. A mexikói válság után Magyarország is aláírta a költségvetések átláthatóságáról szóló nemzetközi megállapodást, amelyet illene betartani. Amennyiben külföldi partnereink azt tapasztalják, hogy a magyar kormány a saját államháztartásának pénzügyeit ilyen lazán kezeli, a különféle EU-s támogatási forrásokat sem fogják szívesen a rendelkezésünkre bocsátani.

– Arról, hogy milyen hátrányai vannak a kétéves költségvetésnek, már nagyon sok szó esett. Nem volt azonban ennek a kezdeményezésnek valami pozitív hozadéka is?

– A kétéves költségvetés azért született, hogy a koalíció – legalábbis a felszínen – ne bukjon meg. Ez tehát politikai, nem pedig közgazdasági kérdés. Az kétségkívül jogos igény, hogy erősödjön a gazdaságpolitika kiszámíthatósága. Jó volna, ha a gazdaság szereplői évekre előre tudnák, hogy mennyi adót kell fizetniük; mennyi támogatást várhatnak az államtól. Szerintem azonban egy kormányzat gazdaságpolitikája nem attól lesz hiteles, hogy ezt a minősítést a miniszterelnök hetente deklarálja, vagy hogy elfogadják a kétéves költségvetést. Hitelességet a napi gyakorlat teremthet. Most azonban hiányzik a kormány átfogó gazdaságpolitikája, lépései gyakorta egymásnak is ellentmondanak. A kormány például piacgazdaságban el nem fogadott eszközökkel megpróbálja az inflációt kordában tartani – másik kezével pedig nyakló nélkül szórja a költségvetési támogatásokat, tehát maga gerjeszti az inflációt. Egyik oldalról támogatást osztogat a kis- és középvállalkozásoknak, másik oldalról megterheli őket az indokolt minimálbéremelés többlet közterheivel. Ösztönzi az exportot, de egyik napról a másikra olyan árfolyam-politikát vezet be, amely ezt az exportot veszélyezteti. Azt mondják, hogy két évre stabilak lesznek az adótörvények és két hónap múlva már módosításokat terjesztenek a költségvetési bizottság elé.

– Ettől a napi gyakorlattól függetlenül szükség volna hosszabb távú tervezésre. Erre nem lát módot?

– A gazdasági környezet változása miatt egyelőre képtelenség több évre előre részleteiben meghatározni a kiadásokat és a bevételeket. A magyar gazdaság 60-65 százalékban exportfüggő. Ha csak 2-3 százalékos visszaesés van Európában – és ekkora ingadozás egyik évről a másikra bekövetkezhet -, az azonnal átírja a magyar költségvetést. Ha 2 százalékponttal nagyobb az infláció, akkor 150 milliárd forinttal több bevétel keletkezik. Nem látom tehát értelmét annak, hogy kőbe véssünk fiktív számokat. Annak azonban igen, hogy előre rögzítsük a gazdaságpolitika fő irányait. Az MSZP, kormányra kerülése esetén olyan, négy évre szóló törvényt terjeszt elő, amely a gazdaságot érintő döntések főbb elemeit és ütemezését tartalmazza. Előre meghirdetjük az adórendszerbeli változásokat, az adócsökkentés lépéseit, egyes fejlesztési források keretszámait, a mezőgazdasági támogatások rendszerét. Mindez azonban nem helyettesíti az éves költségvetéseket, és az éves költségvetési vitákat.

– Ha már adócsökkentésre utalt: a már említett áfán kívül milyen más adónemeknél tartja lehetségesnek a terhelés enyhítését?

– Elhatároztuk, hogy 2003-ban átrendezzük a béreket terhelő közterheket úgy, hogy érezhetően több pénz maradjon a munkavállalóknál. A személyi jövedelemadó terheit például jelentősen mérsékeljük: a 20 százalékos kulcs 13 százalékra, a 30 százalékos kulcs pedig 25-re csökken – ez egyébként azt jelentené, hogy az adójóváírással együtt egy minimálbéren lévő munkavállaló tulajdonképpen nem fizetne személyi jövedelemadót. A 40 százalékos kulcsnál a belépési határt 3,0-3,5 millió forintra emelnénk fel. Ily módon nem esne a munkavállalók 90 százaléka automatikusan a felső adósávba – mert az minden, csak nem arányos közteherviselés. A járulékreform legfontosabb elemeként pedig két lépésben megszüntetjük a munkáltatói egészségügyi hozzájárulást, mely a mikro- és kisvállalkozások számára méltánytalan terhet jelent.

– A kormányzat az infláció letörésének ad prioritást. Ennek óhatatlanul növekedési ára lesz. Ön mire helyezné a hangsúlyt: az infláció letörésére vagy a növekedés fenntartására?

– Egyetértek azzal, hogy a következő néhány évben a pénzügypolitika prioritása az infláció mérséklése. Azt azonban vitatom, hogy a jelenlegi kormány gazdaságpolitikai döntéseiben domináns elem volna az infláció leszorítása. Ezen a területen nehéz látványos sikert elérni, mert számos tényező ellentétes irányba hat. Először is teljesen jogos a munkavállalóknak az az igénye, hogy a reálbérek – különösen a költségvetési szférában – a GDP ütemével egyezően nőjenek. Erre a gazdaság hatékonyságának javulása lehetőséget ad. Ugyanakkor a jövedelemtöbblet nagy része keresettöbbletként fog jelentkezni, erősítve az inflációt. Másrészt reményem szerint Magyarország néhány éven belül tagja lesz az Európai Uniónak; ez viszont azt jelenti, hogy az egységes piac logikája következtében a magyar árak és bérek erős ütemben fognak közelíteni a görög és portugál szinthez. Ráadásul az Orbán-kormány által hozott, az inflációt időlegesen elfojtó döntéseknek súlyos inflációt növelő következményei lesznek.

Amit tehát a kormányzat, az országgyűlés tehet, az a közösségi szektor keresletbővítő hatásának mérséklése. Jelenleg, amikor a gazdaság növekszik, a költségvetés keresletbővítő hatása a GDP 2,1 százaléka. Ez hosszú távon nyilván egyébként sem tartható, mert recesszió esetén nem marad tere a szükséges beavatkozásnak. Szerintem tehát a kormány így két dolgot tehetne: vagy kezdeményezi a költségvetési hiány csökkentését, vagy olyan javaslatokat készít az országgyűlés számára, amely mérsékli az adóterheket. Én már annak is örülnék, ha évente egy-másfél százalékponttal csökkenne Magyarországon az inflációs ráta.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.