Ugrásra készen állnak a befektetők – vetíti előre Mikola István egészségügyi miniszter a héten a kormányon is átjutott, kórháztörvény néven emlegetett jogszabály hatását. “A tervek szerint 2002-ben hatályba lépő törvény – nyilatkozta a tárca vezetője a Figyelőnek – a járóbeteg-szakellátás, valamint a fekvőbeteg-ellátás területén lehetővé tenné a funkcionális privatizációt.” Vagyis azt, hogy az egészségügyi intézmények ne csak költségvetési szervként tevékenykedhessenek, hanem profitorientált alvállalkozókat is bevonhassanak a gyógyítási folyamatba. Ennek azonban az a feltétele, hogy maga az egészségügyi intézmény non-profit társasági formában, azaz közintézményként, közhasznú szervezetként működjön, vagy egyházi tulajdonban legyen. Az átalakulással együtt egyébként maguk az intézményben dolgozó orvosok, nővérek is tulajdonrészt szerezhetnének.
KÉT ÚT. A tervezet értelmében a vállalkozókkal kétféle módon szerződhetnének az intézményeket tulajdonló önkormányzatok, vagy minisztériumok: a külső cég magában az intézményben, annak eszközeit igénybe véve látná el a betegeket, vagy pedig a vizsgálatokat saját rendelőjében, saját eszközeivel végezné el. Mindazonáltal az az alapelv nem változik, miszerint az állam az Országos Egészségbiztosítási Pénztáron (OEP) keresztül a járulékokból finanszírozza az egészségügyi intézményeket, “cserébe” viszont számon is kéri a tulajdonosokon a betegek megfelelő színvonalú ellátását.
Abban azonban a szakminiszter reményei szerint lesz változás, hogy a jelenleg még mindig nem kellő hatékonysággal működő rendszerben megjelenik a piaci tőke, s ezzel versenyt teremthet a szolgáltatást végző intézmények között, a beteg pedig oda megy, ahol jobb ellátást kap. Több pénzt ugyan nem tud adni az OEP, a vállalkozónak azonban elemi érdeke az ésszerű gazdálkodás, hiszen minden megspórolt forint az ő zsebét gazdagítja. A szolgáltatónak viszont nem lesz érdeke, hogy a betegeken spóroljon, mert a terv az, hogy a vállalkozó az egészségbiztosítóval egy évre előre köt egy bizonyos vizsgálati mennyiségre szerződést. Kupcsulik Péter, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke szerint éppen az utóbbi miatt lesznek kedvezményezett helyzetben azok, akik kapcsolataik révén kedvezőbb finanszírozási feltételeket tudnak majd kisajtolni az egészségbiztosítótól. Merthogy szerinte ma erre bőséges példa akad.
A tervezet alapján azonban – éppen az átláthatóság érdekében – az egészségügyi intézményeknek nyilvános pályázat útján kell kiválasztaniuk, hogy kivel kötnek szerződést. Aki viszont nyer, az legalább 3, de legfeljebb 15 évig működhet egy kórház vagy rendelő külső szolgáltatójaként.
Mikola István érvelése szerint az egészségügyi intézmények non-profit elvű működésére azért van szükség, hogy a “képződött nyereséget ne lehessen kicsorgatni”. Az egészségügyi tárca azonban pár hete még korántsem volt ennyire aggodalmaskodó. Sőt, éppen amellett kardoskodott, hogy az intézményeknek ilyen feltételek között nem “érné meg” korlátolt felelősségű társasággá, illetve részvénytársasággá átalakulniuk, majd ezt követően sort keríteni a privatizációra. A minisztérium végül éppen az orvosok nyomására fújt visszavonulót. Mint Kupcsulik Péter állítja, az egészségügyi ellátórendszer – akár csak részleges – magánosítása azt jelentette volna, hogy a lakosság által kötelezően fizetett járulékok nem kizárólagosan betegellátási célokat szolgálnak, hanem a közpénzek egy része befektetők zsebébe vándorol úgy, hogy eközben egyáltalán semmi nem garantálja a betegellátás színvonalának javulását. Az azonban bizonyos, hogy a közhasznú társasági forma arra is lehetőséget ad, hogy például egy kórház hitelt tudjon felvenni – ezt ma mint költségvetési intézmény nem teheti meg. Mikola arra számít, hogy a banki forrást a kórházak többsége azért veszi majd igénybe, hogy ezzel a beteg számára extra ellátást biztosító térítési díjas szolgáltatást nyújthasson.
MAZSOLÁZÁS-VESZÉLY. Azt mindenesetre Mikola István is elismeri: valójában nincs szükség tényleges privatizációra ahhoz, hogy az egészségügybe tőkével beszállók jól járjanak. A vállalkozók tolongása ugyanis csak a jelenleg is nyereségesen működő, csúcstechnológiával rendelkező diagnosztikai, laboratóriumi területeken várható. Azt viszont a miniszter szerint egyetlen kórház sem fogja tétlenül nézni, még ha non-profit elven működik is, hogy vállalkozója extra nyereséget zsebeljen be anélkül, miközben maga az intézmény ebből nem részesedik. Szerinte ennek kezelésére majd kialakulnak az íratlan szabályok. Ajkay Zoltán, a Magyar Kórházszövetség elnöke viszont attól tart, hogy a jól működő részlegeket kimazsolázzák, a jelenleg is veszteséges területek pedig még inkább lezüllenek.
A törvény lehetőséget adna arra is – igaz, egy évvel később, 2003-ban -, hogy a jelenleg közalkalmazottként, illetve vállalkozóként munkáját végző orvosok szabadfoglalkozásúként tevékenykedjenek. Ők az egészségügyi szolgáltatóval kötnének szerződést. A szabadfoglalkozású orvos, illetve ha többen összeállnak, az orvosi praxisközösség abban különbözne a vállalkozó doktortól, hogy nem neki kell megteremtenie az orvosi munkavégzés tárgyi feltételeit, hanem csak szaktudását adja el, ezt viszont akár több intézmény felé is megteheti. Az egészségügyi kormányzat szerint anyagilag jobban járnak majd ezek az orvosok, az érdekképviseletek viszont úgy vélik, az OEP-nek nincs pluszkerete a kedvezőbb javadalmazásra. Mindazonáltal abban igaza lehet Mikola Istvánnak, hogy a “közteherviselés szempontjából” az egészségügyi intézmények tulajdonosainak jól jönne, ha megszabadulnának közalkalmazotti státuszú orvosaiktól. Mindezzel azonban paradox módon éppen az egészségügyi intézmények járnának élen abban, hogy kevesebb járulék folyjon a finanszírozásukra hivatott Egészségbiztosítási Alapba.
