Mennyire ártott a két kereskedelmi hatalom kapcsolatainak az, hogy az EU nem engedélyezte a General Electric (GE) és a Honeywell International fúzióját?
– A gazdasági integráció mélyülésével nem meglepő, hogy vannak konfliktusok. Jelenleg a GE és a Honeywell egyaránt európai és amerikai vállalatok, s a versenyhatóságoknak az Atlanti-óceán mindkét partján el kellett bírálniuk az egyesülésüket. Nemcsak ebben az esetben támadtak nézetkülönbségek, s nyilvánvalóan a jövőben is lesznek ilyenek. Az elutasító döntés az európaiak versennyel kapcsolatos hibás felfogását tükrözi. De nem hiszem, hogy valamilyen Amerika-ellenes motiváció állna mögötte.
– Akkor tehát az Egyesült Államok és az EU között semmi zűr kereskedelmi fronton?
– Pascal Lamy, az Európai Bizottság kereskedelmi ügyekben illetékes tagja és jómagam szorosan együttműködünk annak érdekében, hogy novemberben beinduljon a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) új tár-gyalási fordulója, s igyekszünk lemosni a seattle-i kudarc foltját. Próbálunk megoldásokat találni a még nyitott kereskedelmi kérdésekre. A kapcsolat soha nem lesz súrlódásmentes, a kérdés azonban az, hogy a nagyobb célok megvalósítása érdekében képesek vagyunk-e tisztázni vitáinkat.
– Ha ilyen közeli partnerek, miért reagál annyira hidegen az Egyesült Államok Mario Montinak, az EU versenyügyi biztosának arra a javaslatára, hogy hozzák szinkronba a monopóliumellenes politikát?
– Az EU kinyilvánította, hogy a verseny az egyik terület, amelyet az új kereskedelemi forduló napirendjére szeretne tűzni. De ez a programpont nagyon szerény. Mi hajlandók voltunk és vagyunk tárgyalni róla, azonban kérdéseink vannak azt illetően, hogy a vitarendezés miként működne.
– Az Ön által említett új kereskedelmi forduló kapcsán vannak más különbségek is. Brüsszel tág napirendet akar, Washington viszont behatároltabb célokat tűz ki.
– Ez az egyik legfontosabb a megoldásra váró kérdések közül. Mi olyan fordulót szorgalmazunk, amelyet régebben széles körűnek tartottak volna. A program kiterjed például a mezőgazdaságra, az ipari javakra, a szolgáltatásokra, az átláthatóság növelésére, a környezetet érintő szubvenciókra. De az EU és Japán más területeket is fel kíván venni, így a befektetéseket, a versenypolitikát, továbbá egy környezetvédelemnek tituláltat, amely valójában azonban egy csomó mindent magában foglal, így a tudomány szerepét a kockázatfelmérésben, az egészségügyet és más témákat. Ha Európa és Japán komolyan kíván tárgyalni a mezőgazdaságról, akkor politikai okokból ki kell bővíteniük a napirendet úgy, hogy a többi téma is beletartozzon. Folytattunk megbeszéléseket az európaiakkal, hogy lássuk, mire van szükségük politikailag.
– Amikor a WTO úgy ítélt, hogy az amerikai exportőrök adókedvezménye illegális szubvenció, Ön a döntést potenciális atombombának nevezte. Tudja-e hatástalanítani?
– Remélem. Az egyik megfontolás, amiért így foglaltam állást, az volt, hogy hangsúlyozzam, mekkora kockázatokkal járhat, ha bármelyik oldal rosszul kezeli ezt az ügyet. Figyelmeztettem az európaiakat, hogy az adórendszerek megkérdőjelezése oda vezethet, hogy túl messzire megyünk, ami pedig mindegyik fél számára kockázatos.
– Remélhető-e eredmény az arra irányuló erőfeszítésektől, hogy az amerikai elnök megkapja a felhatalmazást a kereskedelmi tárgyalások gyorsított ütemű lefolytatására?
-Van egy törvénytervezet a képviselőházban, s létezik egy kétpárti tervezet a szenátusban. A képviselőházi változatot szinte kizárólag csak a republikánusok támogatják. A nemzetközi kereskedelem terén sikerült újra némi lendületet elérni: sínen van az amerikai országok szabad kereskedelme, Kína bekerül a WTO-ba, és közeleg az új globális forduló. Most meg kell győznünk a kongresszust, hogy szükségünk van a tárgyalási felhatalmazásra, amelyet egyébként az öt előző elnöknek megszavaztak.
– A képviselőházi tervezet semmilyen engedményt nem tesz a munkaügy és a környezetvédelem terén, ami viszont a demokraták egyik fő követelése. Hogyan lesz akkor egyezség?
– A nemzetközi környezetvédelmi és munkaügyi célok támogatásának sok útja van, de nagyon kell vigyázni, hogy amit teszünk, az ne váljon a protekcionizmus valamilyen formájává. A fejlődő országok attól tartanak, hogy itt a növekedésük lassítását célzó új fogásról van szó – s aggodalmukat meg lehet érteni. Az adminisztráció azt akarja, hogy legyen egy eszköz, amellyel kezelni lehet a munkaügyi és környezeti problémákat, anélkül azonban, hogy szankciókhoz folyamodnánk.
