Közélet

Gattner László, a Fővárosi Bíróság elnöke a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában úgy nyilatkozott: egyértelműen mulasztás történt a meggyilkolt 21 éves norvég lány ügyében, ugyanis az ügyészség miatt nem tudta kiadni a rendőrség az európai elfogatóparancsot a férfi ellen. Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője cáfolta a vádakat. Szerinte az ügyészség elsején kapta meg [...]
2010. 09. 08. 10:49
Vérfagyasztó autóbaleset történt az egyes országúton Romániában – írja a mann.ro. A rendőrség közlése szerint egy tartályautó sofőrje fáradtság miatt elaludt a volánnál, és az ellenkező sávra kormányozta járművét. A szabályosan közlekedő Dacián keresztül letért az útról, és szétzúzott egy őrbódét, melyben egy alkalmazott éppen szolgálatot teljesített. Végül néhány kerítést ledöntve megállt egy kereskedelmi társaság [...]
2010. 09. 08. 10:11
A kiskorú bevallása szerint azért kapott alkoholt, hogy ne nyaggassa apját azzal, hogy éhes, áll a ProTv internetes oldalán. A férfit jelenleg is keresi a rendőrség, az eset után ugyanis eltűnt otthonról, magára hagyva négy gyermekét – írja a manna.ro. Az elájult kislányra az úton találtak rá a szomszédok, akik hívták a mentőket. A kislány [...]
2010. 09. 08. 10:05
A huszonéves, úszni nem tudó fiatalemberek kedd éjszaka keltek át a Tiszán úszógumival. Több száz métert sodorta őket a víz, amíg partra tudtak evickélni – mondta Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A három közül két grúz állampolgár – saját bevallása szerint “a jobb élet reményében” – nem először próbálkozott illegális határátlépéssel. Az elfogott [...]
2010. 09. 08. 09:47
Gyalogos gázoláshoz riasztották a szolnoki mentőket és tűzoltókat kedden este, 21 óra 35 perckor. Szolnokon a Temető úton, a buszmegálló előtt egy városból kifelé tartó Lada Samara elgázolt egy férfit. A férfi az úttesten ment, az út egyébként vizes, csúszós volt az esőtől – tájékoztatott Erdélyi Tibor, a tűzoltóság sajtóügyeletese. A balesetben a férfi a [...]
2010. 09. 08. 09:24
Hogan hétfőn reggelre szinte lebénult, az ágyból se tudott kikelni, így az otthonához közeli Clearwater kórházába szállították. Az 57 éves realityhős később videón jelentkezett be Twitter-követőinek, mondván: “Most épp nem vagyok túl jól. Hajnali három körül a hátam közepétől egész a csípőmig begöcsölt az izom – kibírhatatlan volt. Remélem, tudnak csinálni vele valamit”. Mivel a [...]
2010. 09. 08. 07:02
Egyelőre nem tudni, hogy milyen információk alapján fedezték fel a maradványokat, amelyek a rendőrség szerint a 49 éves, szintén brit Joanne Hall holttestéből származnak. A gyanú szerint az 55 éves Robert Hall egy részeg veszekedés végén végzett a feleségével, majd elégette a nő testét. Az sem derült ki még, hogy ha ez megtörtént, akkor miért [...]
2010. 09. 07. 16:23
Montana állam Lewis és Clark megyéjének rendőrfőnöke “jól fogadta” az SMS-t: visszaüzent, hogy van marihuánája a kért, 20 dollár értékű mennyiségben. Az üzletet nyélbe ütni már nem maga ment, egy nyomozóját küldte el, aki a megbeszélt helyen, egy áruházban háromszor is felhívta a fiú mobilját, hogy biztosan “jó madarat” fogjon. A tizenéves fiú egy barátja [...]
2010. 09. 07. 15:58
2010. augusztus 08-án 215 km/h sebességgel közlekedett az M1-es autópályán a képen látható gépjármű, a megengedett 130 km/h helyett. 85 km/h-val lépte túl a megengedett legnagyobb sebességet. A közigazgatási bírság összege 130 000 Ft. 2010. augusztus 07-én, az M0 autóúton rögzítette a traffipax – a megengedett 110 km/h helyett – 202 km/h-val közlekedő járművet. 92 [...]
2010. 09. 07. 15:10
Az idős ember olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életét már nem lehetett megmenteni – mondta Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit. A helyszínelés jelenleg is tart.
2010. 09. 07. 12:27
Chris Klein autójába olyan műszert kell beinstalláltatnia, amely nem engedi meg beindítani a motort, ha a levegőben alkoholszag van. A filmsztár 2 hónapot töltött alkoholelvonón. „Bocsánatot kérek a viselkedésem miatt, s nagyon köszönöm a bíróság adta lehetőséget, melyet nagyon komolyan fogok venni” – jelentette ki Klein múlt hét pénteken a bíróság előtt. Christ 2010. június [...]
2010. 09. 07. 10:59
A munkások a Villám utcában egy nagyméretű pinceablakot próbáltak behelyezni, amikor a zsaluzattal együtt a négy-öt méteres mélységbe zuhantak – mondta a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője. A két súlyos sérültet és könnyebben sérült két társukat a tűzoltók mentették ki a pincéből – tette hozzá Molnár Péter.
2010. 09. 07. 09:29
Martossy György, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség sajtószóvivőjének közlése szerint a rendőrökkel szemben “hivatalos személy által kötelességszegéssel, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés” megalapozott gyanúja miatt indult nyomozás. A gyanúsítottak ez év május és június hónap folyamán egymással megállapodtak, hogy közúti ellenőrzések során külföldi gépkocsikat állítanak meg, és az esetlegesen talált szabályszegések “elnézéséért” pénzt kérnek a járművek [...]
2010. 09. 07. 08:35
A Haláp és Vámospércs között történt balesetben a személygépkocsi vezetője és utasa, egy 30 és egy 23 éves férfi súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. Mindkettőjüket többszöri nyílt végtagtöréssel mentőhelikopter szállította a Kenézy kórház traumatológiájára, jelenleg is műtőben vannak – mondta Szentgyörgyi János, a debreceni Kenézy kórház sajtóreferense. Az autóbusz utasai közül hatan sérültek meg könnyebben, őket [...]
2010. 09. 07. 08:33
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság kedd hajnali közleménye szerint a gyanúsított, a 16 éves áldozat barátja volt, alig három órával a bűncselekmény után őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki. A fiatal tagadja, hogy ő ölte volna meg. A tanúk kihallgatása alapján kiderült, hogy a fiatalok között már korábban megromlott a viszony, a lány szakítani akart, a [...]
2010. 09. 07. 07:36
A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint a bombát a XI. kerületben, egy meg nem nevezett, a Citadellához vezető út melletti építkezésen találták. A környéken két lakóházat kiürítenek, mert egyelőre nem tudni, hogy milyen állapotban van a robbanószerkezet. A tűzszerészek a kiürítés után kezdhetik meg a bomba hatástalanítását – fűzték hozzá.
2010. 09. 06. 17:27
Kunfehértó határában egy 15 éves lányt sodort el autójával, majd a településen egy 16 éves fiút ütött el a kiskunhalasi rendőrkapitányság állományába tartozó 39 éves rendőr, aki két éve Koszovóban teljesít szolgálatot – mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A 39 éves férfi elhagyta a helyszíneket, majd később a kiskunhalasi rendőrkapitányságon önként jelentkezett – fűzte [...]
2010. 09. 06. 16:59
A történet a pécsinapilap.hu internetes oldalon jelent meg először. Ott írták le a kisfiú kálváriáját, ami tavaly nyáron kezdődött, amikor a fiú a csuklóját fájlalta. Csontelhajlást diagnosztizáltak nála, ezért begipszelték. Három hétig 39 fokos láza volt, szülei visszavitték a klinikára. Ott kiderült, nem kellett volna a gipsz, mert ízületi gyulladása volt. Szteroidos kezelés kapott, de [...]
2010. 09. 06. 16:28
Összesen tizenkét darab második világháborús szovjet és német aknavető-, illetve kisebb űrméretű páncéltörő lövedékeket találtak a városligeti műjégpálya felújítása közben; a környéket háromszáz méter sugarú körben lezárták. A tűzszerészeti munkálatok idejére lezárták a Hősök tere mögötti útszakaszt, a Millenniumi hidat és a műjégpályához közel eső utakat. A műjégpálya rekonstrukciója során, múlt hét pénteken is több [...]
2010. 09. 06. 16:00
Két lábra állva küzdött az életéért egy kutya órákon keresztül a Népfront utcában – tájékoztatott Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A kutya egy faágon támaszkodott, mert ha letette volna két mellső lábát, megfulladt volna. Az ebet valaki odakötözte a faághoz. A szomszédok értesítették a rendőröket, a kutya végül megmenekült, és menhelyre került. Az [...]
2010. 09. 06. 15:08
Olvasói sztorik