José Mourinhót, a Real Madrid vezetőedzőjét az egyik játékvezetői ítéletről kérdezték azt követően, hogy csapata lehengerlő első félidei játékának köszönhetően nyerni tudott 3-0-ra a Racing Santander vendégeként, mire a portugál szakember úgy felelt, sok szurkoló nem ismeri a szabályokat és emiatt reklamál.
A hazai drukkerek előbb azt kifogásolták, hogy a Real a 11. percben egy könnyen befújt tizenegyest kapott, amit Kylian Mbappé értékesített. A második félidőben pedig Aurélien Tchouameni kezét érte a labda a madridi tizenhatoson belül, de a saját lábáról pattant fel, így bár elsőre tizenegyest ítélt a játékvezető, a VAR közbenjárásával José Luis Munuera Montero végül megváltoztatta a döntését.
Mourinho a meccset követő sajtótájékoztatóján a második esetre reagált. Azzal kezdte a válaszát, hogy a Racing szurkolói mindenért reklamáltak. De ő a maga részéről kedveli az ilyen hangulatot és a Racing stadionját is.
„Megvan a maguk karaktere, sajátosan élik meg a mérkőzéseket. Nem úgy jönnek ide, mintha moziba vagy egy színházi előadásra ülnének be – azért érkeznek, hogy kivegyék a részüket a játékból, bekapcsolódjanak, és rendkívül nehéz légkört teremtsenek az ellenfél számára.
Ugyanakkor tény az is, hogy bár a szurkolók nyilvánvalóan nagy szenvedéllyel élik meg a meccset, sokan közülük nincsenek tisztában a szabályokkal.
A szabályokat – vagy legalábbis azok apró részleteit – olyan gyakran változtatják, hogy az emberek nem is veszik észre: Tchouameni esete semmiképpen sem lehet büntető, hiszen a labda a saját testéről pattant fel. Ez sosem tizenegyes” – ecsetelte a TNT Sports cikke szerint Mourinho. Amikor a játékvezető a büntetőpontra mutatott, nyugodt maradt, mert bár 60 méterről nem tudta pontosan megítélni a helyzetet, de miután visszanézte, csak annyit mondott:
Ha a VAR-szobában nem alszanak, akkor ez nem tizenegyes
– nyilatkozta José Mourinho, aki megjegyezte: elégedett volt a játékvezetővel, jó döntéseket hozott, és a lapokkal is jól bánt egy kemény, kiélezett mérkőzésen.
Nagyon kellett ez a győzelem a Real Madridnak, ugyanis a forduló korábbi meccsein az éllovas Barcelona és az Atlético Madrid is nyerni tudott. A Mourinho-csapat három ponttal van elmaradva a Barca és eggyel a városi rivális mögött.

