A Tisza vezetője Debrecenben, a Fidesz fellegvárában tartja kampányzáró beszédét. Véget ért az országjárása – mutatjuk, mit üzen a szavazóknak a holnapi választás előtt.
Magyar Péter Debrecenben: Megváltoztattuk, miről szól a politika
Holnap le fogjuk győzni az állampártot, a Fideszt és meg fogjuk szabadítani gyönyörű hazánkat mindattól, amivel a Fideszes hatalom eddig mérgezte. A korrupciótól, a kivagyiságtól, a hazugságtól és az elszegényítéstől. Mi vagyunk a legerősebb politikai erő. De hiszek abban, hogy nem ez a legfontosabb, ami történt velünk az elmúlt két évben. Ami igazán fontos, hogy két év alatt mi, együtt, közösen meg tudtuk változtatni azt, hogy miről szól a politika. A politika ma már nem egyenlő a propagandával, üres sajtónyilatkozatokkal, politikusok üres színházával. Politika, amikor egy közösség megszerveződik, tűzifát visz, amikor együtt dolgozunk az árvíznél és mi ennél is többet tettünk. Ami itt, Debrecenben elkezdődött két éve, ma már a valóság. Visszaadtuk a magyar nemzeti szimbólum, a csodálatos magyar zászló becsületét. Két nemzeti ünnepünk között nem kell, hogy ez a zászló a padláson porosodjon és nem lehet, hogy egy politikai rendszer a jövőben kisajátítsa.
– mondta Magyar.







