Élő Belföld

Orbán Viktor: Aki gyerekekhez nyúl, miszlikbe kell aprítani! – Kecskeméten tartott „háborúellenes gyűlést” a DPK

Kisbenedek Attila / AFP
Kisbenedek Attila / AFP
  • Kecskeméten a Messzi István Sportcsarnokban tart „háborúellenes gyűlést” a miniszterelnök által életre hívott Digitális Polgári Körök.
  • Az rendezvényen eredetileg Áder János korábbi köztársasági elnök is felszólalt volna, ám ő végül nem vesz részt. Helyette Orbán Balázs beszél majd.
  • Budapest, Győr és Nyíregyháza után Kecskeméten a negyedik olyan helyszín, ahol DPK-gyűlést tartanak.

Győr és Nyíregyháza után most Kecskeméten gyűlnek össze a digitális polgári körök tagjai, hogy „háborúellenes gyűlést” tartsanak 11 órától. A Miklós-napra időzített eseményen részt vesz és felszólal Orbán Viktor miniszterelnök és Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazatója is, aki a részvételét végül lemondó Áder János egykori köztársasági elnök helyett ugrott be.

Az eseményről élőben tudósítunk, tartsanak velünk!

Vége a gyűlésnek

Jövő héten Mohácson folytatódik a háborúellenes rendezvénysorozat, Szabó Zsófi és Rákay Philip búcsúzik. Ezzel vége közvetítésünknek is. Köszönjük, hogy velünk tartottak!

Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály / MTI

Végül jöjjön a hét tahósága és királysága

Miután visszaveszi a szót, Csiszár Jenő kihirdeti a hét tahóságát: a Tisza letagadta saját megszorítócsomagját. A hét királysága: 11 százalékkal nő a minimálbér. Orbán meglepődött, arra számított, hogy a női kézilabdaválogatott teljesítménye lesz a nyerő, miszerint megverték a románokat és így középdöntőbe jutottak a vb-n.

Orbán felhívja az egykori sportolók figyelmét: várják őket a külügyi munkában, ha a köz szolgálatába szeretnének  álni.

Lassan vége a beszélgetésnek, Csiszár reméli, hogy egy kicsit tudta piszkálni is Orbánt, de a miniszterelnök szerint ő „tudta volna jobban is piszkálni magát”.

Orbán átveszi a műsorvezetést Csiszártól

Mivel mindenképp ki akart még térni az Egyesült Államok új nemzetstratégiájára, mely a napokban lett ismert. Ez alapján az európai kormányok nagyon rossz fényben tűnnek fel, mert antidemokratikus úton járnak és távolodnak Amerikától.

„Lehet, hogy a Rogán Tóninak nagy befolyása van, de nem annyira, hogy ő iratta volna ezt a szöveget” – viccelődött a miniszterelnök. A legnagyobb szövetségesünk úgy számol Európával: biztos, hogy megbízható szövetségesek maradunk Amerika számára.

Csak akkor járunk jól, ha szuverének és függetlenek maradunk – csatlakozik a dokumentum mondanivalójához Orbán.

Kisbenedek Attila / AFP

„Aki gyerekekhez nyúl, miszlikbe kell aprítani!”

Van kiskorú áldozata a Szőlő utcai visszaéléseknek? Meddig kell még tűrnünk? – olvassa fel Csiszár Dobrev Klára Facebookon feltett kérdését.

Aki gyerekekhez nyúl, miszlikbe kell aprítani!

– mondja hatalmas ováció közepette Magyarország miniszerelnöke. „Ahogy édesanyám mondaná: kikaparom a szemét!” Madj hangsúlyozza: a kérdező hölgy férjének miniszterelnöksége idején 80 pedofil volt börtönben, ma pedig 700.

Hol a lóvé? Hol vannak az MNB-ből ellopott milliárdok? – szól a következő kérdés. Ez fájdalmas dolog Orbán szerint. De mindennek van felelőse, a vizsgálat folyamatban van, a végén mindenki megkapja, ami jár neki.

Nem vagyunk hibátlanok, de az elmúlt 15 évben az egész magyar társadalom, a családok és a vállalkozások is gyarapodtak – mondta Orbán.

Az embereknél legyen inkább a pénz Orbán szerint

Belpolitika: „újabb gyöngyszem pukkant a héten” – mondja Csiszár. Ezúttal is a Tiszának tulajdonított dokumentum került szóba, amit e heti sajtóhírek szerint Orbán Viktor chatGPT-vel szerkesztett (bár a mesterséges intelligenciás nyelvi modell nevének kimondásával mindketten látványosan küzdenek).

A miniszterelnök szerint a végén mindig kétfajta gazdaságpolitika marad talpon: egy jobboldali és egy baloldali.

A kettő között a fő különbség, hogyan gondolkodunk arról, hol van jó helyen a pénz. A baloldal szerint a politikusoknál, a jobboldal szerint pedig elsősorban az embereknél.

Előbbit akárhányszor kipróbálták, mindig csak nagy baj lett belőle. A jobboldaliak ezzel szemben félretesznek közös célokra is, de csak annyit, amennyit szükséges, a többit az embereknek adják. Ezért

a jobboldal mindig adót csökkent, a baloldal pedig mindig adót emel.

Ez a kiszivárgott program tőrőlmetszett baloldali program. Szóba kerül az ebadó is, ami Orbán szerint „önmagában nem butaság, de kirajzol egy világképet”.

Megy az idő, mondja Csiszár, de Orbán rákontráz: annyi időnk van, ameddig a közönség marad. Mi jöttünk miattuk, nem fordítva! – mondja.

Kisbenedek Attila / AFP

Jönnek a kérdések

Mi előre megyünk, nem hátra, úgyhogy jöjjenek a kérdések – mondja Csiszár, majd fel is teszi az elsőt: Maga elhiszi, hogy a háborút valaki is szeretné? Orbán szerint a háborús pusztítás a magyarok lelkében mélyebben és ösztönösebben benne van, de Nyugaton nem feltétlen ez a jellemző.

2 100 000 embert vesztettünk a második világháború alatt és után, ami ha nem így történt volna, most nem lenne demográfiai problémánk.

Szerinte Nyugat-Európában van egy réteg, akik gazdaságilag érdekeltek a háborúbaan. Ők azok, akik fegyvervásárlásra adnák oda az ukránoknak a zárolt orosz forrásokat.

Kisbenedek Attila / AFP

„Nem engedhetjük meg magunknak, hogy buták legyünk”

Jeffrey Sachs amerikai közgazdászt idézi Csiszár, aki szerint Orbán Viktor a kettős pályás diplomácia nagymestere. Nemcsak a békét, hanem a sikeres gazdaságpolitikát is ki kell találni – mondja a miniszterelnök.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy buták legyünk.

Az okosság az inkább természetes intelligenciát és szív-ész összhangot jelent itt, nem feltétlen az iskolázottságot. Persze az sem baj.

Orbán arra készül, hogy nyerni fognak 2026 áprilisában:

Nem hűtöttem be a pezsgőt, de szakértőink már vizsgálják, mi nem működött jól az elmúlt években Magyarországon és mely ponton kell hozzányúlni a kormányzati szerkezethez

Háborús expanzió

A miniszterlenök szerint is sodródunk a háborúba, melynek a négy fázisa közül már lassan a harmadikban vagyunk, ezek:

  • diplomáciai kapcsolatok megszakadás,
  • gazdasági együttműködések elvágása,
  • sorkatonaság és hadigazdaságra való átállás,
  • és maga a háború.

Ahhoz, hogy kimaradj a háborúból, erőre van szükség. Ehhez pedig erős magyar gazdaság kell. Ha 2030-ban Európa háborúba megy, nekünk ki kell maradnunk.

Háború

Csiszár nem szeretné, ha meghalnának a vízilabdázó fiai a háborúban. Orbán erre reagálva kiejelenti: ez egy valódi háború, ahol emberek halnak meg. Nagyon sokan. Ez két, egyesek szerint egy szláv nép háborúja, de ezt most nem kéne megvitatnuk.

Trump szerinte szívből utálja a háborút, mert az rossz dolog – ezt a lehetőséget, hogy most ő az Egyesült Államok elnöke, meg kell ragadni. Vele szemben Európa eldöntötte: háborúba kell menni.

Szavaznak majd a hét tahójáról és a hét királyságáról is

A felek tisztázzák: megidézik az Apukám világa műsorszerkezetét. Csiszár Facebookon gyűjtött kérdéseket fog feltenni a minsizterelnöknek, de lehet majd szavazni a hét tahójára és a hét királyságára is.

„A Tisza letagadta a saját megszorítócsomagját és megtagadta a saját szakértőit” – ez az állítás Csiszár szerint a tahóság kategóriában indulhat, utalva ezzel arra a „tiszás megszorítócsomagnak” nevezett dokumentumra, melyet Magyar Péterék következetesen visszautasítottak. Orbán szerint ez rögtön két tahóság is egyszerre: egyrészt maga a megszorítócsomag, másrészt a saját szakértők semmibe vétele.

A másik jelölt a címre Brüsszel, aki „kinyírná a rezsicsökkentést az orosz energiahordozók szankciójával”.

A miniszterelnök is jelöl „tahóság ügyében”: A brüsszeli kasszát dézsmáló korrupt politikusokat elkapták, utal ezzel vélhetően az ukrán korrupciós válságra.

Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály / MTI Szalay-Bobrovniczky Kristóf és Deutsch Tamás a digitális polgári körök által szervezett háborúellenes gyűlésen Kecskeméten 2025. december 6-án.

Mikulással és családi dinamikák elemzésével kezdődik az Orbán-interjú

Csiszár Jenő és a miniszterelnök a színpadon. Az igazi esemény nem én vagyok, hanem, hogy Jenő visszatért – kezdi Orbán.

A Mikulás-várással kapcsolatos kedélyes felvezető után kiijelenti: a család középpontjában az asszonyok állnak, a férfiak pedig jönnek-mennek.

A családi bajok nagy része a férfiak háza táján található, a családokért nekik többet kellene tenniük

– hangsúlyozta a minszerelnök. Példát is hozott: a szerb gyerekeket az apjuk viszi focizni a topolyai akadémáira, a magyarokat pedig az anyjuk.

Orbán Viktor Facebook-oldala

Eszkaláció és politikai krízis

A politikai krízisről is szót ejt: szerinte az európai elit antidemokratikus eszközökkel próbálja megőrizni a hatalmát, erre német és francia példákat is hoz. Ursula von der Leyen-t is említi, aki szerint 2030-ra készen kell állnia Európának egy háborúra. Ruszin-Szendi Romuluszt is idézi, akivel egyetért abban: ha megszavaznák Ukrajna uniós csatlakozását, akkor oda be kell majd vonulnia a magyaroknak is és részt kell venniük a háborúban. Szerinte jelenleg éppen egy eszkalációs spirál kellős közepén vagyunk. A 2026-os szavazás szerinte arról szól majd, hogy

ki az a magyar politikus, aki a háborús vonatról le tud ugrani és esetleg az európai, háborúpárti elitet is kisiklassa, ahogy tette azt a migrációval kapcsolatban is?

KISBENEDEK Attila / AFP

Orbán Viktor miniszterelnök – adja meg a választ Orbán Balázs, aki szerint csak ő képes arra, hogy a fenti célok mentén vezesse Magyarországot. „Így kisöpörhetjük a háborúpárti elitet, mint a napsütés a felhőket” – zárul a beszéd.

Orbán Balázs beszél

Erős felütéssel kezd a miniszterelnök politikai tanácsadója: a brüsszeli karácsonyi vásárban lefejezték a kisjézust, amiért a woke radikálisok a felelősek. Majd rátér arra:

Európa súlyos válságban van.

Szerinte ennek fő oka a migráció, majd egy friss kutatást idéz, miszerint 80% fölötti az esélye annak, hogy a közeljövőben valamelyik nyugat-európai országban polgárháború tör majd ki. A másik, Európát sújtó válság gazdasági eredetű. Ennek egyik oka, hogy a rosszul vezetett országok és gazdaságok tehetnek erről, akik rossz energiapolitikát folytatnak. A másik oka pedig szerinte az, hogy az Európai Unió a sok szabályozással megöli az innovációt.

Orbán Balázs Facebook-oldala Orbán Balázs Kecskeméten

Két fiatal is megszólalt a közönségből

Szabó Zsófi két fiatalt kérdez a közönségből. Ők elmondják: azért jó hely Mgyarország, mert a fiatalok kimehetnek az utcára éjjel is, sok a családtámogatás és a munkalehetőség itthon, valamint nincs bevándorlás.

Menő vagy, majd adunk egy pulcsit!

– mondja egyiküknek Szabó Zsófi.

Szoros lett a 2022-es EP-választás eredménye Bács-Kiskun vármegyében

Nem véletlen, hogy Kecskemét a harmadik vidéki helyszín, ahol háborúellenes gyűlést tartanak. A 2024-es Európai parlamenti választáson Bács-Kiskun vármegyében nagyon szoros lett az eredmény: A Fidesz 18 374 szavazattal és 38,90 százalékkal éppen megelőzte a Tiszát, aki 17 817 szavazatot, azaz 37,72 százalékot szerzett itt.

Beszélgetés a háborúról és reményről

Miután Fásy Ádámot is külön köszöntötték a megjelentek között, a színpadon Bán János, Kecskemét alpolgármestere, Cseke Péter színész, Takácsné Stalter Judit, Császártöltés polgármestere és Fekete Rajmund történész arról beszélnek, mit jelent nekik a remény és a béke. Utóbbi kiemeli: Trump miatt minden korábbinál nagyobb az esély arra, hogy lezárható az ukrajnai háború, a magyarok immunrendszere pedig „áll, mint a cövek”.

Ha Áder nem is, egy másik egykori köztársasági elnök eljött ma

Az eseményen jelen van Schmitt Pál olimpikon, korábbi köztársasági elnök és Szemereyné Pataki Klaudia Kecskemét polgármestere is. Laczkó-Zsámboki Angéla, Kecskemét fideszeses önkormnyzati képviselője videón keresztül, Tápai Szabina kézilabdázó pedig élőben nyilatkozik a háborúról és helyi kötődésükről.

Csiszár Jenő kérdezi majd Orbánt

A miniszterelnök Facebook-oldalán közzétett bejegyzés alapján Orbán az egykori rádiós műsorvezetőnek, jelenlegi milánói főkonzulnak, Csiszár Jenőnek ad majd interjút. Csiszár még a kilencvenes években az Apukám világa című, fiatalokkal foglalkozó betelefonálós rádióműsort vezette, később a Heti Hetes televíziós műsor első évadának házigazdája is volt, de később számos műsort vezetett a TV2-n is. 2017 őszétől milánói főkonzul, 2019 májusa óta pedig rendkívüli és meghatalmazott nagykövet.

„Kezdjenek el menekülni” – üzeni Rákay Philip Magyar Péteréknek

Szabó Zsófi és Rákay Philip köszönti az összegyűlteket és a gyűlést online követőket is – ma délelőtt is ők lesznek a rendezvény házigazdái. A felvezetőben Rákay Magyar Péternek üzen: „kezdjenek el menekülni”, mert nagyon sokan érdeklődnek a mai háborúellenes gyűlés iránt is. Majd előkerült egy csokimikulás és egy virgács is a színpadon, amit egymásnak adtak át.

Orbán Viktor Facebook-oldala

Kezdődik a rendezvény

Egy vetített képsorral veszi kezdetét a mai esemény. A drámai kisfilm lényege: háborúba megy egy magyar család fia, ahonnan aztán nem tér vissza.

Győr és Nyíregyháza után Kecskeméten is ott lesz a Tisza

Magyar Péter korábban mind a nyíregyházi, mind a győri DPK-gyűléssel egy napon, ugyanoda szervezete meg saját politikai rendezvényét. Ma Kecskeméten sem lesz ez másként: a Tisza Párt a fideszes helyszíntől mindössze 3 kilométerre, az Aradi Vértanúk terén tartja következő országjáró rendezvényét 14 órától, amiről szintén élőben tudósítunk majd.

Orbán Viktor Facebook-oldala

Erről beszélt Orbán november 29-én Nyíregyházán

A miniszterelnök sokat beszélt az orosz-ukrán háborúról és Putyinról is, akit „csúcsra járatott volt KGB-snak” nevezett, aki szerinte érti, hogy a magyarok nem szlávok. Nekünk másodlagos Ukrajna és Oroszország jövője – fogalmazott Orbán, majd kijelentette: nekünk az fontos, hogy béke legyen. Előkerült a többi megszokott panel is: Brüsszel, genderveszély, mindenkit megadóztató baloldal. Kitért a Tisza által hamisítványnak nevezett programra is, melyet szerinte Brüsszel diktált az ellenzéki pártnak. Végül szóba kerültek belföldi kérdések is, melyekkel kapcsolatban a miniszterelnök elmondta: Budapestet fejleszteni nem nagy ügy. Ellenben Kelet-Magyarországot olyan pályára állítani, hogy utolérje Pannóniát, az már jóval nehezebb, de szerinte tíz éven belül ez is sikerülhet. Utána pedig következhet majd Dél-Magyarország felzárkóztatása.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik