Közélet

Radnai László cáfolta, hogy ő volna a Tisza Párt rejtélyes háttérembere

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke szeptember közepén az Inforádióban arról beszélt, hogy Radnai László marketingszakember egyfajta titokzatos háttéremberként működik a Tisza Pártnál, és Vogel Evelin, Magyar Péter volt barátnője is többször utalást tett egy háttérben meghúzódó nagy hatalmú figurára a párt kulisszái mögött, például az elhíresült indexes interjújában is. Toroczkai nyilatkozata alapján a kormányzati médiában hetekig téma lett Radnai rejtélyes szerepvállalása, amit a cikkek szerint az is bizonyít, hogy fia, Radnai Márk a Tisza Párt alelnöke lett a 2024-es választási kampány alatt.

A Válasz Online magát Radnai Lászlót is megkérdezte a témáról egy csütörtöki interjúban, aki Toroczkai elméletéről azt mondta, hogy

nagyon ügyes és nagyon okosan összeállít egy ilyen információhalmazt, csak egy probléma van vele, hogy csúsztatások sorozata van benne.

Radnai egyébként az SZDSZ-nek, majd 2007-ben a Fidesznek, öt évvel ezelőttig pedig a Jobbiknak is dolgozott tanácsadóként pártstratégián és brandépítésen, de elmondása szerint az utóbbi munka után maga mögött hagyta a politikát. Emiatt Toroczkait személyesen is ismerte, akivel a Jobbik 2018-as választási veresége után romlott meg a viszonya.

Radnai László a VO-nak adott interjújában azt mondta, hogy semmi sem igaz a propaganda tiszás szerepvállalásáról szóló állításaiból, semmilyen hivatalos formában nem ad tanácsot a Tisza Pártnak, a fiával meg is beszélték, hogy az ő multjával nem is dolgozhat a pártnak, ugyanis a múltban nyíltan politikai szerepet vállaló emberekkel nem akarnak együttműködni. Hozzátette,  természetesen a vasárnapi ebédek közben szokott politikáról beszélni a fiával, és nagyrészt egyet is szoktak érteni.

A marketingszakember egyébként szimpatizál a Tisza Párttal, el is szokott járni a nagygyűlésekre, és ott volt a szerdai, 1956-os megemlékezésen is, ahol Magyar Péter bejelentette, hogy várják a képviselőjelöltek és szakértők jelentkezését a 2026-os választásra.

Vannak olyan előkészületi munkák, hogy igenis 2026-ban át tudják venni a kormányzást

– mondta, hozzátéve, hogy szerinte komoly esélye van Magyar pártjának arra, hogy két év múlva leváltsák kormányról a Fideszt.

Ebben a videónkban a Tisza ’56-os gyűlésén a párt szimpatizánsaival körbe jártuk azt, hogyan peregnek le a különféle támadások Magyar Péterről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik