Élő Közélet

Magyar Péter: A jövő hazaszerető vezetőit keressük

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Két év után ismét Budapesten ünnepelte az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóját a kormány. Orbán Viktor miniszterelnök a Millenárison rendezett megemlékezésen beszélt, miután 2022-ben Zalaegerszegen, 2023-ban pedig Veszprémben mondta el október 23-ai ünnepi szónoklatát.

Orbán úgy fogalmazott: 70 éve nem volt ilyen közel a világháború veszélye. Szerinte az EU háborús győzelmi terve oda vezetne, hogy ismét szláv – ukrán – katonák állomásozhatnak Magyarországon. Majd pedig arról beszélt, hogy az EU bábkormányt ültetne a magyarok nyakára Magyar Péter vezetésével.

A Tisza Párt, amely nemrég a forradalom szimbólumát, a lyukas zászlót tette jelképévé, délután 3-ra hirdetett gyülekezőt a Bem József térre, a Bem-szoborhoz, ahonnan a tömeg a Széna térre vonult, itt beszélt Magyar Péter. A pártelnök azt mondta: Orbánék becsapták a magyarokat, korábban őt is. Azt is közölte, hogy

megkezdik az ország leendő vezetőinek a kiválasztását, nemcsak képviselőjelöltek, de szakértők jelentkezését is várják, a leendő kormányprogramjuk alapjáról pedig társadalmi párbeszédet kezdenek.

A Mi Hazánk 23 szélsőjobboldali szervezettel együtt a hegyvidéki Turul-szobor „védelmében” rendezett demonstrációt, a Momentum pedig este fáklyás felvonulást tartott a Magyar Rádió korábbi épületénél.

Az idei ünnepnek a miniszterelnök politikai igazgatójának 1956-tal kapcsolatos, nagy vihart kavart mondatai adhatnak téteket. Orbán Balázs szeptember végén arról beszélt, hogy éppen 56-ból tanulva az ukránokkal szemben mi nem álltunk volna ellen az orosz támadásnak. A Fidesz és a Tisza versengésének pedig az adott lendületet, hogy a nemzeti ünnepre időzítve jelent meg az első olyan közvélemény-kutatás, a 21 Kutatóközponté, amely szerint Magyar Péter pártja átvette a vezetést a biztos pártválasztók között a kormánypárttól.

Van kivetítő a Széll Kálman tér felől is

A Szél Kálmán tér bejratánál is felállítottak egy kivetítőt, ezért ebből az irányból is lehet követni a színpadon zajló eseményeket.

Most éppen azt, hogy Rost Andrea lép a színpadra, aki a Ha én rózsa volnék című örökzöldet énekli.

Innen csak néhány tucat ember figyeli a megemlékezést. A Széll Kálmán téren nem sokkal vannak többen, mint hétköznap csúcsidőben.

Ujlaki Dénes: Tizenkét napra reményt adtak a hősök

Ujlaki Dénes színművész beszédében elmondta, hogy az 1956. október 23-án kezdődött 12 nap hősei új reményt adtak, mert ezek az emberek hittek valamiben és szerették egymást. Hozzátette, azok voltak a hősök, akik az utcán estek el, kivégezték őket, vagy hosszú éveket töltöttek börtönben. Megemlékezett jóbarátjáról, Obersovszky Gyuláról is, akit halálra ítéltek, majd nemzetközi nyomásra kegyelmet kapott, de sohasem heverte ki a történteket.

Egy ölyv vitt el a show-t a Turul-szobornál

Egy vörös ölyv vitte el a show-t a Mi Hazánk rendezvényén. Kovács Ervin solymász tartott bemutatót, és a madár láthatólag elég öntörvényűen viselkedett, volt, amikor leszállt az aszfaltra a tömeg mögé, sokan be is kiabáltak, hogy megsérült a madár, a földön fekszik. Aztán az megrázta magát, és visszarepült a gazdájához, impozáns látvány volt. Szerencsére kutya baja.

Szajki Bálint / 24.hu

Toroczkai László, a radikális párt elnöke trükközésnek nevezte Lázár János két nappal ezelőtti miniszteri rendeletét a Turul-szobor védelméről, amit jogi szempontból is támadhatónak tart. Szerinte ezzel csak a demonstrációjukat akarták gyengíteni kormányoldalról. Nemcsak ezt a szobrot, hanem minden magyar szimbólumot védelem alá kell helyezni – mondta.

Sok a lyukas zászló a Széna téren

Viszonylag sok a lyukas zászló a Széna téren. Magyar Péter pártja az ötvenhatosok lyukas zászlóját tette meg jelképévé Orbán Balázs miniszterelnöki politikai igazgató vitatott mondatainak elhangzása után.

Sok a településnevekkel ellátott zászló is, és van, aki kifejezetten irredenta hangulatú jelképekkel érkezett.

Vegyes a kép, már ami a jelképhasználatot illeti.

Az első beszéd előtt el is hangzott a színpadról, hogy „a zászlók hadd lobogjanak”, de vigyázzon mindenki, hogy a fáklyák lángjától lángra ne kapjanak. Vannak tűzoltó berendezések is – hangzott el.

Mohos Márton / 24.hu

A tömeg vége is befutott

Átért a tömeg a Bem József térre, de a vége a színpadtól már nagyon messze áll, a Mechwart liget megálló közelében. Kiabálják is, hogy nem halljuk.

Kezd megtelni a Széna tér

Az Ostrom utca felől nézve úgy tűnik, a Széna tér lassan megtelik. Ugyanígy néz ki a Mammut bevásárlóközpont épületeit összekötő hídról, ahol a színpad mögötti területeől lehet rálatni a térre.

A menet vége helyszíni tudósítónk szerint viszont még a Bem József térnél van.

Mohos Márton / 24.hu

Színpad a Lövőház utca torkolatánál

A tiszások színpadja a Lövőház utca bejáratánál kapott helyet, a Mammut pláza két épülete közé ékelve.

Bár a menet felvezetése még nem érte el a Széna teret, már a téren is tekintélyes számú ember gyűlt össze.

A tömeg vége még a Bem téren van

Miközben a Széna tér félig már megtelt, addig a tömeg vége még a Bem József téren van. A vonulás halkan kezdődött, de egyre hangosabbak a tiszások. Árad a Tisza, Orbán takarodj, ruszkik haza – kiabálják.

Forradalmi díszletek a Margit körúton

Ruszkik haza

olvasható egy kiállított, műfüsttel is díszített régi villamoson a Széna tér kapujában.

Hasonló feliratú újságos bódét is felállítottak, jelmezekbe öltözött emberek állnak a díszletek előtt.

A Széna tér már félig meg is telt azokkal, akik feltehetően eleve ide indultak a Bem tér helyett.

A Kutya ugat, a Turul marad

Ezekkel a gondolatokkal üzent Novák Előd a XII. kerület új, „drogos” polgármesterének, Kovács Gergelynek. A Mi Hazánk politikusa elmondta, kezdeményezték, hogy Turul térre nevezzék a szobor előtti közterületet. Novák szerint hiába hirdette ki Lázár János a hivatalosan a világháborús áldozatokra emlékező szobor műemléki védelmét, a turul sorsa még nem dőlt el, ezért is tartják meg a rendezvényüket a turul védelmében.

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

„1956-ban a magyarok nem féltek”

„1956-ban a magyarok nem féltek” – olvasható a menet élén haladók molinóján. Jóllehet, az sem világos teljesen, hogy hol van a menet eleje.

Induláskor a Bem József téren beragadt kicsit a tömeg, ezért sokan szemmel láthatóan a környező utcákon át kerülve vágtak a menet elé.

A Széna tér felé haladók eleje lassan el is éri a teret, a tömeg legalábbis az elején ritka szövésű.

Mohos Márton / 24.hu

Családi nap a Millenárison

A kormány ünnepi rendezvénye az Orbán-beszéd után családi délutánba csapott át. Továbbra is sokan töltik az idejüket a sörpadoknál falatozással, italozással vagy a gombfoci-szimulátor kipróbálásával a Millenárison, a fő attrakció pedig az Ismerős Arcok fellépése lesz este, amikorra a Tisza Párt vonulása már a szomszédos Széna térre ér. A résztvevőket arról kérdeztük, miként kommentálják azt, hogy Orbán Balázs botrányt keltő, ‘56-tal kapcsolatos kijelentésére válaszul Magyar Péter a pártja jelképévé tette a forradalom szimbólumát, a lyukas zászlót.

Zsolt azt mondta, a lyukas zászló kisajátítása olyan, mintha a kimetszés nélküli lobogót tenné valaki a pártja logójává, a Fidesz viszont rendszerváltó pártként jogosan származtatja magát ‘89-ből vagy akár ‘56-ból. Szerinte ugyanakkor Orbán Balázs eszmefuttatása fogalmatlanság, nem lehet helye a magyar politikában. Ákos szerint is ügyetlen párhuzammal értékelte a jelenlegi helyzetet a miniszterelnök politikai igazgatója, az ellenzéki politikusok pedig tették a dolgukat, amikor kiforgatták a kiforgatható mondást. „Értem, hogy Magyar átvette a lyukas zászlót, de mivel nem támogatom, ez nem igazán jelent nekem semmit” – jegyezte meg.

Orbán Balázs kijelentéséről számos részt vevőt megkérdeztünk – erről szóló riportunk rövidesen olvasható lesz.

Megindul a tömeg a Széna térre

A Bem József téri program véget ért, most átvonul a tömeg a Széna térre, ahol fél 5-re ígérik Magyar Péter beszédét. A szervezők azt kérték, senki ne üljön fel semmilyen provokációnak. Elvileg osztogatnak majd fáklyákat is a résztvevőknek.

Pongrátz Gergely unokaöccse a színpadon

Michal Wawrykiewicz lengyel néppárti EP-képviselő szólt az egybegyűltekhez a Bem téren, a Tisza Párt rendezvényen. Arról beszélt, hogy a magyarok és a lengyelek egyaránt szabadulni akartak az orosz uralom alól. Felidézte, hogy Lengyelországban egy évvel ezelőtt sikerült leváltani a kormányt, és azt üzente: előbb vagy utóbb minden diktátor hatalma összedől.

Mohos Márton / 24.hu

Utána Pongrátz Ernő, a Corvin közi felkelőcsoport volt főparancsnokának, Pongrátz Gergelynek az Amerikában élő unokaöccse szólalt fel, aki a forradalom lángjának történetéről olvasott fel röviden.

Mohos Márton / 24.hu

Kommunista luxusnyugdíjakról beszél Novák Előd

„Ne bújjunk el a fotósok elől, menjünk a színpad elé” – terelt ki Novák Előd mindenkit a színpad elé a Mi Hazánk rendezvényén, majd „mindjárt kezdünk!” felkiáltással hárította el ideiglenesen a kérdéseinket.

Az országgyűlési képviselő a kommunista kitüntetések után járó nyugdíjpótlékról beszélt, és Schmitt Pál volt köztársasági elnököt is megemlítette az érintettek között. A nyugdíjfolyósítótól kapott adatok szerint 1200-an kapnak alanyi vagy özvegyi jogon kommunista luxusnyugdíjat – jelentette ki Novák, aki hiába terjesztett be korábban javaslatot ezek elvonására, nem járt sikerrel.

Szajki Bálint / 24.hu

Magyar Péter a rendőröket kéri, állítsák le a rakparti villamost

Megkezdődött a Tisza Párt rendezvénye a Bem téren. Magyar Péter elsőként a rendőröket kérték arra, hogy állítsák le a 19-es és 41-es villamos közlekedését, mert véleménye szerint életveszélyes, hogy a tömeg a sínek mindkét oldalán áll.

A pártelnök ezután Márai Sándor Mennyből az angyal című versét szavalja.

Mohos Márton / 24.hu

Pár százan vannak a Mi Hazánk budai rendezvényén, a Turul-szobornál

A 15 órai kezdéskor pár százan vannak a Mi Hazánk turulvédő rendezvényén a XII. kerületben, az Istenhegyi út és a Böszörményi út kereszteződésében. A villamos még jár, csak a teret övező két sávot zárták le, az autók a buszsávban hajthatnak le az Istenhegyi úton.

Galéria
Szajki Bálint / 24.hu

Nem jár a villamos a Margit hídon

A 4–6-os villamos a Széll Kálman tér és a Jászai Mari tér között nem közlekedik. Pestről délután kettőtől pótlóbusszal lehetett átjutni a Margit híd budai hídfő állomásig.

A 17-es villamos szintén nem közlekedik a Széll Kálmán tér és a Lukács fürdő között. Jár viszont a fonódó villamos a Bem rakparton, ahol a sínpár ketté vágja a gyülekező tömeget.

Biztonsági őrök csavarták ki a momentumos aktivisták kezéből a molinót

Momentum két aktivistája Orbán Viktor beszéde közben a „Putyin-barát Fidesz elárulta 1956 magyar nemzeti hőseit” feliratú molinót próbált kifeszíteni a Millenáris Parkban, de a biztonsági őrök közbeléptek.

Az aktivisták kezéből az ott állók segítségével csavarták ki a molinót és vezették ki őket, közölte az ellenzéki párt, amely egy videót is közzétett az esetről.

Gyülekeznek a tiszások a Bem József téren

A Bem téren indul a Tisza Párt megemlékezése, a hivatalos program háromkor kezdődik. A tervek szerint a tömeg innen vonul majd át a Széll Kálmán térre. A részt vevők már gyülekeznek, többen vásárolnak a sátornál, ahol pólókat, különböző ereklyéket árulnak. Van, aki áthúzott fehér zászlóval érkezett, és azt mondta, ezzel Orbán Balázsnak üzen, „hogy mi magyarok nem adnánk meg magunkat”.

Mohos Márton / 24.hu

A rendőrök előállítottak egy férfit, aki tapétavágó késsel ment az Orbán-beszéd helyszínére

A Millenárison tartott állami megemlékezést próbálta megzavarni egy férfi – közölte a rendőrség. A férfit, akinél egy tapétavágó kés is volt, kivezették a helyszínről, majd előállították a II. Kerületi Rendőrkapitányságra, és rendzavarás szabálysértés miatt indítanak vele szemben eljárást.

A rendezvényen történt verekedésről a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak nincs tudomása – tették hozzá.

Olvasói sztorik