Közélet

Media1: Németh Balázs vezetheti az MTVA választási vitaműsorát

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
A portál szerint egyszeri felkérésről van szó.

Jövő csütörtökön, május 30-án este tartja az MTVA (Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap) és a Duna Médiaszolgáltató a június 9-i európai parlamenti választásokat megelőző élő televíziós választási vitaműsorát az EP-listavezetők számára – értesült több forrásból a Media1.

A portál úgy tudja, a műsorvezetésre Volf-Nagy Tünde – ő Novák Katalin köztársasági elnök kommunikációs vezetője volt – mellett azt a Németh Balázst kérték fel, aki sokáig az állami hírtévé egyik arca volt, 2022 augusztusa végén saját kérésére távozott, majd az atlétikai vb-t szervezető cég vezérigazgatója lett. A Media1.hu úgy tudja, hogy Németh Balázs felkérése a tévévitára egyszeri megbízást jelent.

Néhány nappal azt követően, hogy a műsorvezetői székét vezérigazgatóira cserélte lapunknak azt is elárulta, váltani akart, és mindenkinek azt mondta, a Karmelita kolostorban szeretne dolgozni, mert 2000 óta foglalkoztatja Orbán Viktor titka. A kormányfő egyébként legutóbbi M1-es interjúját éppen Volf-Nagy Tündének adta.

Frissítünk!

Donáth Anna: Ennyi erővel Bayer Zsolt is lehetne

A Momentum elnöke Facebook-oldalán reagált a hírre, hogy Németh Balázs lesz az EP-listavezetői vita egyik moderátora. Donáth Anna szerint az egykori műsorvezető arról lett ismert, hogy a híradóban folyamatosan személyes kinyilatkoztatásokban tett hitet a kormány mellett.

Pár hónapja még az is felmerült, hogy a Fidesz főpolgármester-jelöltje legyen ezen a választáson. Ennyi erővel akár Bayer Zsoltot is felkérhették volna. Deutsch Tamás így nem csak előre fogja ismerni a pontos kérdéseket, de egy segéddel érkezik a vitára.

A Momentum EP-listavezetője szerint mindent elárul a Fidesz mentalitásáról, hogy valószínűleg provokációnak szánták a műsorvezető személyét. Donáth Anna jelezte, ha élő lesz a vita el fogja mondani a köztévé nézőinek is, hogy miben hazudik a kormány.

Nem békéről vagy háborúról szól ez a választás, hanem arról, hogy sikerül-e rákényszerítenünk a kormányt, hogy ne lopja el tovább a magyaroknak szánt EU-s pénzeket. Vagy tovább folytatódik a lecsúszás

– tette hozzá a pártelnök. A Momentum hivatalos értesítést még nem kapott a vita részleteiről.

Kapcsolódó
Németh Balázs: Mit szeretnék? A Karmelita kolostorban dolgozni!
Minden híradó ugyanúgy működik: szerkesztők választásai mentén, az M1 esetében pedig neki nem szerkeszteni és témákat választani, csupán azokat összekötni volt a feladata – mondja Németh Balázs, aki utólag sem illeti kritikával azt a nyolc évet, amíg az állami hírtelevízió egyik arca volt. Szeptember eleje óta a budapesti atlétikai világbajnokság szervezőcégének vezérigazgatójaként dolgozik, amiről azt gondolja: ha nem sikerül tartani a költségeket, még süllyesztő is lehet a pályáján, ám ha ugródeszkának bizonyul, reméli, hogy a média helyett egyenesen Orbán Viktor mellé repíti majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik