Közélet

Nyomoznak Tiszabőn, ahol Mága Zoltán öccsének jelöltségét orvosi irataival gátolták volna meg

Novák Csaba hivatalos facebook oldala
Novák Csaba hivatalos facebook oldala
A községben polgármesterjelöltként indul a hegedűművész testvére, akinek orvosi leleteit egy névtelen bejelentő küldte el a választási bizottságnak, majd a Fidesz polgármestere is mentális állapotára hivatkozva próbálta meg gáncsolni indulását.

A választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt nyomozást folytat ismeretlen tettes ellen a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tiszabőn – értesült a 24.hu.

Az eljárást – mint megírtuk – a június 9-ei önkormányzati választáson induló Novák Csaba független polgármesterjelölt kezdeményezte, aki az Orbán Viktorral jó viszonyt ápoló Mága Zoltán hegedűművész testvére. A feljelentést Novák (korábban Mága) Csaba ügyvédje, Borbély Zoltán tette azután, hogy egy névtelen bejelentő elküldte a polgármesterjelölt orvosi iratait a választási bizottságnak, majd a fideszes polgármester is Novák mentális állapotára hivatkozva próbálta volna meggátolni indulását az önkormányzati választáson.

Az ügyvéd megerősítette, valaki valódi dokumentumokat juttatott el a helyi választási bizottságnak, több mint tíz évvel ezelőtti kezelőlapokat, amelyek különösen védett személyes adatok, és amelyekhez a kérelmező legálisan nem férhetett volna hozzá. Ezeket az iratokat arra használták volna fel, hogy ellehetetlenítsék Novák indulását a választáson.

Ezek alapján Novák Csaba nyilvántartásba vételét a helyi választási bizottság elutasította annak dacára, hogy az induláshoz szükséges negyven érvényes ajánlást leadta. A választási bizottság a névtelen levélre hivatkozott, melyhez több orvosi igazolást is mellékeltek; a bizottság a levélben leírt „súlyos állításokra” tekintettel elutasította a polgármesterjelölt nyilvántartásba vételét.

A történtek miatt Novák a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Választási Bizottságnál fellebbezett, mely neki adott igazat, és nyilvántartásba vette. A határozat alapján a jelöltséghez szükséges feltételek teljesítése esetén a választási bizottságnak nincs lehetősége egyéb körülmények értékelésére, a jelöltet nyilvántartásba kell venni.

Ezután a község fideszes polgármestere, Bruna László kezdeményezett felülvizsgálati eljárást a Kúria előtt, amiben Novák nyilvántartásba vételének visszautasítását kérte. A kormánypárti polgármester – a névtelen bejelentőhöz hasonlóan –a polgármesterjelölt egészségi állapotával indokolt. Bruna úgy érvelt a Kúria előtt: „az érintett mentális egészségügyi állapota a belátási képességének dokumentált korlátozottsága miatt nem teszi lehetővé, hogy nyilvántartásba vegyék.”

A Kúria végül érdemi vizsgálat nélkül elutasította a fideszes polgármester kérelmét, mivel a csatolt meghatalmazásból nem derült ki, hogy azt a Fidesz-KDNP (mint kérelmező) képviseletére jogosult személy adta. Így véglegessé vált, hogy Novák Csaba polgármesterjelöltként indulhat az önkormányzati választáson.

Kapcsolódó
Mága Zoltán öccse Tiszabőn indul, a Fidesz korlátozott elmeállapotára hivatkozva gáncsolta volna jelöltségét
Névtelen bejelentő küldte el a polgármesterjelölt orvosi iratait a választási bizottságnak, majd a fideszes polgármester is a mentális állapotára hivatkozott a Kúria előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik