Lezárult az egykori legnagyobb magyar ásványvízgyártó történetének utolsó fejezete: hivatalosan is új tulajdonoshoz került az Aquarius-Aqua bukásának jelképévé váló luxusjacht. A Cassiopeia néven ismert 34 méteres hajót már át is keresztelték, most Aragónak hívják. A név ismerősen csenghet: az Arago-csoport az egyik leggazdagabb magyar, Leisztinger Tamás cégbirodalma – írja szombati cikkében a G7.
A Cassiopeiát háromszor hirdették meg, és tavaly ősszel sikerült is értékesíteni az ország egykori legnagyobb ásványvízgyártójának utolsó érdemi vagyonelemét, egy 34 méteres jachtot. A hajó a felszámolás alá került Aquarius-Aqua Kft. tulajdonában volt. Az eljárás lezárásaként a cég Sunseeker típusú luxusjachtját is elárverezték – a cég minden más vagyonelemét már korábban értékesítették, de a jachton sokáig sikertelenül próbált túladni a felszámoló.
A Cassiopeia nevet viselő hajóért egyébként nem volt élénk verseny. Bár két érdeklődő is adott ajánlatot, az egyikük csak egyszer próbálkozott, így az aukciót végül egymillió forinttal a kikiáltási ár felett ütötték le. Így lett a vételár 851 millió forint, amely közel 150 millióval kevesebb a jacht becsértékénél.
A G7 azt írja, hogy az Aquarius-Aqua a kezdeti gyors felfutást követően rossz üzletpolitikát választott, aminek az lett az eredménye, hogy egyes szerződéseiknél minden eladott palackon buktak. A cég ezután áfacsalási ügybe keveredett, a vállalat többségi tulajdonosát – akit csak „ásványvízkirályként” emlegettek – 2016-ban le is tartóztatták. A kialakult krízisből a vállalat már nem tudott kikászálódni, és bár volt egy kísérlet a megmentésére, végül felszámolás alá került. A felszámolás során a vállalat fő vagyonelemei némi hátszéllel Mészáros Lőrinc érdekeltségébe kerültek. A jacht azonban múlt őszig nem kelt el.
Az azonban a sikeres árverés után sem derült ki egészen mostanáig, hogy ki lett az új tulajdonos. A G7 derítette ki, hogy május elején a Cassiopeia eltűnt a horvát hajónyilvántartásból, a korábbi azonosítószáma alatt azonban megjelent egy másik néven futó jacht, az Arago. Utóbbi adatlapjáról pedig kiderül, hogy valójában nem más, mint a napokban átkeresztelt Cassiopeia.
Az Arago csoport Leisztinger Tamás érdekeltségébe tartozik, és egy jelentős méretű és jól teljesítő csoport. Ez alapján könnyedén elfér a cégben egy jacht, ám az nem teljesen egyértelmű, hogy pontosan mi a célja a vállalatnak a papíron kereskedelmi céllal is hasznosítható hajóval. A G7 megkereste az Arago csoportot, ám a kérdéseikre egyelőre nem kaptak választ.