Gazdaság

Kedvezményesen, 851 millió forintért kelt el a bukott magyar ásványvízkirály jachtja

EÉR
EÉR

Harmadszor hirdették meg, és ezúttal el is adták az ország egykori legnagyobb ásványvízgyártójának utolsó érdemi vagyonelemét, egy 34 méteres jachtot – írja a G7.

A hajó a felszámolás alá került Aquarius-Aqua Kft. tulajdonában volt. Az eljárás lezárult a cégnél azzal, hogy a Sunseeker típusú luxusjacht elárverezték. A cég minden más vagyonelemét értékesítették már, a jachton azonban jó ideje próbál sikertelenül túladni a felszámoló.

A Cassiopeia nevet viselő hajóért egyébként ezúttal nem volt élénk verseny. Bár két érdeklődő is adott ajánlatot, az egyikük csak egyszer próbálkozott, így az aukciót végül egymillió forinttal a kikiáltási ár felett ütötték le. Így lett a vételár 851 millió forint, amely közel 150 millióval kevesebb a jacht becsértékénél.

A G7 azt írja, az Aquarius-Aqua a kezdeti gyors felfutást követően rossz üzletpolitikát választott, aminek az lett az eredménye, hogy egyes szerződéseiknél minden eladott palackon buktak. A cég ezután áfacsalási ügybe keveredett, a vállalat többségi tulajdonosát 2016-ban le is tartóztatták. A kialakult krízisből a vállalat már nem tudott kikászálódni, és bár volt egy kísérlet a megmentésére, végül felszámolás alá került. A felszámolás során a vállalat fő vagyonelemei némi hátszéllel Mészáros Lőrinc érdekeltségébe kerültek. A jacht azonban megmaradt, mostanáig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik