Amikor Rákosi elvtárs vagy a nagyra becsült Kodály Zoltán Galyatetőn nyaralt, őket nem túlzottan érdekelte, hogy egyméteres vagy ötméteres hó esik. Akkor az ország nagy központja ezt a teherautót apámmal együtt rendelte fel, hogy teljes szezonon keresztül ők mozdítsák meg a havat, mert más jármű nem bírt velük. Több karácsony történt, hogy édesapám nem volt velünk, mert hónapokig ott tartózkodott. De végtére egy megbékélt ember lesz, visszatért a könyveihez…
– így mesélt gyerekkori emlékeiről nemrégiben dr. Varga Csaba jogfilozófus a Pécs Aktuál podcastjében.
A szomorú gyerekkori történetet felidéző jogtudós a Fortepan-gyűjteménynek adományozott kétszáznyolcvan családi képe az archívum pécsi anyagának mintegy harmadát jelenti. Az egykor a karácsonyi vacsorákról az (akkor még kis Csabának) hiányzó, teherautó-sofőrként dolgozó Varga Gyula története nem csupán egy a hagyományos és az államszocializmusban korántsem szokatlan családi történetek közül. A Varga család élete a város iparával is szorosan összefonódott.
Céhlegényből hintógyáros
A Varga család neve generációkra visszamenően igen jól csengett a Baranya vármegyei nagyvárosban: a kommunizmusban Galyatetőn a havat kotró, és a családi körből emiatt még a karácsonyi ünnepek alatt is hiányzó Varga Gyula nagypapája a 19. század végén még egy Somogy vármegyei kovácsműhelyben tanulta ki a mesterség minden csínját-bínját. Ám a fia, idősebb Varga Gyula nem érte be a kisvállalkozói léttel. Miután apja kovácsműhelyében megszerezte a segédlevelét, céhlegényként a nyakába vette Európát. Bejárta Ausztriát és Észak-Olaszországot, és az egyik legjelentősebb hazai hintógyáros, Zupka Lajos pesti cégénél helyezkedett el.
Hat év után művezetővé nevezték ki, majd 1894-ben Pécsre költözött, és elindította a saját üzemét. A névadással nem bíbelődött sokat, a céget Varga Gyula Kocsigyárként jegyezték be. A kezdetben hintógyártással foglalkozó cég gyorsan fejlődött, idővel Montenegróban és Boszniában is értékesítettek. Varga Gyula mintatermékével elnyerte az Osztrák–Magyar Monarchia csomaghordó postakocsijainak gyártási jogát, később a Magyar Királyi Posta Kincstár is a pécsi családi vállalkozást bízta meg az ország huszonkilenc vármegyéjében szolgáló zöld postakocsik gyártásával. Az itt készült kocsikat maguk szervizelték, évente több mint száz kocsit gyártottak.
A modern átállás: a robbanómotor
A két világháború között az autóipar technológiai forradalma és demokratizálódása egy sor új kihívás elé állította a pécsi családi vállalkozást. A karácsonyi ünnepekről az 1950-es években rendszeresen hiányzó Varga édesapja felismerte az új piaci lehetőségeket, és vállalatával a típuskocsik 1940-es évekbeli megjelenéséig alvázakra gyártott karosszériákat. Az alapot nemcsak magyar, hanem például amerikai cégek is szállították, így a MÁVAG mellett az Avant, a Chevrolet és a Ford alvázaihoz is készült Vargáéknál karosszéria.
Az 1926-tól Varga Gyula Autókarosszéria- és Kocsigyár néven futó vállalat új, nagyobb telepre költözött, a pécsi vasútállomás közelsége gördülékenyebbé tette az alvázak beszállítását. Az új épületben egy-két bemutatóterem is helyet kapott a zárt gépműhely és az üzlethelyiség mellett. A pécsi Varga Gyula ekkor már a Mercedes, később az Opel, a BMW és a DKW, valamint az osztrák Seyr márkaképviseletét is ellátta. Az ország első vidéki benzinkútja is a gyár területén kezdte meg a működését 1926-ban – nyilvános töltőállomásként.
A somogyi céhlegényből Pécsett autógyártó nagytőkéssé vált Varga fia, az 1906-ban született ifjabb Varga Gyula már gimnazistaként is besegített a cég működtetésébe. Műegyetemi tanulmányait apja egészségromlása miatt idejekorán abbahagyni kényszerült. Ifjabb Varga Zupka Lajos és Misura Mihály autókarosszéria-gyártó cégénél és a Magyar Steyr Automobil Rt.-nél szerezte meg gyakorlati tudását. Kocsigyártó segédlevelével a zsebében 1926-ban tért haza Pécsre.
Ifjabb Varga Gyula már nemcsak automobilokat, hanem városi buszokat is gyártott, köztük – Feuerstahler Viktor szederkényi vállalkozó megrendelésére – „a magyar vidék legnagyobb buszát”. Az első és másodosztályú részleggel felszerelt, 60 férőhelyes busz azonban csak egy-két évig üzemelhetett, elsősorban azért, mert túlságosan sokat fogyasztott.
Az 1930-as évek egész világot megrengető gazdasági válsága a pécsi Varga-féle céget sem hagyta érintetlenül, de a vállalat átvészelte a nehézségeket, és a ’30-as évek második felében ismét növekvő pályára állt. Ifjabb Varga közben a cég mellett családot is épített: 1936-ban elvette apja kollégájának és barátjának lányát, Armbrust Évát, akinek családja ugyancsak hintógyárat működtetetett Győrött. Igaz, az Armbrust család győri cégének nem sikerült megugrania azt, amit a pécsi Vargáéknak igen: a győri cég nem állt át az autókarosszéria-építésre.
Autógyártóból katona, majd földönfutó
A második világháború kirobbanása után, 1940-ben a motoros repülésben gyakorlott Vargát pilótaként vonultatták be a hadseregbe. Sólyom típusú, kétfedeles gépekkel repültek, melyeken a vezető kezelte a két fedélzeti fegyvert, míg a mögötte ülő felderítő tiszt fényképekkel és jegyzetekkel dokumentálta a bevonuló szárazföldi egységek előtti terepet. Egy alkalommal, amikor épp Délvidékre tartottak, Varga érzékelte, hogy a gép motorja kihagy, sokat veszített a sebességéből. A zuhanást csak úgy tudták elkerülni, hogy ellenséges területen hajtottak végre kényszerleszállást. Arra lettek figyelmesek, hogy hatalmas tömeg rohan feléjük. A repülőgépet bármi áron meg kellett védeniük, de mivel a fegyvereik nem voltak megtöltve, a fedélzeti géppuskát tervezték használni. Kiderült azonban, hogy a közeledő tömeg magyarokból áll, akik ujjongva üdvözölték a Magyar Királyság visszatérését.
A történet itt nem ért véget: a térségben rekedt ifjabb Varga némi kerülőutat követően megszervezte a térségben a nemzetőrséget és lefegyvereztette a rendezetlenül visszavonuló szerb csapatokat. Végül Borovóba vezényelték, ám a Sólyom gép, amivel repültek, balesetet szenvedett, és darabokban ért földet. Varga és a vele utazó felderítőtiszt csodával határos módon túlélték a balesetet.
Később a Szovjetunió ukrajnai nehézipari központjának repülőterére, Krivoj Rogba helyezték át Vargát, aki itt a katonai repülőgépek szervizeléséért, alkatrész- és üzemanyag-ellátásáért felelt. Egy szovjet bombatámadás következtében ismét, de ezúttal súlyosabban megsérült. Leszerelték, és visszatérhetett Pécsre, csakhogy időközben a cégét hadiüzemmé nyilvánították.
A vállalat ugyan a harcok végeztével néhány évig visszatért normál működéséhez, de a kommunista hatalomátvétel során a céget, a telephelyen lévő összes berendezést, sőt, még a családi otthont is államosították. Az időközben három gyerekkel bővült családnak Pécs Meszesnek nevezett bányatelepi részén jelöltek ki egy lakást. Az ország egyik legnagyobb családi vállalkozójából, a Monarchia-szerte saját gyártású hintókkal és postakocsikkal kereskedő pécsi Vargából így lett a Rákosi Mátyás és Kodály Zoltán nyaralását biztosító teherautósofőr. Legfiatalabb fia, a jogfilozófus Csaba szerint, mint azt a már idézett podcastben elmesélte, mindez „a kommunizmus saját törvényei szerint is illegális, mert jogi státusza szerint ezt az üzemet másfél évvel később lehetett volna csak államosítani. Pécsi önkény, amit a minisztérium rendelt el, egy bizonyos Oszvald elvtárs, nagy előnye volt, hogy írni tudott, mert egy derék szabolcsi bányászember volt. (…) Attól kezdve, hogy ő belépett, édesapám a fogasról a kalapját nem vehette fel, és történetesen nem a kabátjában volt a pénztárca, így a pénztárca is ott maradt.”
Írta: Zachar Veronika | Szerkesztő: Balázs Zsuzsanna | Képszerkesztő: Virágvölgyi István
A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg.
Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/varga-gyula-kocsigyar
Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!
