A következő élő közvetítés része Magyar Péter újabb tüntetést jelentett be anyák napjára

Két hónap alatt bejárná Magyarországot Magyar

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Ha június 9-én kiderül, hogy nem csak lecsapoltuk a húsz éve fennálló politikai mocsár egy részét, hanem közelebb kerülünk az uralkodó párthoz, akkor újabb százezrek vagy milliók fogják elhinni, hogy van remény a valódi változásra – mondta Magyar, ám ehhez fontos, hogy a külföldre költözött magyarok is átérezzék az EP-választás tétjét, és itthon adják le a szavazatukat.

Mindenkit arra kért, hogy minél több ismerőssel és ismeretlennel beszéljen, a következő alkalomra pedig mindenki hozzon magára még két embert. Magyar azt ígérte, hogy a jövő héttől a csapatával két hónap alatt bejárja egész Magyarországot, és közösen mindent megtesznek, hogy június 9-re mindenki elhiggye, hogy van remény a valódi változásra, „egy új Magyarországra”.

Ma itt elindult a változás, amit már nem lehet megállítani, állította, hozzátéve, hogy nincs hová hátrálni. Arra kérte a téren állókat, hogy fogják meg egymás kezét,

legyen ez a mi szerződésünk, hogy együtt végigmegyünk a számunkra kijelölt úton és visszavesszük a szülőföldünket.

Vissza a közvetítéshez
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik