Váncsa István: ÉLET
Pompeius… parancsot adott, hogy húzzák fel a horgonyt, közben pedig harsány hangon így kiáltott: »Ηajózni kell, élni nem kell!« Ilyen merészséggel és ügybuzgalommal, no meg a jó szerencse segítségével töltötte meg gabonával a magtárakat, és hajókkal a tengert. Az összegyűjtött gabonából bőven jutott a külföldi országok népeinek is. Folyt a gabona, mint egy bő forrás túláradt vize.” (Plut. Pomp. 50)
Tempora mutantur, hogy stílszerűek legyünk, nálunk most Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő kiáltott fel Pompeiusként és parancsolta a magyar tengerre a lakosságot. (A részleteket lásd a 24.hu oldalon a Szentkirályi Alexandra hajózni hívja a lakosságot cím alatt.) Szerintünk egyébként nem is kéne hívnia.
Ezt írja elő nekik a csordaszellem, ezt kívánja tőlük kormányzó urunk és a magyarok istene, szigorúan ebben a sorrendben, ergo navigare necesse est. Annak ellenére is, hogy ezt a roppant feladatot a magyarság krémje, élén Lőrinc baráttal már fölvállalta, és erején felüli buzgalommal teljesíti, értelemszerűen nem a magyar tengeren, hanem távoli, ellenséges vizeken navigálva. Más kérdés, hogy a magtárak feltöltésére, Pompeiusszal ellentétben, túl nagy gondot ők nem fordítanak, felőlük a gabonatárházak valamennyi egere egyszerre fordulhatna föl, a pórnépről már nem is szólva, ám az ő dolguk nem is az, hogy egérjóléti intézkedéseket foganatosítsanak, hanem hogy a magyarság szellemi és erkölcsi fölényét demonstrálják szerte a világon mindenütt.
Gadó Gábor: Horthy-redivivus
Ne ítéljünk elhamarkodottan! Az emberek rendszerint nem azonosíthatók egy-egy rosszul sikerült nyilatkozatukkal. De persze azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, ha az „elkövető” visszaeső, akiből nem a nyár végi kánikula hozta ki a legrosszabbat. És ne feledjük, hogy Lázár János utólag sem mutatott megbánást amiatt, hogy Horthy Miklós újratemetésének harmincadik évfordulóján az egykori kormányzót kivételes államfőnek, igaz magyar hazafinak és hős katonának nevezte. Pedig az önkritika sokat nyomna a latban. Aki elnézést kér, attól nehezen tagadhatjuk meg a megbocsátást. Így van ez annak ellenére, hogy az efféle gesztus nem ad felmentést: aki hibázott, annak az arányos büntetést el kell fogadnia. Lázár esetében a közéletből való végleges távozás lenne a megfelelő jogkövetkezmény. Lemondhatna vagy a kormányfő kezdeményezhetné a felmentését.
Foglalkoznunk kell azzal is, hogy Horthy Miklós politikai rehabilitációja nem pusztán téves történelmi értékelés. Ennél jóval többről van szó. Az ország életében egykor meghatározó szerepet játszó nyugalmazott ellentengernagyról a történészek bátran tehetnek vitatható kijelentéseket. Egy író is készíthet olyan alkotást, amely hallgatósága egy részéből nemtetszést vált ki. Az érintettek azonban a tudományos kutatás és a szólásszabadság jogára hivatkozhatnak. Ám itt egy aktív politikus hatalmi pozícióból osztotta meg a nyilvánossággal véleményét.
Demszky Gábor: Az Orbán-rezsim legyőzésének kulcsa
A Fidesz 1998 tavaszán, a parlamenti választásokon aratott nagyarányú országos győzelme után a budapesti vereségét nem tudta megemészteni. Rögvest elindította a Budapest elleni hadjáratot. Azonnal közölte, hogy nem támogatják a Nemzeti Színház felépítését az Erzsébet téren.
Ez az önkényes és a Fidesz korábbi álláspontjával homlokegyenest ellentétes döntés határozta meg a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésének máskor ünnepélyes hangulatát. Kemény szópárbaj után tiltakozó nyilatkozatot fogadtunk el. Egy héttel később Orbánék felmondták a 4-es metróról kötött szerződést. Az injúria ebben az esetben annyira nyilvánvaló volt, hogy ez a lépésük már engem is meglepett. Az persze már az Országgyűlés házszabályának (a parlament ülésezési rendjének) alkotmányellenes felrúgása és a Schlecht−Simicska-ügy után is látszott, hogy a Fidesz-vezetők akkor sem sokat törődtek a joggal. Rögvest eldöntöttük, hogy a szerződésszegés miatt perbe fogjuk az államot. Elsősorban az új metróvonal végett, amit a budapestiek – minden közvélemény-kutatás szerint – nagyon akarnak, és amelyre nagy szükség is van. De azért is, hogy a polgárok lássák: az állam nem élhet vissza a joggal úgy, mint a Kádár-rendszerben. A civil kurázsit is erősíteni akartam a jogkövető és jogtisztelő magyar állampolgárokban. A pert sok menetben megnyertük, az utolsóban egy enyhén szólva furcsa ítélettel elbuktuk. A beruházások leállítása sokkolta Budapestet.
Megszűnt a kiszámítható gazdálkodás lehetősége. Szinte minden héten megfosztottak minket valamitől. Minden beruházás megkérdőjeleződött, amihez a kormánynak köze volt. (Ugye ismerős történet?) Híd, füstgáztisztító, szemétlarakó, víztisztító. És minden kérdés kiéleződött: a BKV működtetéséhez való hozzájárulás, a budapesti önkormányzatok közötti forráselosztás stb. Hol ennek, hol annak a szaktárcának a képviselőjével tárgyaltunk – eredménytelenül.
Mindenütt falakba ütköztünk, a hagyományos közigazgatási csatornák teljesen bedugultak. A minisztériumok egyszerűen nem válaszoltak a leveleinkre.
Kovács Zoltán: „Harács és uriz”
„Kisebb hajó, nagyobb szerénység” – válaszolta néhány hete Gulyás Gergely, amikor arról kérdezték, mit várna el a 62 méteres Rose d’Oron jachtozó Mészáros Lőrinctől. Mit mond Kövér László? „Méltósággal és bölcsességgel kellene viselni az átlagból való kiemelkedés szerencséjét” – ezt mondja, és hozzáteszi, egyetért Gulyással. A jelenségről Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai tanácsadója is beszélt, és úgy vélekedett: ebben az ügyben Gulyás Gergely és Kövér László mondatai az irányadóak.
Vagyis, mindenki egyért az előtte szólóval, ez amúgy is a legegyszerűbb, meg sem kell ismételni: az előtte szólók mondatai az irányadóak. Ez az „irányadás” negyven évvel ezelőtti eseményekre emlékeztet. Akkoriban a párt a rockzenével és a rocknemzedékkel hasonlóképp nem tudott mit kezdeni, mint a mostani elszabadult urizálóival.
A Kádár-rendszer a hetvenes években az ifjúságpolitikában már képtelen volt lépést tartani az eseményekkel, különböző pódiumokon heves önostorozásba fogott. Szűk körben megállapították, hogy nem tudnak a fiatalokkal szót érteni, és általában Aczél György MSZMP KB-titkár szólalt meg. 1983 júliusában a Fiatal Művészek Találkozóján például ezt mondta: „Bonyolultabbá és nehezebbé vált az élet, ami a művészetekre is rányomja bélyegét. A ma művészének mélyrehatóan, az igazságra való tudatos törekvéssel kell feltárni a valóságot.” Mit nyilatkozott néhány nappal később Nagy Sándor, a KISZ KB akkori titkára: „Egyetértek Aczél elvtárssal. Nehezebb lett az élet. A fiatal művészek tárják föl a valóságot!” Akkortájt Fejti György is megszólalt, irányadónak tekintve Aczél gondolatait.
Nyilván, ahogy a Kádár-rendszernek sem az lett a veszte, hogy nem tudott mit kezdeni a hazai rockmozgalommal, az Orbán-kormányzásnak sem attól lesz vége, hogy a Mészáros házaspár nem bír magával, vagy mert Rákay Philip aranyszínű Mercedesszel járja az országot.
Szponzorált tartalom
A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.
