Közélet

Kubatov Gábor: A magyar embereknek nagyarányú Fidesz-győzelemre van szükségük

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Nem nagyon bírom a srácot. Budapestiként egyszerűen csak nehezen viselem az ilyen típusú fickókat a város élén – jelentette ki Kubatov Gábor az Indexnek adott interjújában Karácsony Gergely főpolgármesterről. A Fidesz pártigazgatója kifejtette azt is, hogy az ellenzéki városvezető még Demszky Gábornál – akinek egyébként első főpolgármesteri cikluság nagyra értékeli – is kártékonyabb, ennek oka pedig

  • a lustaság,
  • a teszetoszaság
  • és a döntésképtelenség.

A kormánypárt alelnöke szerint a budapestiek többsége nem elégedett a főpolgármester munkájával. És feltette a Monty Python-i kérdést: „Mit épített Karácsony Gergely Budapesten?” A Blaha Lujza tér felújítása – Kubatov úgy látja – szóra sem érdemes, a tér nyilvános vécéjét említette, amely most prostik és drogosok tanyája. Kitért a Biodóm épületére, amely szégyenszemre éve óta befejezetlenül áll. – Egy kiváló épületről, egy budapesti látványosságról van szó, amit a teljes beruházáshoz képest elenyésző pénzből lehetett volna befejezni. De nem tették.

Ez is egy balfékség, egy olyan ügy, amire felháborodva gondol az ember.

– mondta Kubatov Gábor.

A fideszes politikus a párt belső felmérései alapján úgy véli, hogy „Budapestet meg lehet és meg is kell nyerni”. Ő legalább nyolc olyan embert tud, aki megfelelő kihívója lenne Karácsonynak.

A 2024-es európai parlamenti választás is meg kell nyerni a pártigazgató szerint, bár konkrét méréseket még nem látott a témában.

Nyilván egy nagyarányú győzelemre van szükségünk, de nemcsak nekünk, hanem a magyar embereknek is.

A háborúhoz való uniós viszonyulás mellett „Magyarországon a genderkérdéssel szemben nulla toleranciára van szükség”. A migrációt sem tartja lerágott csontnak, mert a magyar határokon a rendvédelmi szervek százezer illegális betolakodót állítanak meg. Szerinte Európa támadja, zsarolja, kínozza a Fideszt, de nem szabad elengedni ezt a témát. – Bármilyen nehéz is lesz, nem szabad engednünk, egy jottányit sem – hangsúlyozta, szerinte ez a jövő évi európai parlamenti választás tétje.

Szó volt Baranyi Krisztina, ferencvárosi polgármesterrel való viszonyáról, azonban semmilyen kapcsolatban nincsenek. Ennek oka, hogy a kerületi polgármester nem akart adni pénz az FTC-nek (a klub elnöke Kubatov Gábor), és az Albert Alapítvány támogatásához sem járult hozzá. A IX. kerületi polgármesteri pozícióra is van már Kubatovnak a fejében egy név, aki egyébként nem ferencvárosi, bár kötődik a körzethez.

Arról, hogy a Fidesz korábbi győri polgármestere, az adriai szexpartin résztvevő Borkai Zsolt is indul a város vezetéséért, Kubatov ez mondta: a politikus „a baloldal alternatív jelöltje lett, de valószínűleg ezt ő még nem vette észre.” Kifejtette azt is, hogy Borkait sosem tartotta túl okos embernek.

Azt még nem tudta megmondani, hogy a Fidesz támogatja-e Dézsi Csaba Andrást, de szerinte a jelenlegi polgármester elvégezte azt a munkát, amit Győrben el kellett végezni.

Azzal kapcsolatban, hogy Brüsszelben egy melegbuliból ereszcsatornán menekülő Szájer Józsefnek van-e visszaút a Fideszbe, Kubatov azt mondta, hogy ő egy nagy tudású ember, de „én Szájer Józsefet sem láttam még visszatérni”.

A fideszes oligarchákat és a luxuséletet bíráló Pesty Lászlót furcsa srácnak nevezte, aki sosem találta meg a helyét igazán. – Mindenestere én örülök annak, hogy van egy jobboldalhoz köthető gazdasági elit. Hál’ istennek! – mondta. Előnyök az, hogy tulajdonolnak és üzemeltetnek egy nemzeti, konzervatív médiát.

Ha nem lennének ezek az emberek, akkor egy olyan egyenlőtlen helyzet lenne a médiapiacon, ami szerintem elfogadhatatlan és egyáltalán nem lenne demokratikus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik