Belföld europoli

Deutsch Tamás szerint eljött az idő, hogy Szájer József visszatérjen

Ivándi Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi Szabó Balázs / 24.hu

A Néppártban folyamatosan »baráti tűz« alatt voltunk, az egész olyan volt, mint egy toxikus munkahelyi környezet,
ahol – miközben a versenytársakkal küzdesz a piacon – a kollégáidtól sokkal durvább támadásokat kapsz, mint az ellenfeleidtől

– mondta az Indexnek adott interjújában Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője. A kilépés szerint szélesítette, bővítette a mozgásterüket. Mint mondta, a párt úgy érezték magukat, mint „a Kádár-korszakban, ahol a folyamatos öncenzúra teljesen szétzilálta a rendszerkritikus értelmiséget”.

Megjegyezte: egy új, jobboldali frakció létrehozatala folyamatosan napirenden van, ám eközben a két Néppártól jobbra helyezkedő uniós frakcióval, vagyis a Európai Konzervatívok és Reformerekkel (ECR), illetve az Identitás és Demokrácia képviselőcsoporttal (ID) is „erős és jó” a viszonya a fideszes EP-képviselőknek.

A jövő évi európai parlamenti választásokon Varga Judit vezeti majd a Fidesz EP-listáját, aki Deutsch szerint „egészen kiváló felkészültségű szakértőből lett rátermett szakpolitikussá”.

Az, hogy mindenféle szellemesnek szánt vagy egyenesen szellemtelen teóriák és konteók jelennek meg a személyével kapcsolatban nem mást jelent, mint hogy egy igen fontos politikusról van szó

– tette hozzá.

Deutsch egykori képviselőtársa, Szájer József visszatéréséről is szót ejtett. A Fidesz alapító tagja 2020. december 31-ei hatállyal mondott le az európai parlamenti képviselői helyéről, a döntését november végén jelentette be. Nem sokkal ezután egy belga lap írt arról, hogy egy magyar EP-képviselő az ereszen keresztül menekült el egy brüsszeli orgiáról, amiért a rendőrök igazoltatták, és drogokat találtak nála. Hamar kiderült, hogy Szájerről van szó.

Szájer Józsefnek szerintem már újra játékban kellene lennie, mert szükség van a tudására és a tapasztalatára, de az esetleges visszatérése az ő személyes döntése. Józsi helyzetét leginkább egy olyan sportolóéhoz lehet hasonlítani, akinek volt egy súlyos sérülése, de már újra teljes értékű edzésmunkát végezhet

– vélekedett Deutsch, hozzátéve, hogy azt pontosan nem tudja, hogy mi lehetne a feladata, de szeretné, ha visszatérne.

Józsi soha nem tagadta a szexuális irányultságát, de valóban nem tett a nagy nyilvánosság előtt manapság oly divatos bejelentést, coming outot. (…) Kíváncsi leszek majd, hogy az LMBTQ-közösséggel egyébként oly annyira rokonszenvező liberális és baloldali politikusok és megmondóemberek hányszor fogják majd őt – nyilvánvalóan az európai értékek nagyobb dicsőségére – simán »lebuzizni«

– mondta a kormánypárti politikus.

A nyugat balkáni országok felvételével kapcsolatban elmondta: a magyar nemzeti érdekek és az EU stratégiai érdekei egy az egyben egybevágnak.

A Nyugat-Balkán olyan, mint egy tárt karokkal felénk szaladó gyönyörű nő, aki át akar ölelni bennünket, de mi hülyén viselkedve eltoljuk magunktól. Mások virággal és bonbonnal szaladnak utána, randevúra hívják, és a közös életről mesélnek neki, ő mégis a régi szerelmét, Európát választja, de Brüsszel tesz erre

– nyilatkozta Deutsch, aki szerint „a nyugat-európai elitekre jellemző gyávaság” az oka annak, hogy még nem vették fel őket az EU-ba. A képviselőnek meggyőződése, hogy ha a következő negyed évszázadban végleg megroppan valami az EU-ban, akkor annak az egyik oka a nyugat-balkáni bővítés elmaradása lesz.

A képviselő arról is beszélt, hogy az Európai Bizottság elnökének, Ursula von der Leyennek a tevékenységét még Junckerénél is kártékonyabbnak tartja, Karácsony Gergely pedig szerinte nem is főpolgármester, hanem egy „hiperaktív politikai influenszer”.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik