Közélet

A szlovák miniszterelnök folklórként tekint Orbán Viktor nyilatkozataira

Az egyik szlovákiai fesztiválon tartott beszélgetésen vett részt Ódor Lajos szlovák miniszterelnök, aki a saját magyarságáról és Orbán Viktorról is beszélt.

A Napunk hírportál beszámolója szerint Ódor azt mondta, hogy szerinte a magyar kormányfő nem maradt teljesen egyedül az uniós csúcstalálkozókon, beszélgetnek vele, de a nézeteivel jobbára egyedül van.

Amiket ők keresztül akarnak vinni, azokkal vagy egyedül vannak, vagy annyi ország támogatja őket, amennyit egy kezemen meg tudok számolni. A pozíciója tehát nem túl kellemes,

jelentette ki Ódor.

A szlovák kormányfő kommentálta Orbánnak azt a nagy vihart kavart kijelentését is, amikor júliusban Tusványoson Szlovákiáról mint elszakított országrészről beszélt.

Folklórként tekintek erre, amit azért mond, hogy üzemi hőfokon tartsa a választóit. Általában ezeket a dolgokat mondja ott, ahova jár. Nem gondolom, hogy extrém súlyosságot kell ennek tulajdonítani, de nálunk választási kampány van, ezért tízszer annyira rezonál minden, mint ha tavaly mondták volna. Politikai nyilatkozatként tekintek erre, ami nem túl szerencsés számunkra, és a szlovákiai magyar kisebbségre nézve sem. Kinek áll érdekében, hogy a többségiek vagy más nemzetiségek ferde szemmel nézzenek ránk? Ez a hangulat Mečiar vagy Slota idején volt itt, de szerencsére megszabadultunk tőle. Én nem látok problémát a nemzetiségek között Szlovákiában, és kár volna ezeket a témákat újra megnyitni

mondta Ódor.

Saját magyarságával kapcsolatban arról beszélt: sosem titkolta, hogy magyar, járt előadásokat tartani magyarul is, de főleg professzionálisan igyekezett végezni a munkáját, és ha ez valakinek nem tűnik elég magyarnak, annak igaza van, mert ennek semmi köze a nemzetiséghez.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik