Ungár Péter végre színt vallott: végleg egyértelművé tette, hogy ő és pártja nem akar, tehát nem is fog érdemben küzdeni a jelenlegi rezsim ellen.
Így értékelte Facebook-oldalán a momentumos Kele János az LMP-s képviselő délelőtti bejegyzését, amelyben egyebek mellett arról írt, hogy a Momentum Mozgalom ártott a pedagógusok bérharcának.
Kele felidézte, hogy az LMP társelnöke sajátos coming outjában úgy fogalmaz, hogy a politikusoknak elsősorban a saját szerepükkel, saját pozícióikkal kell elszámolniuk ebben a rendszerben. Kele ezzel mélyen egyetért.
Kizárólag innen nézve lehet ugyanis megérteni, hogy mit csinál például az LMP, amikor társelnöke azt mondja bele a nyilvánosságba, hogy “mindig is igyekeztünk konstruktív ellenzék lenni”. Lefordítom: Ungáréknak igazából nincsen baja a rendszerrel, ők értik, mire megy ki itt a játék, megtalálták benne a helyüket, és ennek megfelelően viselkednek. Lelkük rajta. (Született milliárdosként ez persze valamivel könnyebb is talán, mint másoknak.) További adalék, hogy van egy másik “ellenzéki” párt, amelyik ugyanezt a pozíciót foglalja el, amelyik ugyanúgy társutas szervezetként definiálja önmagát – úgy hívják, hogy Mi Hazánk
– írta.
Kele úgy folytatta a posztját, „miután értjük és fölfogjuk, hogy az LMP – a kommunista időkből jól ismert, méltán megvetett – társutas politikai közösségként szervezi újra önmagát, már nincs is különösebb okunk meglepődni azon, hogy Kanász-Nagy Máté frakcióvezető-helyettes szerint Tusnádfürdőn minden csodálatos, zseniális a környezet és tök jó, hogy van egy ilyen rendezvény, amit mindenkinek el kell jönni megnézni. Az már persze kimarad ebből a lehengerlő okfejtésből, hogy társutas politikusként őt hívják, őt promótálják, őt okuk van emelni, színpadra állítani, fölhangosítani. Kényelmes pozíció, nemde?”
A momentumos politikus szerint más kérdés, hogy akik kérlelhetetlenebb, keményebb, határozottabb álláspontot fogalmaznak meg a jelenlegi rezsimmel szemben, akik valóban kockázatot vállalnak, akik nem farsangi jelmezként tekintenek a politizálással járó közfigyelemre, azoknak ilyen luxus, elit bánásmódra esélyük sincs – igaz, nem is tartanak rá igényt.
Na, bumm, nem vagyunk egyformák, Máté. Nem mindenki szeret a könnyebb úton járni. Továbbmegyek: nem mindenkinek _muszáj_ a könnyebb úton járnia. A helyzet mindenesetre világos: akadnak pártok, amelyek – minden hibájukkal, tökéletlenségükkel együtt, de mégis – a rendszer egészével állnak szemben. Amelyek szerint nem a rezsim egyes fogaskerekei rozsdásak, nem pusztán néhány döntés hibás, hanem az egész úgy ahogy van: történelmi tévút, fölbecsülhetetlen károkozás
– fogalmazott.
Kele úgy látja, „az elmúlt tizenhárom év tanulsága ezeknek a pártoknak nem az, hogy “ha Orbán Viktor tudná, nem engedné”, hanem az, hogy otromba, bődületes aránytévesztés úgy tenni, mintha egy jól funkcionáló parlamenti demokráciában élnénk, ahol konstruktív javaslatokkal, szakpolitikai ötletekkel és programokkal van esély a társadalom bizalmának elnyerésére. Nem. Ez egy elnyomó, igazságtalan rezsim, amelynek alapvető működési logikája szerint nincs, és nem is lehet piaca a politikai gondolatok versenyének, ahol nem folyhat konstruktív vita. A Fidesz logikája háborús logika: a rezsim ellenségként tekint mindenkire, aki nem osztja a hatalom nézeteit, vagy nem tartható biztos kézzel sakkban – pont.”
És ugyanígy: akadnak pártok, akik elfogadják, hogy ez a rendszer – adottság. Létezik, van. Számukra a rezsim opponálása már nem opció, ők arra törekszenek, hogy a keretrendszert elfogadva, a megszabott határokat tiszteletben tartva – lásd még: konstruktív ellenzékiség – belakják a számukra rendelkezésre bocsátott teret. Ungárék LMP-je szívesen lesz hab a NER sörén – pont úgy, ahogyan a szerintük “csodálatos és zseniális” Tusványosi Fesztiválon ezt a vezénylő tábornok előirányozta a számára kívánatos ellenzék szerepéről értekezve
– zárta a posztot Kele.
