Közélet

Ungár Péter: A Momentum ártott a pedagógusok bérharcának

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

Néha érdemes visszafelé tekinteni a politikában is, megpróbálni levonni következtetéseket, tanulni az esetleges hibákból. Mostanra már kimondhatjuk, hogy a státusztörvénnyel szembeni ellenállás sikertelennek bizonyult.

Ezzel a felütéssel kezdte kedden közzétett Facebook-bejegyzését Ungár Péter, aki szerint „ennek a sikertelenségnek számos oka volt, biztos köztük van a magyar szakszervezetek elmúlt százéves történelme, a magyar tüntetéskultúra változatlansága, és még sok más tényező is, amit ehhez jól értő emberek bővebben ki tudnak fejteni.”

Az LMP-s képviselő úgy folytatta, a politikusoknak elsősorban a saját szerepükkel, saját pozícióikkal kell elszámolni egy ilyen helyzetben.

„Mi az első pillanattól amellett érveltünk, hogy a negyedik kétharmad után inkább azt kéne megpróbálni, hogy az ellenzék ne a szokásos reflex és a megszokott menetrend szerint próbálja meg feldolgozni ezt az ügyet. Hogy esetleg találjunk magunknak valamilyen új és hasznosabb szerepet azon kívül, mint hogy egymást váltjuk végtelen sorban a színpadon, közben aktivisták is vagyunk, és persze kormányváltást hirdetünk. Sok kritika ért minket ezért, jött a szokásos mantra rendszerellenzékről, morális kötelességről. Most amellett szeretnék érvelni, hogy miért volt igazunk” – fogalmazott.

Ungár szerint a státusztörvény rettenetes dolog, és kevés olyan fontos kérdés van ma Magyarországon, mint a pedagógusok bérharca. A státusztörvény elleni tüntetés mégis az elit megmozdulása lett, a legelitebb gimnáziumok tünetéssorozata. Nem így indult, de ez lett, fűzte hozzá.

A pedagógusok bérharca pedig egy ponton teljesen belesimult az unalomig ismert ellenzéki megmozdulások sorába. Ellenzéki politikusok szelfiztek, látványosan konfrontálódtak a rendőrökkel, aki pedig látványosan szokott konfrontálódni a rendőrökkel, ugyanaz a pár tízezer ember, aki ezeket lájkolni szokta. Amint általánosan „nemtetszikarendszer” lett tüntetésből, úgy szorult be az elit buborékába az egész ügy. Ezzel az ügy el is veszett

– fogalmazott.

Ungár azt is közölte, van egy pár hónapja tartó vitája Gyurcsány Ferenccel, aki azt mondta, hogy nincsenek ügyek, csak Orbán-ellenesség van. Az LMP-s képviselő szerint a státusztörvény ügye is az ellenkezőjét mutatja, ameddig minden ügyük Orbánról szól, addig minden ügyet Orbán Viktor nyer.

„Amikor az LMP a tarvágások elleni tünetését szervezte nem egy kormányellenes tüntetést szervezett, hanem a kormány egy adott intézkedése elleni megmozdulást. Az ottani beszédemben el is mondtam, hogy ez nem arról szól, hogy holnaptól ne Orbán Viktor legyen a miniszterelnök, hanem arról, hogy ne vágják ki az erdőket. Az előzőről ugyanis a magyar választópolgárok döntöttek és 2026-ban tudunk újra dönteni, az utóbbiról nem. Azt a rendeletet néhány nappal később érdemben módosította a kormány, a státusztörvényt a tiltakozások ellenére megszavazták” – mutatott rá.

Ungár azt is leírta, a státusztörvény elleni tüntetések értékelésekor nem lehet nem megemlíteni, hogy a Momentum Mozgalom átirányította a tüntetés fókuszát a kordonhoz. Ezt pártpolitikai alapon szerinte ügyesen tették, nem akarja kritizálni azt, hogy ebből politikai hasznot húztak.

De azért azt fontos kimondani, hogy az újságírók és a miniszterek közötti kordon jelentette probléma nem mérhető a pedagógusok bérhelyzetéhez. Ezt a magyar emberek is így gondolják, ezért az érdektelenebb problémával összemosni a fontosabbat árt az ügynek. A Momentum Mozgalom ártott a pedagógusok bérharcának

– szúrta oda a pártnak.

A posztot azzal zárta: az LMP-nek igaza volt, amikor ellenezte az ügyek összemosását, igaza volt, amikor nem telepedett rá a tüntetésre, és nem vett abban tevékenyen részt, hogy a pedagógusok bérharcát is az ellenzéki közeg önmagára vonatkoztassa, és arról nyávogjon.

Kapcsolódó
Mit tanulhatnak a magyar pedagógusok a román kollégáiktól?
Amíg Romániában célt értek a pedagógusok, Magyarországon semmi eredménye nem lett a tüntetéseknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik