Közélet

Bekérette a román külügy a bukaresti magyar nagykövetet

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Bekérették a magyar nagykövetet a román külügyminisztériumba, közölte Szijjártó Péter egy hétfői sajtótájékoztatón az ATV kérdésére. A külügyminiszter elmondása szerint a sajtótájékoztató előtt ért véget a „minden bizonnyal rendkívül barátságos beszélgetés”.

Szijjártó elmondása szerint Románia budapesti nagykövete július 23-án járt a külügyminisztériumban, és szóbeli demarsot terjesztett elő a területi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárnak, „felolvasott egy, a saját bukaresti külügyminisztériumától kapott utasítást, és ebben részletezték, mit várnak a magyar miniszterelnöktől, hogy miről és hogyan ne beszéljen” Tusnádfürdőn. Erről jelentés is készült a magyar külügyben, „a helyettes államtitkár kolléga pontosan felírt mindent”, közölte Szijjártó.

A külügyminiszter jelezte, hogy ezeket az elvárásokat idézte Orbán Viktor tusványosi beszéde legelején. A miniszterelnök a többi közt azt mondta, hogy minden évben okoz némi fejtörést, miről is kellene beszélnie, most azonban a román külügy „segítségére sietett”, és küldött egy demarsot, amiben megírták neki, miről nem szabad beszélnie, és miről szabad, és hogyan.

Orbán elmondta, arra intették, hogy ne beszéljen a román nemzeti érzékenységet sértő nemzeti szimbólumokról – mire üdvözölte a magyar és székely zászlós egybegyűlteket. Azt mondta, nem szabad beszélnie a kollektív kisebbségi jogokról sem. „Jó, erről sem beszélek, csak megállapítom, hogy ezek léteznek, és megilletik az itt élő magyarokat” – jelentette ki a miniszterelnök. Arra is felszólították, hogy ne beszéljen „nem létező romániai közigazgatási területi egységekről”. Erre úgy reagált: sosem állították, hogy Erdély és Székelyföld román közigazgatási egység lenne, amit nagy tapssal fogadott a közönség.

Frissítünk!

A történtekre reagálva Szijjártó Facebook-posztjában azt írta: „Nem okozott túl nagy meglepetést, hogy a bukaresti nagykövetünket ma reggelre a román külügyminisztériumba kérették. A találkozó hangnemét és hangulatát nyugodtnak és udvariasnak lehet minősíteni. A román helyettes államtitkár által közöltek gyakorlatilag a korábbi demarsban megfogalmazott pontokat ismételték meg, ezúttal már a beszéd utánra aktualizálva. Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy a két ország közötti együttműködés a kölcsönös tiszteleten alapuljon, hiszen az mindkét országnak és mindkét nemzetnek csak a javára válik. Mi a magunk részéről továbbra is erre fogunk törekedni, mindig őszintén, a tisztelet nyelvén fogunk beszélni terveinkről, céljainkról és a fennálló helyzet értékeléséről.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik