Közélet

Tovább ütik a Boltot a fővárosi taxisok

Mehmet Yilmaz / ANADOLU AGENCY / AFP
Mehmet Yilmaz / ANADOLU AGENCY / AFP

Közös közleményben foglalt állást a Bolt Taxival szemben több budapesti taxis cég, írja a hvg.hu. Az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) korábban egy beadványt is küldött Budapest Főváros Önkormányzatának, mert szerintük a Bolt logója sérti a tisztességes versenyt. A BKK erre válaszul azt írta, hogy a Bolt jogszerűen működik Budapesten.

A taxisok ezúttal a Bolt számlázási gyakorlatát kritizálták, amely véleményük szerint a védjegyeknél is „súlyosabb”, a „tisztességes versenyt sértő” probléma.

Azt sérelmezik, hogy a Bolt a számlázást „külföldi partnerének gyakorlatilag kiszervezi, annak érdekében, hogy az uniós adószabályozást (a határon átnyúló szolgáltatások esetében ÁFÁ-t nem tartalmazó számlák kibocsátására vonatkozó lehetőséget) kihasználva látszólag kedvezőbb feltételeket biztosítson a vele szerződött személyszállítóknak – alapvetően a költségvetés, vagyis valamennyi adófizető rovására”.

Szerintük elsőre nem egyértelmű, hogy az ÁFA-mentes számlák után a taxis személyszállítónak kell megfizetni az ÁFÁ-t, ugyanis a Bolt erre nem hívja fel kellőképpen a figyelmet.

A Bolt taxisok közül sokan – a többmilliós NAV-bírságok hatására – a saját keserű tapasztalatukból tanulják meg, hogy egy kedvezőnek tűnő konstrukció nem is annyira kedvező, de legalábbis nem nekik kedvez

– fogalmaztak a közleményben, melyet a 6×6 Taxi, Best Taxi, City Taxi, Főtaxi, Független Taxisok képviselői, GO Taxi, MB Elit, Taxi4, Taxisok Világa Magazin, TELE5 taxi és a TAXIM írt alá.

Abban bíznak, hogy az adóhatóság eléri, hogy – hozzájuk hasonlóan – a Bolt is Magyarországon, ÁFÁ-val együtt számlázzon.

Kapcsolódó
Az Uber után újabb cég kerül a taxisok célkeresztjébe
Megsemmisítené a Bolt taxi-szolgáltatási engedélyeit az OTSZ.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik