Gazdaság

BKK: A Bolt Taxi jogszerűen működik Budapesten

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jogszerűen, a Taxirendelet előírásainak megfelelően járt el, amikor előzetes jóváhagyást adott a Bolt Taxi számára – közölte a közlekedési vállalat csütörtökön. A taxitársaság az előzetes vizsgálat során bemutatta saját, egyedi szabadjelzőjét is, tehát a BKK nem csak a „BOLT TAXI” szóösszetételt engedélyezte, hanem a bemutatott szabadjelzőt is, amelyen a védjeggyel rendelkező szó szerepel.

Emlékeztettek, hogy az elmúlt időszakban több olyan cikk jelent meg a sajtóban, amelyek azt sugallták vagy állították, hogy a BKK nem járt el szabályosan, amikor megfelelőségi igazolást állított ki a Bolt Taxi számára. A cikkek az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) Budapest Főváros Önkormányzatának küldött beadványa nyomán készültek, amelyben az OTSZ sérelmezte a Bolt védjegyhasználati gyakorlatát, és kérte, hogy a BKK a 2021-ben megadott személytaxi-szolgáltatási engedélyeket semmisítse meg.

Ezzel szemben a BKK nem ad ki engedélyt, csupán egy előzetes megfelelőségi igazolást, amely nem vonható vissza, és erre indoka sem lenne a Bolt esetében. Ráadásul a BKK az előzetes jóváhagyás előtt a közlekedési hatóság szakmai véleményét is kikérte,

hívták fel a figyelmet a mostani közleményben.

Kitértek arra, hogy ha egy vállalkozás személytaxiszolgáltatás-közvetítő és -szervező tevékenységet (taxitársaság) kíván végezni a fővárosban, ahhoz előzetesen meg kell vizsgálni, hogy az adott vállalkozás megfelel-e a fővárosi Taxirendelet előírásainak. Ezt az előzetes vizsgálatot végzi a Budapesti Közlekedési Központ, amelynek során – kérelem alapján – megvizsgálja a kérelmező pénzügyi megfelelőségét, a köztartozásmentességét, a használni kívánt diszpécseralkalmazás műszaki megfelelőségét, és amennyiben a vállalkozás egyedi szabadjelzőt kíván használni, akkor azt, hogy a szabadjelző egyedisége védjegyoltalommal biztosított-e.

Ha a taxitársaság megfelel a fővárosi Taxirendeletben előírt fenti feltételeknek, akkor a BKK kiállít egy előzetes igazolást. Ez a dokumentum az egyik előfeltétele annak, hogy egy fővárosi taxitársaság hatósági engedélyt kapjon. A tevékenységi engedélyt a Közlekedési Hatóság adhatja ki és vonhatja vissza. Nincs olyan jogszabály, amely alapján ezt az előzetes igazolást a BKK később visszavonhatná.

A Bolt Taxi szabadjelzőjének védjegyhasználati gyakorlatát a BKK a szabadjelző jóváhagyásának kiadásakor jogszerűnek tartotta (különben nem állította volna ki az igazolást) és jelenleg is annak tartja,

jegyezték meg.

A Bolt Taxi 2021-ben kérvényezte a „BOLT TAXI” feliratú szabadjelzőjének jóváhagyását, amelyre a szóvédjegyet igazoló védjegyokiratokat és a védjegyhasználati megállapodást is benyújtotta, és a vállalkozás bemutatta magát a szabadjelzőt is. Tehát nem csak a szóösszetételt engedélyezte a BKK, hanem a bemutatott szabadjelzőt is, amelyen a védjeggyel rendelkező szó szerepel.

A védjegyoltalom megkövetelése azt a célt szolgálja, hogy az utas számára a taxik megjelenése egyértelműen, összetéveszthetetlenül megkülönböztethető legyen taxitársasághoz tartozás szerint. A Taxirendelet nem határozza meg a védjegyoltalom típusát, ezért a védjegyoltalom típusát illetően a Védjegytörvény rendelkezéseit kell figyelembe venni.

A jelenlegi 11 budapesti taxitársaság szabadjelzői ötféle védjegytípusba sorolhatók:

  • van olyan szabadjelző, amelynek a formája jellegzetes, ezért itt a taxitársaságnak térbeli védjegye van,
  • van olyan, amelyben a szabadjelzőn lévő ábra, mintázat bír egyedi megkülönböztető erővel, ezért itt a taxitársaságnak ábrás védjegye van,
  • ezen belül olyan is van, amelyben a használt színeknek is van jelentősége,
  • és létezik olyan is, amikor egy szabadjelzőn olyan védjegyoltalom alatt álló szó van, amit a magyarországi, illetve uniós taxis piacon csak az arra jogosult használhat (Bolt).

Minden felsorolt védjegytípus alkalmas arra, hogy az utas számára az egyedi megkülönböztethetőséget biztosítsa. Ezek közül a Bolt Taxi által birtokolt szóvédjegy – jogi természete és a védjegyek logikája szerint – a legerősebb védjegytípus.

A BKK az előzetes jóváhagyás előtt a közlekedési hatóság szakmai véleményét is kikérte a szabadjelző műszaki megfelelőségét illetően. Ezt követően a védjegyokiratok és a közlekedési hatóság véleménye alapján a BKK kiadta az előzetes jóváhagyást.

Mindenki által ismert tény, hogy a Bolt Taxi szabadjelzője eltér attól az egységes szabadjelzőtől, amelyet a független szolgáltatók használnak. Egyediségét az egyértelmű megkülönböztető erővel bíró szóvédjegy biztosítja és jogilag teljesen szabályos a használata – zárult a BKK közleménye.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik