Gazdaság

Az Uber után újabb cég kerül a taxisok célkeresztjébe

Neményi Márton / 24.hu
Neményi Márton / 24.hu
A Bolt védjegyhasználati gyakorlatát sérelmező beadványt küldött Budapest Főváros Önkormányzatának az Országos Taxis Szövetség, amellyel egyenlő versenyfeltételeket szorgalmaznak a hagyományos taxis társaságokkal, a javaslat ugyanakkor kimondva-kimondatlanul az észt hátterű technológiai vállalat kiszorítását célozza – írja az Index.hu.

Közlekedésszervezői döntés megsemmisítésére tett javaslatot a Budapest Főváros Önkormányzatának az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) – tudta meg a portál. A birtokukba került levél tanúsága szerint ugyanis Metál Zoltán, az OTSZ elnöke arra kérte az önkormányzatot, hogy a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt., mint kijelölt közlekedésszervező által a Bolt HTX Kft., illetve a vele érvényes szerződésben álló vállalkozások részére 2021-ben megadott személytaxi-szolgáltatási engedélyeket semmisítsék meg, azok ugyanis az érvelése szerint jogellenesek.

Szembe mentek a jogszabállyal?

A dokumentumban foglaltak szerint a szakmai érdekvédelmi szervezet vezetője elsősorban a Bolt védjegyhasználati gyakorlata miatt ragadott tollat. Indoklása szerint a hatályos jogi szabályozás a közgyűlési rendeletben meghatározott módon, pontosan meghatározza, a személytaxin milyen egységes szabadjelző és logó helyezhető el, amitől védjegyoltalom alatt álló szabadjelzővel lehet csak eltérni. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha mind a szabadjelző, mind pedig a logó védett, illetve jóváhagyott.

Metál Zoltán rámutatott: a Bolt HTX Kft. és a vele szerződött személytaxis vállalkozók egy formájában, betűtípusában és színválasztásában is karakteres, „Bolt Taxi” feliratú szabadjelzőt használnak, amelyhez – a BKK többszöri nyilatkozata alapján – jóváhagyással rendelkeznek. Ehhez képest a Bolt franchise nemzetközi anyavállalata a nyilvános magyar védjegyregiszter szerint 234664 lajstromszámon a „BOLT TAXI” szóvédjeggyel rendelkezik, amely a fentiekben kifejtettek szerint nem felel meg a „védjegyoltalom alatt álló szabadjelző” fogalmának, ekként nem alkalmas a közlekedésszervezői jóváhagyásra. Ahhoz ugyanis nem szó-, hanem ábrás védjegynek kellene lennie.

A szövetség elnöke részletesen foglalkozott a bolt taxik ajtaján lévő logóval, amely zöld alapon, fehér betűvel, sajátos betűtípussal tartalmazza a „Bolt” feliratot.

Úgy látja, a „BOLT TAXI” szóvédjegy az írtakon felül már csak a tartalmi különbség miatt sem alkalmas a logó levédettségének igazolására. A Bolt franchise nemzetközi anyavállalata Észtországban rendelkezik (az EU-hoz pedig 2023-ban benyújtott), egy, a használthoz hasonló ábrás védjeggyel, de inverz színválasztással (fehér alapon zöld betűk) – vagyis ez sem egyezik meg a személytaxikon használt logóval. Ezek alapján Metál Zoltán szerint megállapítható, hogy az a döntés, amellyel a BKK jóváhagyást adott a Bolt HTX Kft. diszpécserszolgálatnak és a vele szerződésben álló vállalkozásoknak az egységestől eltérő szabadjelző felszerelésére, illetve a logó személytaxik ajtajain való elhelyezésére, súlyosan és egyértelműen jogsértő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik