Közélet

476 barnamedve élete a tét – az új román miniszter felülvizsgálja elődje utolsó intézkedését

MTI
MTI

Még egyeztetne a medvék kilövését engedélyező megelőzési kvótáról Mircea Fechet román környezetvédelmi miniszter, aki szerint az elődje által aláírt miniszteri rendelet kezdeti fázisban van.

A tárcavezető hétfői gyulafehérvári látogatásán beszélt a jogszabályról, melyet az Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) lemondott tárcavezetője, Tánczos Barna írt alá mandátuma utolsó napján.

Mircea Fechet azt mondta, hogy még egyetlen állatot sem lőttek ki ennek alapján, a Román Akadémia álláspontjára vár, melynek véleményezni kell a jogszabályt. Utána tovább egyeztetne erről a szakértőkkel és a települések vezetőivel. A környezetvédelmi tárca vezetője úgy fogalmazott: a Tánczos-féle miniszteri rendelet kezdeti fázisban van. Hangsúlyozta, hogy kerülni kell a medve és ember közötti érintkezést, és arra kérte az embereket, hogy se ételt, se más tárgyat ne dobjanak a nagyvadak felé.

Hagyni kell, hogy a medve maradjon ott, ahol a helye

– idézte a minisztert az Agerpres. Arra már nem tért ki, mi a teendő, ha a medve elhagyja az erdőt.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) minisztere nyilatkozatával ellentmondott a Román Akadémiának, mely júniusi közleményében azt írta, hogy kiegészítő dokumentumokat vár a minisztériumtól – mivel szerintük a Tánczos-féle miniszteri rendelet nem teljes -, csak azután tudja véleményezni a jogszabályt.

Romániában a napokban több medvetámadás is történt, hétfőn két Neamt megyei férfira támadt a nagyvad gombászás közben, pár napja Székelyudvarhely térségéből jelentettek medvetámadást. A szintén gombát szedő idős kőrispataki férfi a csodával határos módon menekült el a nagyvad elől. A román sajtó hétfőn egy Buzau megyei asszonyról is beszámolt, aki egymaga kergette el a kertjébe bemerészkedő állatot, és videóra is vette az akciót.

A Szent Anna-tó felügyeletét ellátó Pro Szent Anna Egyesület hétfőn a közösségi oldalán jelentette be: ezentúl nem engedélyezi, hogy a turisták csomaggal lépjenek be a székelyföldi vulkanikus eredetű tó területére. Így előznék meg, hogy élelmet hagyjanak a medvéknek, és oda szoktassák az állatokat. A szigorítás előzménye, hogy látogatók szándékosan hagytak görögdinnye-szeleteket a területen.

Tánczos Barna mandátuma utolsó napján írta alá a miniszteri rendeletet, mely lehetővé teszi 426 védett barnamedve kilövését megelőzési céllal, újabb 55-ét pedig beavatkozási céllal. A minisztérium korábban ismertetett felmérése szerint Romániában 7500 és 8100 között lehet a vadon élő barnamedvék száma. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik