Kétnapos tényfeltáró látogatásra érkezik hazánkba az Európai Parlament illegális megfigyelésekkel foglalkozó különbizottsága, a PEGA, a delegáció pedig szeretett volna találkozni Varga Judittal is, ám az igazságügyi miniszter hétfői Facebook-posztjában azt írta:
uniós ügyekért felelős miniszterként kénytelen vagyok visszautasítani a felkérésüket.
A miniszter döntését azzal indokolta, hogy „az Európai Unió működéséről szóló szerződés 4. cikkének (2) bekezdésével összhangban a nemzetbiztonság továbbra is kizárólagosan a tagállamok hatáskörébe tartozik”.
A PEGA-bizottság mandátuma azonban veszélyesen túlterjeszkedik az uniós és az intézményi hatáskörökön, ezt az Európai Bizottság vonatkozó nyilatkozatai is megerősítik
– vélekedett Varga Judit, aki úgy fogalmazott: „a jogállamiság védelme érdekében nem járulunk hozzá a PEGA-bizottsággal való együttműködéshez”. Végül hozzátette: „Nem kívánunk asszisztálni a magyar és európai baloldal Soros-dollárokból támogatott performanszához”.