Közélet

Nyolc ittas vezetőt kapcsoltak le vasárnap reggel Óbudán

A budapesti rendőrök újra a hétvégi bulikból alkoholos állapotban volán mögé ülő járművezetők kiszűrésére szerveztek akciót vasárnap reggel Óbudán, írja a police.hu.

Az egyenruhások a III. kerület több pontján, valamint mozgó ellenőrzés során 614 gépjárművezetőnél alkalmaztak alkoholszondát.

A szűrés során négy vezetőt fogtak el ittas vezetés miatt, másik négyet pedig mintavétel céljából állítottak elő. A nyolc ittas vezető közül kettőnél kábítószergyanús anyagot is találtak, velük szemben kábítószer birtoklásának gyanúja miatt is eljárás indul. Két vezetővel szemben pedig azért indul büntetőeljárás, mert úgy vezettek, hogy korábban már eltiltották őket a járművezetéstől.

Hét emberrel szemben az ittas vezetést és a biztonsági öv használatának elmulasztását szankcionálták közigazgatási bírsággal, két esetben pedig helyszíni bírságot szabtak ki a stop tábla figyelmen kívül hagyása miatt.

Hasonló ellenőrzésekre a későbbiekben is lehet számítani a fővárosban, hívták fel rá a figyelmet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!