Közélet

„Akik gyaláznak másokat, méltatlanok arra, hogy újságírónak nevezzük őket” – nyilatkozatban álltak ki közéleti szereplők Baranyi Krisztina mellett

Újabb közös nyilatkozatban álltak ki hazai közszereplők az emberséges közbeszédért. A Szemlélek oldalán nem ez az első ilyen kezdeményezés, 2021 év végén is petíciót indítottak Gundel Takács Gáborék a békés közbeszédért. A mostani nyilatkozat apropóját a Baranyi-ügy adta, mint írják:

mi, ennek nyilatkozatnak az aláírói, nagy értéknek tartjuk a szólás szabadságát, a sajtó szabadságát, ám elutasítunk minden olyan közbeszédbeli megnyilvánulást, amely bármely embertársunkat emberi méltóságában megalázza. Tiszteletben tartjuk a vélemények különbözőségét, sőt hasznosnak is tartjuk az eltérő nézőpontok nyílt megfogalmazásának lehetőségét. Elfogadhatatlannak tartjuk azonban, hogy az egyet nem értés olyan formát öltsön, amely uszítást, megalázást szolgál.

Az aláírók arra az esetre utalnak, amikor a Pesti Srácok adásában Jeszenszky Zsolt műsorvezetése mellett arról viccelődtek, hogy egy kecskével érdemesebb dugni, mint Baranyi Krisztina ellenzéki polgármesterrel, mivel „a kecskét legalább meg tudod enni utána, most a Baranyi Krisztával mit csinálsz?” Jeszenszky pedig nemrég arról írt a Facebook oldalán, hogy „ha az ember k@rvának áll, akkor b@szni kell.”

A nyilatkozat aláíró szerint viszont a Jeszenszkyhez hasonló, újságoknál, tévéknél dolgozó embereket nem lehet újságírónak nevezni. Így indokolnak a Szemlélek oldalán:

Az újságírás szakma, az újságírás hivatás, amelynek etikai alapelvei támpontot és erőt adnak minden újságírónak. Meggyőződésünk, hogy akik nagy nyilvánosság előtt, következetesen megtévesztenek, gyaláznak másokat, nem csupán méltatlanok arra, hogy újságírónak nevezzük őket, hanem romboló cselekedetükkel társadalmunk családját támadják.

Az ilyen támadások ellen kívánják felemelni a szavukat – ezt teszik most is, „amikor egy feleséggel, egy négygyermekes édesanyával, egy közszolgálatot ellátó személlyel kapcsolatban úgy nyilvánultak meg az egyik médium munkatársai, ahogyan állatokkal kapcsolatban sem illik”.

Kérik mindazokat, akik számára fontos társadalmunk emberségességének megőrzése, hogy velük együtt emeljék fel a szavukat „a közbeszédben megjelenő embertelenség ellen, egységesen, pártállástól függetlenül, válogatás nélkül minden esetben!”

A nyilatkozat aláírói:

Barta M. János történész
Bródy János zenész
Czeczon István főszerkesztő, Csak Pozitívan Magazin
Czigány Tamás építész, egyetemi docens
Csákovics Lajos rajzfilmrendező, műfordító
Fabiny Tamás evangélikus püspök
Fazekas Bence rendező-operatőr
Fekete László, a KDNP Fegyelmi és Etikai Bizottságának egykori tagja
Füredi Ferenc költő, író
Gazdag László ny. egyetemi docens
Gégény István lapigazgató, Szemlélek
Gundel Takács Gábor műsorvezető
György Zsombor főszerkesztő, Magyar Hang
Heitler András restaurátor, egyetemi docens
Kaczvinszky Barbara újságíró
Kamarás István OJD szociológus
Karádi Magdolna köznevelési szakértő
Kepes András író
Király Miklós egyetemi tanár
Kollár László Péter egyetemi tanár
Köles László egyetemi docens
Kuzmányi István főszerkesztő
Magyar Kornél zenei menedzser, főiskolai előadó
Maros Zoltán televíziós producer
Martin László pszichológus
Nagy Bandó András humorista
Pánics György újságíró
Reichert János újságíró
Révész T. Mihály c. egyetemi tanár
Rózsa Péter újságíró
Sali Attila matematikus, az MTA doktora
Striker Sándor irodalomtörténész
Szalay Dániel főszerkesztő, Media1
Szigeti László szerkesztő
Szolnoki András szerkesztő-producer
Werner Krisztina újságíró
Zsugyel János főszerkesztő, Miskolci Keresztény Szemle

Ajánlott videó

Olvasói sztorik