Közélet

Havi 1,5 milliós díjazásért ül az egyetemi kuratóriumban Szijjártó Péter

Szijjártó Péter külügyminiszer havi bruttó 1,5 millió forintért tagja a győri egyetemet fenntartó vagyonkezelő alapítványnak, Tarlós István volt főpolgármester pedig egymillióért vezeti a felügyelőbizottságot – derült ki adatigénylésünknek köszönhetően. Szijjártó így összesen 5,5 millió forint közpénzből származó havi jövedelemmel rendelkezik.

Bár Szijjártó Péter 2020-ban díjazás nélkül vállalta a győri Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagságát, idén júniustól a többi taghoz hasonlóan ő is felvesz tiszteletdíjat. A külügyminiszter legutóbbi vagyonnyilatkozatából az látszik, hogy azóta egymillió forintnál nagyobb összeget kap az alapítványtól.

Közérdekű adatigénylésünkre a vagyonkezelő alapítvány azt tudatta, hogy a kuratórium öt tagját megillető, 2022. október 21-én hatályos tiszteletdíj mértéke összesítve bruttó 7,5 millió forint. Szijjártó díjazását, bár kértük, külön nem közölték. Segítségünkre volt azonban a miniszter kuratóriumi társa, Dézsi Csaba győri polgármester, aki vagyonnyilatkozatában leírta, hogy havi 1,5 millió forint tiszteletdíjat kap e tisztségért. Feltehetően ez az összeg vonatkozik mind az öt tagra, mert így jön ki a 7,5 milliós összeg. A biztonság kedvéért rákérdeztünk újra a kuratóriumnál, hogy helyes-e a levezetésünk, de erre már nem érkezett válasz.

Leírták viszont, hogy mennyit keres a felügyelőbizottság elnöke, Tarlós István a győri egyetem alapítványánál: a volt főpolgármestert havi bruttó egymillió forint díjazás illeti meg. A másik két felügyelőbizottsági tag és a vagyonellenőr összesen kétmillió forintot keres havonta.

Kérdésünkre azt is elküldték, hogy 2020 szeptemberétől 2022 augusztus végéig összesen 126 millió forintot utaltak a kurátoroknak és 72 millió forintot a felügyelőbizottság tagjainak valamint a vagyonellenőrnek, azaz két év alatt összesen 198 millió forint ment el a fizetésekre.

Kerestük Szijjártó Pétert, hogy miért gondolta meg magát a kuratóriumi fizetését illetően, de cikkünk megjelenéséig nem válaszolt.

A külügyminiszternek mindenesetre így már

közel 5 és fél millió forint

közpénzekből származó havi bruttó jövedelme van: miniszterként a nyár elején kapott 33 százalékos fizetésemelésének köszönhetően 2 millió 632 ezer forintot keres, emellett kapja az országgyűlési képviselői alapilletményt, ami 1 millió 316 ezer forint, ehhez még jön a másfél milliós kuratóriumi apanázs.

Szijjártóhoz hasonlóan két másik miniszter, az igazságügyi tárcát vezető Varga Judit és Varga Mihály pénzügyminiszter is úgy döntött a nyáron, hogy a továbbiakban nem ingyen ül a neki jutó egyetemi kuratóriumban. Mindez abból az új típusú vagyonnyilatkozatból derült ki, melyet augusztusban adtak le a képviselők, és amelyben lényegében csak a jövedelmeket és a céges érdekeltségeket kellett feltüntetniük, pontos összegek megadása helyett pedig elég volt a jövedelmi sávot beikszelni.

A miskolci egyetemet fenntartó, Universitas Miskolcinensis Alapítvány a 24.hu-nak árulta el, hogy Varga Judit kuratóriumi elnökként 1,4 millió forintos javadalmazásban részesül, és szeptember közepéig két havi tiszteletdíjat fizettek ki neki. A Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítványt azonban hiába kerestük előbb februárban, majd szeptember elején, érdemi választ nem kaptunk tőlük. Így azt, hogy Varga Mihály kuratóriumi elnökként mekkora fizetést vesz fel, nem tudni.

Beszámoltunk arról is, hogy az Áder János volt köztársasági elnök által alapított Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványnál – amely egy márciusi törvénymódosítással került be a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok körébe – Lázár János építésügyi miniszter ugyan nem vesz fel díjazást, helyettese, Csepreghy Nándor viszont bruttó hárommillió forint körüli összegért viszi az operatív ügyeket, miközben államtitkárként is kétmilliót keres.

Megmentették a minisztereket

Az Európai Bizottsággal folytatott jogállamisági vitában is téma volt a vagyonkezelő alapítványok vezetésébe bekerült miniszterek, államtitkárok és egyéb politikusok tevékenysége. Végül az összeférhetetlenség kivédésére hoztak egy általános szabályt, amely szerint nem vehet részt a közérdekű vagyonkezelő alapítvány egyedi döntésében az, aki „feladatai pártatlan, tárgyilagos és elfogulatlan ellátására gazdasági érdeke vagy bármely egyéb közvetlen vagy közvetett személyes érdeke, körülménye miatt – ideértve a családi, érzelmi okokat, politikai vagy nemzeti hovatartozást is – nem vagy csak korlátozottan képes.”

 

A kuratóriumokból való kényszerű távozás fájdalmas lett volna az érintetteknek: a tagság határozatlan ideig szól, a tagokat csak a kuratórium többségének határozatával lehet visszahívni, vagyis gyakorlatilag életük végéig járhat a milliós fizetés a kormánypárti politikusoknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik